Módfelett izgalmas lett az Új-Zéland–Karib-térség sorozat

2025. november 13. – Szerző: Krikettgalaxis

Ha csak annyit látunk, hogy Új-Zéland 3–1 arányban megnyert egy NH20-as sorozatot a Karib-térség ellen, az nem sokat mond el arról, hogy milyen érdekes volt ez a sorozat. Legalábbis az ötből három alkalom: akkor ugyanis óriási visszatéréseket és igen szűk győzelmeket láttunk, izgalmas végjátékkal!

Az új-zélandi Auckland látképe (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Az egykor szebb napokat látott, de még ma is felvillanásokra képes Karib-térség, és az erős, de egyesek szerint néha talán a hanyatlás jeleit is mutató Új-Zéland játszotta egymással ezt az ötmeccses sorozatot. Érdekes kérdés volt, vajon hogyan tudják megvetni a lábukat ezek a csapatok a krikett folyamatosan változó világában – persze egy sorozatból erre még nem kaphattunk választ, de tanulságokat mindenképpen le lehetett szűrni belőle.

Fontos hír volt, hogy néhány nappal ezelőtt Kane Williamson visszavonult az NH20-as válogatottságtól, Tim Seifertnek pedig megsérült az ujja, így aztán most Új-Zéland bevethetett helyettük több ígéretes fiatalt is.

Az első mérkőzést Aucklandben játszották, szép időben, viszont nem részletezett technikai okok miatt videóbíró nélkül. A pénzfeldobás nyertese, Új-Zéland a dobást választotta, és már az első játszmában eredményesek voltak, és a 32/2-es erőfölény is számukra volt sokkal szebb. Utána Shai Hope viszont jól játszott, csak egy baj volt karibi szempontból: társai vagy kiestek, vagy lassúak voltak, főleg Roston Chase. Hope viszont 50 fölé is eljutott, majd a végén Rovman Powell személyében még volt valaki, aki gyorsítani tudott, így a vendégek legalább 164-ig elértek: nem sok, de valami. A kergetést Tim Robinson egy 4-essel kezdte, 3 játszma után 30/0-nál pedig már úgy nézett ki, ez sima ügy lesz Új-Zélandnak. De nem így lett: elsősorban Jayden Seales és Roston Chase 3–3 kapujának köszönhetően folyamatosan elkezdtek kiesni az embereik, így 17 játszma után 109/9-re változott az állás. Ekkor persze az egész világ biztosra vette a Karib-térség győzelmét, kivéve a 8. rendű ütős, Mitchell Santner, aki ekkor egy 4–6–4–4–4–1–4–4–4-gyel jelentkezett, így az utolsó játszmára már csak 20 futás hiányzott, és megint ő volt soron! Igaz, azért a csoda nem sikerült neki, de meglepően szorossá tudta tenni a meccset: csak 7 futással kaptak ki, pedig közel volt az is, hogy mondjuk 50-nel kikapnak... Érdekesség, hogy Santner és a labdához alig érő Jacob Duffy társulása új 10. kapus csúcsot jelentett Új-Zéland számára: az eddigi 36-os rekordjuk ezzel most 50-re nőtt.

A második találkozó néhány dologban hasonlított az előzőre. Ez is Aucklandben volt (de most már volt videóbíró), és itt is a végére gyorsított be a kergető csapat, de egy picit lemaradt. Viszont ez a kergető most a Karib-térség volt, mivel ezt választották maguknak. Új-Zéland első félideje eléggé élesen elkülönült két részre: a határ a 12. játszma vége körül volt. Addig igaz, hogy például Robinson nem haladt rosszul, de eddigre már kiesett, az állás pedig csak 81/2 volt. A már egy ideje bent levő Mark Chapman ekkor 9 dobásból 12 futással rendelkezett, de ezek után teljesen bevadult: hozott egy 6–6–4–6-ot, majd egy 4–4–4–SZ–4–6-ot, és volt még más határja is, és úgy tűnt, akár egy hipergyors százas is meglehet neki. Azért az nem: 78-cal kiesett a 28. dobásból, de így is, kiegészülve ismét Santner és Daryl Mitchell rövid, de hatásos fellépéseivel, Új-Zéland elért egészen 207-ig. A kergetést a vendégek borzalmasan kezdték: nem elég, hogy az első játszma szűz lett kapuval, de utána sem igazán indultak be, és még 11 játszma elteltével is csak 74/4-re álltak, sőt, az összesített 100 is csak a 14. játszmában lett meg nekik. De innen ők is ugyanúgy fölálltak, ahogy tegnap ellenfelük: Powell, Romario Shepherd és Matthew Forde rengeteg határjának (ami ráadásul majdnem mind 6-os volt) odáig jutottak, hogy még az utolsó dobás előtt is volt esélyük a győzelemre – ám akkor csak egy szimpla jött össze, így 3 futással kikaptak.

