A nap, amikor India női krikettben is világhatalom lett

2025. november 2. (utolsó módosítás: 2025. november 5. 12:56) – Szerző: Krikettgalaxis

Ez a nap ma van. India női válogatottja ugyanis történelmet írt, és első világbajnoki győzelmével megmutatta: 2025-től fogva már nem csak a férfiaknál kell esélyesként tekinteni az országra egy-egy világversenyen. Dél-Afrika ezüstérme is a valaha volt legjobb eredményüket jelentette, de mint örök vesztesek, ez őket nem nagyon fogja vigasztalni...

India zászlaja (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Ausztrália: 7. Anglia: 4. Új-Zéland: 1. Természetesen a női ENN-világbajnoki címek számáról van szó, és természetesen ez a rövidke kis lista a teljes lista – más válogatott még soha nem nyert aranyat ilyen tornán. Máig. Megtörtént ugyanis az, amire kevesen számítottak: ezen három csapat egyike sem jutott be a döntőbe, azaz mindenképpen új bajnok avatása volt várható ma: India vagy Dél-Afrika közül valaki ma történelmet írhatott.

Egyikük sem úgy jutott el ide, ahogy álmodták: Dél-Afrika két orbitális vereségbe futott bele a csoportban, míg India háromszor is kikapott, és a 4. helyen tudott beszivárogni az elődöntőbe. De mindez már a múlt, a lényeg, hogy mindketten itt voltak, és készültek valami világraszóló tettre.

A csoportkörben kettejük találkozóját Dél-Afrika nyerte, de India azért ma talán kicsit jobban előnyben érezhette magát: Naví Mumbaiban, a helyszínen nem csak hogy közel 40 000, nagyrészt fanatikus szurkoló előtt játszhattak, de egy olyan pályán, ahol ellenfelük még nem szerepelt eddig, így ismeretlen volt számukra.

Azonban hiába a nagy izgatottság, azt egy kicsit máris lehűtötte az időjárás: a 15 órás kezdés helyett a hol fölerősödő, hol legyengülő eső miatt végül 17 órakor lehetett csak elkezdeni a játékot – az utolsó pillanatban úgy, hogy még ne vesszenek el játszmák. Ne feledjük: bár holnapra kijelöltek egy tartalék napot, de az volt a prioritás, hogy még ma megpróbáljanak eredményt kicsikarni, akár rövidített mérkőzéssel is, és ha az sem ment volna, akkor jöhetett volna szóba csak a holnapra való áttolás.

Amikor 16:30-kor meg lehetett tartani a pénzfeldobást, azt Dél-Afrika nyerte meg, és a dobással való kezdést választották. Ahogy az várható volt, mindkét együttes ugyanazzal a 11-gyel lépett pályára, mint az elődöntőben – győztes csapaton minek kellene változtatni? (Persze, tudjuk, Dél-Afrika máshol játszott, úgyhogy nekik lehetett volna rá okuk.)

A kezdés előtt körülbelül negyed órával óriási éljenzés fogadta, amint megérkezett a trófea, és felállították egy talapzatra: a kupát ugyanis nem más hozta be Isa Guha és Melanie Jones társaságában, mint Szacsin Tendulkar! Aztán bemutatták a csapatok zászlóit, megszólaltak a himnuszok, és kezdődhetett a játék.

Az pedig rögtön egy szűz játszmával kezdődött, amit Marizanne Kapp dobott Szmriti Mandháná ellen. Aztán viszont megváltoztak a dolgok: Mandháná és Saifálí Varmá elkezdte sorra ütni a pontokat, köztük sok 4-est, így 7 játszma után már 50 fölött járt a csapat. Ekkor Dél-Afrika megpróbálkozott az első pörgetővel is, de hiába, a társulás csak haladt tovább, 10 játszma után 64/0-ra álltak, a 15. játszmában Varmá pedig a meccs első 6-osát is bemutatta. A 18. játszma aztán igen eseménydúsra sikerült: először is egy Mandháná-4-essel meglett a csapat 100-asa, 2 dobás múlva viszont Chloe Tryon szállította a várva várt áttörést az afrikaiaknak: dobásába Mandháná beleélezett, a kapus meg elkapta. Így neki nem lett meg az 50-es, de Varmának még ebben a játszmában igen, ráadásul megjött mellé az elődöntő hőse, Dzsemimáh Rodriksz. Ők ketten a 20. játszma végére 114/1-ig emelték a csapatot, de egy pillanattal ezek után kis híján meglett a második kapu: ám hiába rontotta el Varmá a fejszés söprését, a belőle kínálkozó könnyű elkapást Anneke Bosch elejtette... A 25. játszmában Varmát görcs miatt ápolni is kellett, de tudta folytatni, méghozzá egy hatossal, amivel új egyéni csúcsot állított fel – épp a legjobb alkalomkor! Ám nem sokkal döntötte meg a saját rekordját, mert végül a 27. játszmában 87-nél Ayabonga Khaka dobásából elkapták: 166/2. Sőt, rövidesen a 3. kapu is meglett, és Dél-Afrika kezdett visszatalálni az útra: még a 30. játszma vége előtt Khaka volt ismét eredményes, Rodriksz ellen, bár a videóbíró még vizsgálgatta, hogy nem ért-e le a földre a labda az elkapás közben, de nem. Most Harmanprít Kaur és Dípti Sarmá folytatta, akik a 35. játszma végére 200-ig jutottak el, és bőven remélhették, hogy 300 fölé is eljutnak a végére. A 37. játszma egy csúnya bírói hibával kezdődött: egy eléggé egyértelműen a láb-karók vonalán kívül pattanó labda után ítélt LKE-t Sarmá ellen, de hát ilyenekre (is) van a videóbíró, így nem történt igazságtalanság. Ám a pontok most már nem gyűltek annyira gyorsan, mint India szerette volna, ráadásul a 39. játszmában Kaurt is kidobták, és a helyére bejövő névrokona, Amandzsot Kaur is elég szenvedősen szállt be. Ha pedig Kapp nem ejtett volna el hamarosan egy elkapást Sarmá ellen, még kellemetlenebb helyzetbe is kerülhettek volna – de elejtette, így Sarmá még menetelhetett tovább. A második Kaur a 44. játszmában búcsúzott, Nadine de Klerk jóvoltából: nem csak dobta ő a labdát, de látványosan, egy kézzel el is kapta – szép volt! Sarmá azért még átlépte az 50-et, és Ricsá Ghos is bezsebelt egy viszonylag gyors 34-et, de India nem tudta elérni a vágyott 300-at, csak 298-at, így igazán nyílt maradt a meccs! Dél-Afrika mezőnyjátéka egyébként kimagasló volt a több elejtett elkapás ellenére is – amiből amúgy itt a végén volt még egy, megint Bosch részéről...

