Hamarabb vége lett a ravalpindi tesztnek, mint vártuk
2025. október 23. – Szerző: Krikettgalaxis
Már ma, a 4. napon, ebéd előtt kialakult a végeredmény a Pakisztán és Dél-Afrika közti teszten, pedig tegnap este még úgy nézett ki: van rá esély, hogy elnyúljon. De Pakisztán megint hamar összeomlott, a kis célt pedig a vendégek viszonylag hamar levadászták, így megszületett az első győzelmük az új világbajnoki ciklusban.
Dél-Afrika zászlaja (illusztráció)A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
Nem éppen úgy alakult a tegnapi nap Pakisztán számára, ahogyan azt eltervezték. Igaz, hogy mostanra 23 futásos előnyben voltak, de ez már a harmadik játékrész volt, 4 kapu elvesztése után, miközben tegnap bőven benne volt a lehetőség, hogy egy ennél sokkal nagyobb vezetésük legyen már a második negyed után. Az, hogy így alakultak a dolgok, leginkább a két csapat sorvége közti különbséget jelzi: Pakisztáné mostanában (is) gyorsan el szokott fogyni, míg a dél-afrikai alacsony rendű ütősök elképesztően sok futást kaszáltak be tegnap.
De még ott volt egy (majdnem) utolsó nagy reménység a hazaiak számára: a szebb időket is megért, de hátha ma újra szép napot hozó Bábar Ázam–Mohammad Rizván társulás, ráadásul előbbinek már 49, utóbbinak pedig 16 futása össze is gyűlt előző nap, így tehát 35 játszma után 94/4 volt az állás. A játék pedig egyelőre jól indult Pakisztán számára: Ázam a második labdából beütött egy szimplát, így meglett az 50-es – a nézőtérről máris hangos taps fogadta. Az ünnepbe azonban rögtön belerondított Simon Harmer, aki 3 dobás múlva LKE-t könyvelhetett el Ázam ellen: hiába a videózás, a döntés érvényben is maradt. Most úszott el a meccs a hazaiaknak? Ráadásul annak ellenére, hogy a sávvégen található lábnyomokon kívül a szakértő pár perccel ezelőtt még semmi veszélyeset nem állapított meg a pályán, azért már itt az elején elég sok olyan labda érkezett, amikkel nem nagyon tudtak mit kezdeni az ütősök... A 40. játszmában Harmer egyik labdája is ilyen volt: Rizván védekezés közben beleélezett, a labda pedig a lábszárvédőjéről egy mezőnyjátékoshoz pattant. Ez volt egyébként Harmer ötödik kapuja a játékrészben, ami azt jelentette, hogy a világon először történt meg, hogy egy teszten három legalább 35 éves dobó is ötös zsákmányt szerzett. De ennél is érdekesebb volt, hogy ez volt Harmer pályafutásának 999-edik (!) első osztályú kapuja: nagy kérdés volt, meglesz-e még ma az ezer! A válaszra pedig igazán nem kellett sokat várni: két játszma múlva Naumán Alí finoman beleért, így mögötte el tudták kapni. 105/7: Pakisztán összeomlása megindult... Mi hiányzik ilyenkor kevésbé, mint egy kifutás? Márpedig pillanatokon belül abból is jutott egy: Szalmán Ága és Sahín Afrídí nem tudott teljesíteni egy szimplát, mert a mezőnyből gyors volt a reakció, ráadásul utána a kieső Afrídí még ütközött is Ryan Rickeltonnal – az egyetlen dolog, aminek Pakisztán örülhet, hogy sérülés nem történt. Illetve pillanatok múlva még annak is, hogy Marco Jansen elejtett egy elkapást Szádzsid Hán ellen: az azért nagyon csúnya lett volna, 5 kaput elveszteni ilyen gyorsan. Persze a sors nem volt elkerülhető, de legalább most néhány játszma eltelt újabb kiesés nélkül, és Ága pár négyest is beütött – de aztán a 48. játszmában megjött Keshav Maharaj, aki érdekes módon ebben az egész negyedben még nem szerzett kaput, és most változtatott ezen: Ága elhibázta ellene a nyesést, és a labda a saját kapuján kötött ki. Szádzsid Hán a legvégén még megpróbálkozott egy Rabada-utánzással (emlékezzünk tegnapra!), és összehozott egy 6-ost, de Maharaj következő játszmájában neki is leverték a kapuját, és Pakisztán máris, 138-cal elfogyott.
Az utolsó játékrészre így már csak egy 68-as cél állt Dél-Afrika előtt, és még arra is megvolt az esély, hogy ez még ebéd előtt meglegyen. És valóban: Rickelton és Aiden Markram nem is akarta tovább húzni. Bár a 2 pörgetővel kezdő támadás ellen az első két játszmában még nem sikerült határt elérniük, de utána már megindultak tőlük a 4-esek is, és a 8. játszmára máris a cél fele le lett dolgozva, a 10-edikben pedig a csapat 50-ese is meglett. Ezek után még a hazaiak húzták egy kicsit az időt két LKE-videózással, de ezek tényleg másra nem voltak jók, csak időhúzásra, mert egyik sem vezetett eredményre. Az eredménylapon csak Naumán Alí tudott szépíteni a 12. játszmában, amikor most már egy érvényes LKE-t is sikerült összehoznia a 42-nél tartó Markram ellen, majd az ő dobásából kapta el az első katona a pont nélkül álló Tristan Stubbst is, de a következő játszmában Rickelton igen stílusosan, egy maximummal zárta le a meccset: Dél-Afrika 2007 után először nyert meg egy tesztet Pakisztánban!