Félidei összefoglaló a női BBL-ről
2025. november 24. – Szerző: Krikettgalaxis
A tervezett 43 mérkőzésből 22-t, azaz körülbelül a felét játszották le eddig a 2025-ös női BBL-ben: ebből az alkalomból és abból, hogy ma éppen szünnap van, írtunk egy kis rövid összefoglalót az eddig történtekről.
Hobart belvárosa, háttérben a Tasmán híd (illusztráció)A kép szerzője: CSIRO, licenc: CC BY 3.0
Jó, kicsit csaltunk itt a címben és a bevezetőben: a 43 mérkőzésből csak 40 a csoportkör, így tehát annak már kettővel túljárunk a felén, de mindegy. A lényeg tehát, hogy szépen haladnak a küzdelmek, és bár sokszor bezavart az eső is, 7 alkalommal le is kellett miatta rövidíteni vagy félbeszakííani a meccset, de egy találkozó sem maradt el teljesen. A 7 közül pedig csak egy olyan volt, amikor végül nem született eredmény: a Melbourne Stars és az Adelaide Strikers összecsapása.
Az eddigiek alapján egyértelműen a legjobb csapat a Hobart Hurricanes, amely 6-ból 5-ször is nyert, és vezeti a tabellát, míg szegény Brisbane Heat eddig nyeretlenül áll az utolsó helyen. A legszorosabb találkozó eddig a Perth Scorchers 1 futásos győzelme volt az Adelaide ellen.
Az egyéni teljesítmények közül először is két 100-ast érdemes megemlíteni: amikor a Scorchers legyőzte a Heatet, a narancsoknál Beth Mooney 105-öt teljesített, de ezt is jócskán túlszárnyalta Meg Lanning, a Stars játékosa, aki 135-ig jutott a Sydney Sixers ellen – akiket aztán a zöldek 7.4 játszma alatt, 42 futással ki is dobtak! Többek között Kim Garthnak köszönhetően, aki egy szűz játszmát is lehozott 2 kapuval... De azért egy másik meccsen, nevezetesen a Sydney-i Zúzás nevű rangadón a Sixersnek is sikerült emlékezeteset alkotnia dobójátékban: a 16 éves Caoimhe Bray ugyanis mesterhármast szerzett a Sydney Thunder ellen, amivel a legfiatalabb női játékos lett, aki a világon bármelyik nagy Húsz20-as tornán mesterhármast gyűjtött be! És ha már itt tartunk: a korábban említett Perth–Adelaide meccsen volt egy csapatmesterhármas
is, amikor Amy Edgar három egymást követő dobása után 3 ütős esett ki – de a középső csak kifutásból, így ez nem számít Edgar egyéni mesterhármasának.
Összesítésben eddig egyébként a legtöbb futást Lanning gyűjtötte be (301-et), míg a dobók közül a Hurricanes játékosa, Heather Graham a legjobb, aki 14 ütőst ejtett ki.