Fél nap alatt meglett a játékrészes indiai siker
2025. október 4. – Szerző: Krikettgalaxis
Ahogyan azt sokan várták, a játékrészlezárás után a Karib-térség nem tudta ledolgozni a hátrányát India ellen, így még csak 4. negyedre sem volt szükség a teszten. És negyedik napra sem, hiszen mindez a harmadik napon történt.
India zászlaja (illusztráció)A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
Két nap alatt India előnye már 286-ra duzzadt, így egyre többen kezdték el kérdezgetni, hogy vajon mikor zárják le a második játékrészt, van-e még értelme tovább gyarapítani a pontjaikat. Nem lett volna meglepő, ha a mai nap azzal a bejelentéssel kezdődik, hogy máris lezárták, hiszen a napok fordulója az általában is kedvelt időpont a lezárásra, másrészt meg tegnap éppen a nap végén meglett Ravindra Dzsadedzsá 100-asa is, úgyhogy még az egyéni célokért sem igazán lett volna értelme tovább küzdeni. És valóban: meg is érkezett a hír, hogy megtörtént a lezárás, azaz a harmadik nap a harmadik játékrésszel indul!
Az első játékrészben a karibiak 162-t teljesítettek, most pedig legalább 286 kellett volna ahhoz, hogy egyáltalán legyen negyedik játékrész... eléggé reménytelen volt, ráadásul mostanra már kezdtek megjelenni a lábnyomok is a talajon, amikre a pörgető dobók külön fenhették a fogukat...
De azért persze sebes dobók kezdtek, hiszen annyira még nem volt szétbarmolva a pálya. A két nyitó ütős pedig John Campbell és Tagenarine Chanderpaul volt – utóbbit még a duplakacsa is fenyegette, de azért attól a második játszmában már megmenekült egy megszerzett szimplával. Aztán viszont már nem sokkal jutott tovább: vagyis időben még igen, mert összesen 22 vele szembeni dobást is túlélt, de 8 futás után Mohammad Szirádzs dobásából vetődve elkapták egy húzás után. A harmadik rendbe Alick Athanaze érkezett meg, aki viszont nem sokáig élvezhette Campbell társaságát, ugyanis az ütős Dzsadedzsá labdáját a rövid belsőhöz továbbította, akinek a legkisebb gondot sem jelentette az elkapás. Athanaze-nek és új társának, Brandon Kingnek viszont annál inkább gondot jelentett a pontszerzés: bár egy-egy négyes becsúszott tőlük, de ezzel együtt is (!) még lassabbak voltak a szokásos teszttempónál is... Ráadásul a 17. játszmában, amikor már mindkét végről pörgetők támadtak, King egy Dzsadedzsá-labdát a külső élével egy mezőnyjátékoshoz piszkált, és máris is volt a harmadik kiesés: 34/3. Rövidesen pedig a negyedik: a következő játszmában Kuldíp Jádav volt eredményes Roston Chase ellen – a dobó a kidobást felugorva és a levegőbe ütve ünnepelte meg. És még ebéd előtt belefért az 5. kiesés is: bár Dzsadedzsáé lett a kapu, de a fő érdem most inkább az elkapóé, Jasaszví Dzsájszválé, aki a rövid hármason egy nagyszerű vetődéssel gyűjtötte be a labdát. A 25. játszmában a régóta bent levő Athanaze is közel került a búcsúhoz, de a bíró nem ítélt LKE-t, és ez volt a szerencséje, mert ha ítélt volna, akkor az ütközésre vonatkozó bíró szava
miatt a videózás sem mentette volna meg – így viszont megmenekült. A 27. játszma után megtartott ebéd így 66/5-tel érkezett el, és egyre valószínűbbnek tűnt, hogy teaszünet ma már nem is lesz...
Az ebéd viszont úgy tűnik, jót tett egy kicsit a vendégeknek, mert mind Athanaze, mind ekkori társa, Justin Greaves nagyobb lendülettel tért vissza. Igaz, a 32. játszmában a bíró LKE-vel kiküldte Athanaze-t, aki viszont videót kért – tudta, hogy beleért. Ekkor egyébként neki 37 futása volt, de ez az eset, hiába kellett visszavonni a bíró döntését, megfogta, és újabb pontokat már nem tudott szerezni, csak egyet. Ráadásul öt nullás után még a labda is eltalálta a sisakját, ami miatt ki is kellett cserélni azt – végül az ütős a 36. játszmában esett ki Vásingtan Szundar mai első áldozataként. Ekkor a Karib-térségnek még a 100 futása sem volt meg, csak 98 – és nem lett meg a száz a következő, sőt, azt azt követő kiesés előtt sem! Jött ugyanis Szirádzs, és a szűz 37. játszma során két kaput szerzett (igaz, az egyik csak
bíró szavás LKE volt), így az állás 98/8-ra változott, és azt hihettük, pillanatokon belül vége lesz. De azért még a karibiak szépítettek egy kicsit: például Khary Pierre és Johann Layne, akik öt négyessel jelentkeztek be, aztán pedig Layne kiesése után Jayden Seales, aki az első labdát, amit kapott, hatosra ütötte, a másodikat pedig 4-esre, és később is volt még egy maximumja. De mindez csak arra volt elég, hogy legalább a 150-et meg tudják közelíteni (ami 98/8 után azért nem rossz!), többre nem: a 46. játszmában kiesett Seales is, így India 1 játékrésszel és 140 futással megnyerte a találkozót.