A harmadik alkalomra Nelsonban került sor, teltházas lelátók előtt. Az ütéssel kezdő hazaiaknál Devon Conwayen már nagy nyomás volt, mert régóta nem teljesített igazán jól – hát persze, hogy ma már igen! Egy 34 dobásból elért 56-tal segítette hozzá a csapatot a gyors haladáshoz: a félidő felénél már például 96/1-nél jártak. A 4. rendű Daryl Mitchell még szintén pompázatosan ütött (gyors 41 futás), de utána valami teljesen megtört: az alsóbb rend teljesen összeomlott, és azok után, hogy például 15 játszma után 142/3-nál jártak, az utolsó 5 játszmában már csak 35 futás gyűlt össze és 6-an kiestek. Így a csapat csak 177-ig ért el, ami a pálya történetében a legalacsonyabb első félidei NH20-as pontszám lett. Ám a karibiaknak ezzel is meggyűlt a baja, főként Jacob Duffy és Ish Sodhi dobásainak köszönhetően, akik az elején is gyorsan eredményesek voltak, de később is végül 3–3 kapuig jutottak. És amikor a 9. játszmában még egy kifutás is súlyosbította a helyzetet, és 68/6-ra változott az állás, szinte 0-ra csökkentek a vendégek esélyei. Ám akár hiszik, akár nem, kedves olvasók, de most is megtörtént, ami az első két alkalommal: az ütősök most is visszahozták a csapatukat a meccsbe! Most Romario Shepherd és Shamar Springer alkotott egy 78 futásos társulást a 9. kapuért, ami egyrészt új csapatrekord lett az eddigi 72 helyett, másrészt odáig vezetett, hogy az utolsó játszmára már csak 12 futás hiányzott volna a csapatnak a győzelemhez. Az azonban végül nem lett meg, Kyle Jamieson kiválóan dobta ezt a játszmát, így Új-Zéland 9 futással nyert.

A negyedik meccsbe teljesen belerondított az eső. Ez is Nelsonban volt, és bár a kezdéskor még jó volt az idő, de az 5. játszma után megérkezett az eső. Ekkor még körülbelül fél óra várakozás után lehetett folytatni a játékot, sőt, játszmák sem vesztek el, de újabb 9 dobás múlva megint eleredt, és akkor már elveszett az összes hátralevő játszma is. Azaz más szóval: eredmény nélkül véget ért a meccs. A Karib-térség 38/1-ig jutott el, így inkább ők örülhettek, hogy nem folytatódott...

Az ötödik összecsapás, Dunedinban, ahogy az előző sem, sajnos nem volt méltó az izgalmasan induló sorozathoz, de ez most nem az eső miatt, hanem egy bizonyos Jacob Duffy miatt, aki, miután csapata a dobást választotta, a harmadik játszmában 3 ütőst is kiejtett, és mivel a második játszmában is történt egy kiesés, így lényegében máris odalettek az izgalmak. A erőfölény után rögtön jött a következő kiesés, az állás 48/5-re változott, és innen csak Romario Shepherd hősiességének köszönhetően (22-ből 36) tudtak följönni a karibiak legalább 140-re a végére. Duffy 4-es zsákmánnyal zárt. A kergetés pedig egészen ellentéte lett az első félidőnek: itt az erőfölényben senki sem esett ki, és például 7 játszma után már 69/0 volt az állás. Igaz, aztán sem Robinson, sem Conway nem jutott el 50-ig, de közel jártak hozzá. A 4. rendű Chapman, aki ma játszotta 100. NH20-as meccsét, kis híján aranykacsával búcsúzott a 12. játszmában, de a megadott LKE-t végül vissza kellett vonni videózás után, így a nyitókon kívül senki nem esett ki a végéig: Új-Zéland a 16. játszmában, 8 kapuval győzött.

Most, hogy ez a sorozat lezárult, a két válogatott férfi NH20-as örökmérlege a következőképpen néz ki: 25 találkozóból 13-szor járt sikerrel Új-Zéland, 6-ot nyert a Karib-térség, és meglepően sok, 3–3 alkalom végződött eredmény nélkül, illetve holtversenyre.