Elég rövid mérkőzésen mutatkozott be győzelemmel Banglades
2025. október 2. – Szerző: Krikettgalaxis
Nem az eső vagy egyéb külső okok miatt lett rövid a mai vébémeccs: egyszerűen azért, mert a sok pörgetővel támadó Banglades túl hamar kidobta a teljes pakisztáni csapatot, majd az alacsony célt gyorsan lekergették. Így az első játékrész 39, a második pedig 32 játszmáig sem tartott.
A Lálbág-erőd, Dakka egyik nevezetessége (illusztráció)A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
A női vébé harmadik meccséhez érkeztünk. Eddig mindkét alkalommal régi, jó ismerősök
találkoztak egymással: India és Srí Lanka, aztán Ausztrália és Új-Zéland. Nem alakult ez másképp most sem, hiszen ezúttal Pakisztán egykori nyugati és keleti országrésze, azaz a mai értelemben vett Pakisztán és Banglades csapott össze. Előzetesen talán őket tarthatta a világ a továbbjutásra két legkevésbé esélyes válogatottnak, de egy esetleges mai jó szereplés alapot adhatott volna bármelyiküknek a lendületes folytatásra. És végülis mikor szerezzenek lendületet, ha nem pont a másik leggyengébbnek vélt csapat ellen?
Mint nyilván mindenki tudja, egy ideje úgy van, hogy Pakisztán válogatottja nem lép pályára India területén (és fordítva), így ez a meccs nem is az eredetileg kinevezett házigazda országban volt, hanem az emiatt az ügy miatt később társrendezőként csatlakozott Srí Lankában. Ahol körülbelül 32 fokos forróság és magas páratartalmú levegő fogadta a csapatokat, vagyis semmiképpen sem könnyű körülmények...
A pénzfeldobást Pakisztán nyerte, és az ütést választották, bár utána Banglades kapitánya is elmondta, hogy ha tehették volna, ők is azt szerették volna. Érdekes módon csapatukban helyet kapott egy ENN-újonc is, a 28 éves, és eddig a válogatottban csak néhány NH20-on szerepelt Rubáijá Hájdár.
Pillanatok alatt kiderült azonban, Bangladesnek nem kellett bánnia, hogy elvesztették a pénzfeldobást. Az első játszmát Márufá Áktár dobta, és mind az 5., mind a 6. labdából egy-egy kidobás sikerült neki: előbb Omaima Szuhíl, aztán Szidrá Amín ellen! Muníba Alí és Rámín Samím azonban már nem adta magát ilyen könnyen, sőt, előbb egyikük, majd másikuk is beütött két-két négyest egy-egy játszmán belül. Igaz, ezen kívül nem volt több határ az egész első erőfölényben, azaz az első 10 játszmában, nullás labda viszont annál több, sőt, majdnem egy kifutás is! Samím ugyanis visszaütött egy labdát a dobó, Náhidá Áktár felé, és eltalálta a másik kaput, és gyanús volt, hogy Áktár közben ujjheggyel beleért. De a videózás során kiderült, hogy nem, így ez végül nem számított kifutásnak. De ha így nem, hamarosan máshogyan összejött Áktárnak egy kapu: akkor Alí ütötte a csúcs mezőnyjátékoshoz a labdáját. És még mielőtt összeszedhették volna magukat az ütősök, jött a következő kapu is, szintén Áktártól, Samím ellen, így megint szinte nulláról indult egy új társulás: ezúttal Álija Ríáz és Szidra Naváz. A 15. játszmában Ríáznak sikerült megtörnie a 9 játszma óta tartó határcsendet egy 4-essel, de a következő játszma elején a bíró LKE-vel kiküldte társát, így Banglades igazán örömmámorban úszhatott. De csak egy pillanatig, mert nem elég, hogy videózás során ezt az ítéletet vissza kellett vonni, még ráadásul a következő két dobásból Naváz bosszúból
két újabb 4-est is beütött. De a visszavont LKE-döntés után nem sokkal jött egy másik is, csak most ellenkező előjellel: a bíró most nem adta meg Naváz ellen Rábejá Khán kísérletét, és csak az elemzésből derült ki, hogy végül mégis meg kell adnia. 67/5: Pakisztán nagy bajban volt! Gyorsítani pedig a következő ütősök sem tudtak, nekik is legfeljebb csak néha voltak négyeseik, aztán amikor a 28. játszmában Ríáz most már megelégelte, és egy nagy ütéssel próbálkozott, egyből rá is fázott, ugyanis a határ közelében elkapták. Pakisztán csak a 30. játszmában érte el az összesített 100-at, de nem ünnepelhettek: rögtön ez után ugyanis kiesett a 7. emberük is, Fátimá Szaná személyében – őt Fáhimá Khátun ejtette ki, vagyis most már az 5. különböző bengáli dobó volt eredményes. A 33. játszmában aztán bejött a hatok dobó, a 18 éves Szbarná Áktár, és rögtön egy szűzzel kezdett kapuval, vagyis a hatodik mai kapuszerző lett – aztán nem is állt le: a 35. játszmája ismét szűz lett, és egy újabb ütőst ejtett ki benne, majd a 37. játszmában ismét 0 pont született ellene – csak a 39-edikben csúfított bele a szép gazdálkodásába Díáná Bejg... De ezt meg azzal bosszulta meg, hogy rögtön utána kiejtette a 10. ütőst, így a játékrész kevesebb mint 39 játszma alatt véget ért, Pakisztán pedig mindössze egy 130-as célt tudott felállítani.
