Történelmi nepáli sikerek a Karib-térség ellen

2025. szeptember 30. – Szerző: Krikettgalaxis

Először győzött le Nepál válogatottja egy olyan csapatot, amelyik a Nemzetközi Krikett-tanács teljes jogú tagja, ráadásul egymás után kétszer. Igaz, árnyalja a képet, hogy a Karib-térség eléggé tartalékos összeállításban játszott, harmadjára pedig igen erőteljesen visszavágtak, és akkor 10 kapuval ők nyertek.

Nepáli táj (illusztráció)Nepáli táj (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Még soha nem találkozott egymással Nepál és a Karib-térség, legalábbis NH20-ban, ezért (főleg a rendkívül lelkes nepáli szurkolók részéről) nagy várakozás előzte meg a már hónapokkal ezelőtt beharangozott sorozatot, amelyre az Egyesült Arab Emírségekben, azon belül is Sardzsában került sor. A himalájai ország szurkolói a világ legelszántabbjai közé tartoznak: most is nagy számban jelentek meg a semleges helyszínen található stadion lelátóin, és igazán kiváló hangulatot teremtettek.

A Karib-térség, valljuk be, viszont nem annyira vette komolyan ezt az egész sorozatot. Számos legjobb játékosukat el sem hozták, és lehetőséget kaptak többen is azok közül, akiket eddig a világ kevésbé ismerhetett – bár aki követte a nemrég befejeződött CPL-t, azért már találkozhatott a nevükkel. A karibiak az első mérkőzésen például 4 újoncot avattak (Amir Jangoo, Ackeem Auguste, Navin Bidaisee és Ramon Simmonds), a másodikon egyet (Zishan Motara), a harmadikon pedig bemutatkozott náluk Karima Gore, aki korábban az amerikai válogatottban már játszott.

És bizony meg is látszott az eredményeken, hogy ez nem egy teljes erejű karibi csapat: már az első mérkőzésen is kikaptak, a másodikon meg aztán nagyon-nagyon kikaptak. Ezek után Nepál forgatta fel egy kicsit a saját, eddig sikeres összeállítását – ennek meg az lett az eredménye, hogy harmadjára viszont a Karib-térség nyert, de nem is kicsit, hanem 10 kapuval!

Amúgy az első meccs volt Nepál történetének első sikere egy teljes jogú ICC-tagország ellen – igaz, 2014-ben egyszer már legyőzték Afganisztánt, de akkor ők még nem voltak teljes jogú tagok. A második mérkőzésen viszont, amikor 90 (!) futással nyertek, a világ legnagyobb különbségű győzelme született azokat a találkozókat tekintve, amikor egy társult ország legyőzött egy teljes jogút! Eddig Afganisztán Zimbabwe ellen 2016-ban aratott, 81 futásos sikere tartotta a rekordot – érdekesség, hogy az a meccs is Sardzsában volt. Ugyanekkor egy negatív csúcs is megdőlt: a Karib-térség 83 futással fogyott el, ami egy teljes jogú válogatott valaha volt legalacsonyabb pontszáma lett egy társult ország ellen. Eddig 88 volt a legrosszabb, amit érdekes módon Anglia teljesített Hollandia ellen, még 2014-ben. Az már nem nagy rekord, csak picike, hogy ugyanezen az összecsapáson Ászif Sekh és Szandíp Dzsorá a 4. kapuért egy 100-as társulást alkotott, miközben Nepálnak eddig 99 volt a legjobb eredménye ebben a pozícióban.

A részletes eredménylapok itt tekinthetők meg:

Összesítésben a 3 meccsen a legtöbb futást Amir Jangoo gyűjtötte be, aki 109-ig jutott, míg a dobóknál 5–5 kapuval a szintén karibi Jason Holder és a nepáli Kusal Bhurtel végzett az élen.


Alapból nem látható kép
×