Csak egyet nyert Anglia, mégis övék lett a sorozat
2025. október 23. – Szerző: Krikettgalaxis
Új-Zélandra látogatott az angol válogatott, először három NH20-ra, amelyek közül csak egyet tudtak megnyerni a vendégek – de mégis az övék lett a sorozat 0–1 arányban... Ugye mindenki kitalálta, hogy miért? Az eső miatt, ami két meccs eredmény nélküli végződését okozta.
Eső (illusztráció)A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
Nem biztos, hogy a Hamvakra a legjobb felkészülés egy olyan turné, amelyen három NH20-ra és három ENN-re kerül sor, de Angliának most ez jutott. És hát a krikett az krikett, az élvezet pedig élvezet: így aztán valószínűleg nem sokan bánták, hogy így alakult. Na meg persze azt se feledjük, közeledik azért a Húsz20-as vébé is – igaz, az még jópár hónap. A mostani ellenfél a vendéglátó Új-Zéland volt, akiknek idén egy kicsit korán, már október közepén elkezdődött a nyári idénye. A hazaiak lényegében a lehető legerősebb csapatukkal léptek pályára, annak ellenére, hogy jópár sérültjük volt, de Anglia nem igazán panaszkodhatott ilyesmik miatt.
Az első meccset Christchurchben játszották, telt ház előtt. A pénzfeldobást megnyerő Új-Zéland a dobást választotta, és már a 2. játszmában sikerült végezniük az amúgy rendkívül jó formában levő Phil Salttal, és bár Jacob Bethell sem indult rosszul, hamarosan vele is. Az erőfölény 44/2-re végződött, és a vendégek később sem jöttek nagy lendületbe. A 12. játszmában már az 5. emberüket is elvesztették, és csak Sam Curran volt az, aki ezek után kihúzta őket a csávából – igaz, ehhez az is kellett, hogy Jacob Duffy elejtse őt, amikor 15 futásnál tartott... Ekkor egyébként már esett az eső, ami miatt rögtön meg is szakadt a játék, de mivel csak negyed óra volt a leállás, így játszmák nem vesztek el. Curran főként az utolsó játszmában villogott aztán: akkor 18 futást gyűjtött be, így 153-ig emelte az angolokat. Ez nem tűnt túl soknak, de ezen a pályán azért nem volt nagyon rossz. Viszont nem derült ki, mire lett volna elég: az eső visszatért, és megakadályozta a folytatást: a mérkőzés eredmény nélkül véget ért egy félidő után.
A második találkozó ugyanazon a pályán volt, és most is fenyegetett az eső, de ezúttal nem szólt közbe. Az angolok ezúttal is ütésre kényszerültek, de az most sokkal jobban ment nekik. Na nem Jos Buttlernek, aki nagyon hamar kiesett, és még csak nem is Bethellnek, aki pedig 24-ig viharzott el, hanem Saltnak és Harry Brooknak, akik a 68/2-re végződő erőfölény után a 18. játszma elejére már 197/2-ig vitték föl a csapatot! Igaz, hogy ekkor Kyle Jamieson egy játszmán belül mindkettejüket kiejtette, de ez későn jött: Anglia Tom Banton minivillámháborújával így is 236-ig száguldott el, ami messze-messze megdöntötte az eddig bárki által elért 208-as pályacsúcsot... Új-Zélandról nem állíthatjuk, hogy végig sehol sem voltak a kergetés során, mert többen is szép aránnyal haladtak időnként, de azért lehettek többen, mert mindig újabb és újabb emberek estek ki, így pedig nagyon is csökkentek az esélyeik minden egyes alkalommal. James Neesham és Mitchell Santner a 7. kapuért is összehozott egy 57-es társulást (ami megdöntötte az eddigi csapatrekord 54-et), de ez is bőven kevés volt: Adil Rashid 4-es zsákmányának is köszönhetően 18 játszma alatt, 171 futással elfogytak. Érdekesség, hogy a 2. félidőben mind a 10 kapu elkapásból esett.
A harmadik alkalom már Aucklandben volt, de még rosszabbul alakult, mint az első. Három dobás után megérkezett az eső, és ezek után több mint másfél órát állt a játék. De a 4. játszmában megint eleredt, és most már később sem lehetett folytatni, a meccset lefújták. Közben egyébként Új-Zéland 38 futást szerzett (főleg Tim Seifert volt jó), de Brydon Carse is kiejtett egy embert. És ennyi.
A sorozatot tehát 0–1-re nyerték a vendégek, így az egymás elleni örökmérlegük férfi NH20-ban mostantól úgy néz ki, hogy 30 mérkőzésből 16 végződött angol sikerrel, 10-szer nyert Új-Zéland, egy holtverseny lett és 3-szor nem született eredmény. Ebből ugye kettő most volt...
