Idén nem történt meglepetés a férfiak afrikai selejtezőjében
2025. október 4. – Szerző: Krikettgalaxis
Az előzetesen is legerősebbnek tartott két válogatott, Zimbabwe és Namíbia jutott ki a jövő év eleji vébére az afrikai földrészről, természetesen a korábban már a helyét bebiztosító Dél-Afrika mellett. Most már csak 3 ázsiai hely kiadó, és teljes lesz a torna mezőnye!
Zimbabwei táj vonuló elefántokkal (illusztráció)A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
Két éve azon a bizonyos selejtezőn, amikor a nagy meglepetés, azaz Zimbabwe ki nem jutása történt, csak 7 csapat vett részt, viszont ők egy csoportban voltak. Most 8-an versengtek, két csoportra osztva, így talán valamivel könnyebbnek érződött megszerezni a továbbjutó helyek valamelyikét, hiszen egy-egy erősnek tartott együttes a legerősebb riválisával nem is találkozott a döntőig. Igen, annak ellenére is Zimbabwére és Namíbiára céloztunk most, hogy múltkor Uganda jutott ki a vébére... Mert azért valljuk be, az azóta eltelt időben is úgy lehetett érezni, hogy az csak egy egyszeri kisiklás volt Zimbabwe részéről, és azért ők a jobb csapat. Még akkor is, ha mostanában sok vereséget számláltak – erősebb ellenfelek ellen.
Namíbia az A jelű, Zimbabwe pedig a B jelű négyesben kapott helyet, és ahogy várható volt, meg is nyerték a saját csoportjukat. De ezen kívül azért érdekesen alakult a többi eredmény. Az A csoportban például a hibátlan Namíbia mögött Kenya, Nigéria és Malawi körbeverte egymást, így csak az utolsó meccsen, NFA alapján dőlt el, hogy Kenya lesz a másik továbbjutó. A B-ben pedig az talán nem lepett meg senkit, hogy Botswana pont nélkül zárt, de az, hogy Uganda kikapott Tanzániától is, az már talán inkább. Az elődöntők párosítása így aztán Namíbia–Tanzánia és Zimbabwe–Kenya lett.
Ezek az elődöntők pedig lényegében döntőnek illettek be, legalábbis abból a szempontból, hogy elég volt itt nyerni, és máris megvolt a világbajnoki részvétel! A papírforma pedig most sem borult fel, és a két legesélyesebb csapat simán hozta a győzelmeket: ezzel már csütörtökön eldőlt, hogy Namíbiával és Zimbabwével egészült ki a vébé mezőnye.
Az utolsó négy meccs tehát már csak a pontos helyezésekről döntött. A világ 3500. sorszámú férfi NH20-as meccsén Malawi simán verte Botswanát, megszerezve így a 7. helyet, míg az 5. hely természetesen Ugandáé lett Nigéria ellen. A csalódott csapatok csatáját a régi nagy erő, a mára meggyengült, de azért úgy látszik, még nem teljesen letűnt Kenya nyerte Tanzánia ellen, míg a döntőben Zimbabwe legyűrte Namíbiát, így nem csak azzal szépítettek a múltkori csorbán, hogy egyszerűen kijutottak, hanem az arany is az övék lett.
Érdemes kitérni néhány egyéni teljesítményre is, elsősorban namíbiai részről. Mindjárt az elején, a Kenya elleni meccsen több rekord is megdőlt. Egyrészt az, hogy míg eddig namíbiai ütős részéről 101 futás volt az egyéni rekord, most J. J. Smit 111-neskit teljesített, másrészt az, hogy Namíbia 136 futásos győzelme is új csapatcsúcs lett, ugyanis eddig legfeljebb 124-gyel tudtak nyerni. Persze ezek a számok Kenya részéről is jártak egy negatív rekorddal: dobójuk, Peter Langat ellen ugyanis 62 futás gyűlt össze, miközben eddig 61 volt náluk a legrosszabb eredmény... De nem sokáig állt fenn Smit csúcsa: Nigéria ellen Jan Frylinck 134-ig jutott, máris jócskán felülmúlva azt a 111-et... És hogy namíbiai dobóteljesítményről is essen szó: Malawi ellen pedig Jan Nicol Loftie-Eaton ért el egy mesternégyest! Botswana részéről is született egy új csapatrekord: Tanzánia ellen Vinoo Balakrishnan beütötte pályafutása 29. NH20-as hatosát, amivel jócskán megdöntötte az eddigi 25-ös csúcsot. Zimbabwénél leginkább Brian Bennett emelhető ki, aki végig jó teljesítményt nyújtott, amire pedig a legtöbben felkapták fejüket, az az volt, amikor a Kenya elleni elődöntőben egy játszmán belül 6 darab 4-est ütött egymás után. Az ugandai Alpesh Ramjani egy szép mérföldkövet ért el ezen a tornán: 100. nemzetközi kapuját gyűjtötte be ugyanis, de a malawi Moazzam Baig is említést érdemel, aki az utolsó meccsén 4-es zsákmányt gyűjtve 68-ig jött föl, ami új malawi rekord.
Összesítésben a torna legtöbb futását is Bennett szerezte (314-et), viszont 10 kapuval három dobó is holtversenyben végzett a kapuszerzők ranglistájának élén – természetesen mindhárman a két döntős csapatból: Jan Nicol Loftie-Eatonról, Brad Evansről és Richard Ngaraváról van szó.