A második játékrészt Fárdzsáná Hak és az újonc Hájdár kezdte, szép ráérősen, de hát rá is értek, ráadásul Pakisztán dobói több széles extrával is kisegítették őket: az első 5 megszerzett pontból például 3 ilyen volt. A dobó csapat LKE-ért és elkapásért is hangosan apellált egyszer-egyszer már az elején, de aztán videót sem kértek, amikor a bíró nem adta meg, szóval talán csak a feszültség megnyilvánulása lehetett a lelkes apellálás... Ellenben a 4. játszmában, amikor Bejg dobott, már kikérték a DFR-t, amikor a bíró újra nem adott meg egy láb a kapu előttöt: és jól is tették, mert kiderült, hogy az eredeti döntés téves volt, így Hak búcsúzni kényszerült, a meccs pedig a korai kapunak köszönhetően egy fokozattal izgalmasabbá vált. Bejg továbbra is gyönyörűen dobott, első 5 játszmájából például összesen (!) csak 3 futás esett, de nem mindenki volt ilyen takarékos, így Banglades azért lassan lépdelt feljebb és feljebb. A 12. játszma végén azonban újabb embert vesztettek: akkor Samím dobásából esett ki LKE-vel Sármin Áktár, így az állás 35/2-e változott. Nagyot lendített viszont rajtuk a 16. játszma eleje, amikor Nigár Szultáná volt soron: akkor három dobásból háromszor 4 pont született, és valószínűleg nem érdekelt senkit a bengáli szurkolók közül, hogy az egyik csak mellé extra volt. Igaz, hogy jött ezután szűz játszma is, de a 19-edikben megint három határ esett, ezúttal ugyan nem három szomszédos, de mindegyik az ütős, Hájdár ütőjéről. Így aztán 20 játszma után, 81/2-es állásnál már szinte biztosnak érződött Banglades sikere... Most egy kicsit csendesebb időszak következett – már ami a pontszerzést illeti, mert azért mozgalmas volt ez is: Pakisztán egy elkapás- és egy LKE-gyanúra is elpukkasztott egy-egy videóbírókikérési lehetőséget. A 25. játszmában azért a dobók egy kicsit szépítettek az eredménylapon, pontosabban Fátimá Szaná, akinek dobásából Bejg egy szép elkapást mutatott be a rövid középpályán Szultáná ellen. De ez már nagyon későn jött: ekkor már csak 33 futás hiányzott Banglades győzelméhez. Ráadásul Hájdár hamarosan az 50-esét is megszerezte: mindössze a 3. bengáli nő lett, akinek élete első ENN-meccsén ez sikerült! Ezzel az ütéssel egyébként a 100-at is átlépte a csapat, és most már Hájdár és Sobhaná Mosztári felszabadulhatott a nyomás alól, ha esetleg eddig éreztek valami ilyesmit... Mosztári pedig tényleg felszabadult is volt: gyorsan 6 négyest is összehozott, így Banglades a 32. játszma elejére máris bent találta magát a célban.