Ugyanezen a pályán az elődöntőben a második félidőben már sok harmat jelent meg, de ma úgy tűnt, nem annyira, ez a tény pedig nem könnyítette meg a nyitók, Laura Wolvaardt és Tazmin Brits dolgát. Ez a pár amúgy lassabban indult, mint Indiáé az első félidőben, de például egy (jogosan) meg nem adott LKE ellenére a 3. játszmában, szintén stabilan. Azért a 7. játszmában tőlük is jött egy hatos, és nem hagyták elszállni az SZPA-t – ám a 10. játszmában egy nagyot hibáztak: fölöslegesen indultak futni, így Amandzsot Kaur közvetlen rádobásának eredményeképpen Brits kifutás áldozata lett! Az új ütős az eddig nagyon rossz vébét és eddig nagyon rossz napot futó Bosch volt – és ezen a legkevésbé sem tudott szépíteni, ugyanis pontszerzés nélkül, 6 dobás után kiesett... A 13. játszmában Wolvaardt viszont megszerezte 510. futását a tornán, amivel új rekordot állított be: női ENN-vébén még senkinek sem volt ilyen sok! És csak halmozta tovább: a 17. játszmában a mai 50-ese is meglett, a 18-adikban pedig 100-ra hozta föl a csapatot. 20 játszma után (közben Suné Luus 4-eseinek is hála) az állás 113/2 volt, ami, ha most eső miatt véget ért volna a meccs, már Dél-Afrika győzelmét jelentette volna! De szó sem volt esőről – újabb kiesésekről viszont hamarosan igen, ugyanis az ezúttal dobni is beküldött Varmá kapta el a saját dobásából Luust, majd az új ember, Kapp is kiesett mindössze 4 futással: 123/4-nél már bőven megint Indiánál volt az előny. Ráadásul a következő időszakban lelassult a pontszerzés: maga Wolvaardt is jócskán visszaesett, és Sinalo Jaftának is lassan gyűlt, végül a 30. játszmában ő is kiesett. Ennek a játszmának a végén éppen 150 futása volt Dél-Afrikának, és szokták mondani, hogy ez az a pillanat, amikortól a végére meg lehet duplázni az eredményt: és ez pont afrikai győzelmet jelentett volna. Csakhogy ennek van egy feltétele: sok megmaradt kapu, és ez itt nem teljesült, hiszen már 5-en kiestek eddigre... A folytatásban Wolvaardt és Annerie Dercksen ütött, akik számára szinte megváltás volt a 32. játszma vége, amikor egy rossz dobásból és utána a szabadütésből is sikerült egy-egy hatos Dercksennek! De hiába ment le ezzel a szükséges pontarány 7-re, mert utána nem jöttek az újabb határok, és a mutató visszaemelkedett, így Dél-Afrika annak is csak mérsékelten örvendhetett, hogy a 36. játszmában Dípti Sarmá elejtett egy könnyű elkapást a középpályán... De hiába a 40. játszmában Wolvaardt 100-asa (amivel a 2. nő lett a világon, akinek elődöntőben és utána a döntőben is sikerült a 100), mert előtte pár perccel kiesett Dercksen is, és 10 játszma alatt 88 futást 4 megmaradt kapuval már nagyon nehéz lett volna begyűjteni. A meccs és a világbajnokság aztán a 42. játszmában dőlt el végérvényesen, amikor Dípti Sarmá dobásából előbb elkapták Wolvaardtot (igaz, Amandzsot Kaur egy kicsit zsonglőrködött az elkapásnál), majd Tryon ellen egy bíró szavás LKE történt – 221/8-ról már nem volt visszaút. India viszont már úgy látszik, fejben nem is itt járt: volt, amikor két egymás utáni dobásból ejtettek el még egy-egy elkapást, volt 5-öt érő széles extrájuk is, de ezt már nem tudták elrontani. Elrontották helyettük a dél-afrikaiak, akik összehoztak még egy kifutást, majd a 46. játszmában elvesztették az utolsó emberüket is – ami azt jelentette, hogy: India világbajnok lett!

Megtört tehát Ausztrália és Anglia egyeduralma női krikettben: tudtuk eddig is, hogy India sem gyenge, de még sosem érezte senki, hogy nagyobbak lehetnek a két nagynál. De idén ez is megtörtént, és nyilvánvaló, hogy most az ország kislányai közül milliónyian kapnak kedvet a kriketthez – és talán lesznek közöttük, akik így pár éven belül talán egy még erősebb válogatottba is bekerülhetnek... Vajon a mai nappal elkezdődött India uralma a női krikettben is? Vagy ez csak egy egyszeri alkalom volt? Néhány év, és meglátjuk.