Közel 15 év után nyert tesztet Anglia ausztrál földön
2025. december 27. – Szerző: Krikettgalaxis
Ahogy az egy nap után várható volt, ez az őrült Hamvak-meccs valóban véget ért a második napon! Az viszont a legkevésbé sem volt egyértelmű, mi lesz az eredmény. Tegnap inkább Ausztrália tűnt esélyesnek, de Anglia megcsinálta, és 2011 eleje után újra megnyert egy tesztet Ausztrália ellen idegenben.
A Stonehenge, Anglia talán leghíresebb nevezetessége (illusztráció)A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
Eddig négyszer történt olyan a világon, hogy egy tesztsorozatban legalább két olyan meccs legyen, ami két napon belül véget ér: 3-szor a 19. században, utoljára pedig 1912-ben. Most megvolt az esély, hogy megtörténjen ötödször is: mivel a Hamvak első találkozója is kétnapos lett, itt pedig egy nap alatt lezavartak két játékrészt, így nem csodálkozott volna senki, ha ez az összecsapás is véget ér már ma.
Tegnap az első két negyed alatt Ausztrália 42 futásos előnyt halmozott föl, majd miután a harmadikból is eltelt 1 játszma, ez a vezetés 46-ra duzzadt. A pályán a még futás nélküli Travis Head kezdett, valamint az éjjeliőr Scott Boland, aki azt a 4-est szerezte. Az hamar látható volt, hogy a gyors labdák ma is szépen varratozódnak, és már kezdtek kialakulni kis lyukak is a földben, így nem volt várható, hogy könnyebbé válna mára az ütés. Ahogy viszont várható volt, Head gyorsan megelőzte Bolandet, sőt, a 7. játszmában az első kieső is a várakozásoknak megfelelően az éjjeliőr lett, méghozzá amúgy Gus Atkinson labdájából. De Headet ez sem érdekelte, meg az sem, hogy simán került ő is időről időre veszélybe, volt, amikor hajszál hiányzott, hogy ráüsse a labdát a saját kapujára – de ő csak ment tovább és tovább, nem túlzottan óvatoskodva. A 9. játszma után egy aggasztó jelenet játszódott le Anglia számára: Atkinson a bal combját fogva elhagyta a pályát: nem úgy nézett ki, mint akinek csak valami apróbb fájdalma van. Talán emiatt is a 11. játszmában megjött dobni Ben Stokes, ő pedig elég hamar el is találta Jake Weatherald kapujának tetejét: mintha az ütős nem tudta volna eldönteni, hogy megjátssza-e vagy hagyja, és rosszul döntve a hagyást választotta. A 14. játszmában Head ellen egy elkapási esély is volt, de azt Will Jacks elejtette, így viszont éppen ebből a labdából jött föl 50-re a csapat. A 17. játszmában a vezetésük már 100-ra nőtt, és ezen a pályán ez már most nagyon soknak számított... Viszont hamarosan jött az első negyedben 5-ös zsákmányt gyűjtő Josh Tongue, és kiejtette Marnus Labuschagne-t – bár az ütős kételkedett benne, hogy az elkapó első katona, Joe Root ujjai a labda alatt voltak, és nem ért le a földre. Az ütősök tehát elkezdtek kiesegetni, Head viszont még bírta, és már nagyon került az 50-eshez is – amikor Brydon Carse egy gyönyörű kidobással számára is elhozta a véget. Sőt, 3 dobás múlva Tongue a frissen bejövő Usman Khawajával is végzett, aki egy rövid labdát csak a (hosszú) ferde lábhoz tudott húzni. 83/5, szóval a meccs igazán érdekes fordulatot vett! Sőt, a következő játszmában Carse dobásából a második katona Alex Carey-t is elkapta, így amikor 25 játszma elteltével, az ebédszünetben 98/6-ot mutatott az eredményjelző, már teljesen bizonytalan volt, hogy mi lesz itt a folytatásban.
A folytatásban az lett, hogy Steven Smith és Cameron Green ütött, méghozzá nem óvatoskodva: a 26. játszmában például 12 újabb futás gyűlt össze, ami pedig ezen a meccsen meglehetősen sok. Aztán persze nem is tudott így folytatódni a játék, a labdák most is összevissza pattantak, nehéz volt őket megjátszani... Greennek sem sikerült egyet a 31. játszmában, és élezése egyenesen a 2. katonához szállt, akinek kényelmesen, mellmagasságban érkezett a labda. A következő játszmában aztán Carse duplázott, sőt, 2,5-szörözött, mert az egyik kapunál az elkapást is ő maga hajtotta végre, méghozzá elég látványosan, egy kézzel kinyúlva érte. A játszma végére 121/9 lett az állás, de Smith még ott volt, talán benne bízhattak még az ausztrálok, hogy egy picit gyűjtöget... Végül a sors úgy hozta, hogy innentől kezdve Smith 4-et tudott összeszedni, míg a sorvégi Jhye Richardson 7-et: de mint látszik, ez sem sok, így a csapat csak 132-vel zárt.
Az utolsó negyedben Anglia előtt tehát egy 175-ös cél állt: ha csakúgy mondjuk ezt valakinek a világon, rálegyint, hogy sima ügy, de aki látta a meccset, érezte, hogy ez itt pokolian nehéz lehet. De most már szinte biztossá vált, hogy ma véget ér a meccs: az angolokból senki sem nézte volna ki, hogy elhúzzák. Vagy kiesnek gyorsan, vagy lekergetik.
A nyitó ütősök ismét Zak Crawley és Ben Duckett voltak, akik úgy éreztek: itt támadni kell, nincs mese, mert minél több labdát kapnak, annál nagyobb az esélye a búcsúnak. Őket sem érdekelték a kiesési veszélyek (amiből pedig továbbra is volt szép számmal), játszották a maguk agresszív játékát, és például a 4. játszmát Crawley egy 6–4-gyel indította, a 6-odikat meg Duckett (talán a szimmetria kedvéért) egy 4–6-tal. A 7. játszmában Duckett elérte az összesített 3000 tesztfutást, Anglia pedig az 50-et, viszont utána Mitchell Starc már kijorkolta őt, így jöhetett be harmadik rendűként... Mi van?? Brydon Carse?? Igen, és szó sem volt éjjeliőrről, hiszen még a nap kellős közepén jártunk! Úgy gondolták, hogy ő képes lehet a vad ütőjátékra, de ez most nem jött be: 6 futás után a 8. labdát már fölütötte az égbe, és elkapták. Hát akkor talán Jacob Bethell? Ő gyorsan be is ütött két négyest, de aztán a 12. játszma végén eljött a tea. Az állás ekkor 77/2 volt, Angliának már csak 98 futás hiányzott.
A játék pedig hasonlóan folytatódott, Bethell és Crawley nem szívesen hagyott nullás labdákat, legalábbis ahhoz képest, hogy egy normális teszten hogyan szokás. De ez nem volt egy normális teszt. A 16. játszmában már 100/2-nél, sőt, fölötte tartottak, és úgy tűnt, hamarosan meglehet az első angol győzelem a sorozatban. A 19. játszmában viszont sokkal érdekesebbé váltak a dolgok: Boland ki-LKE-zte a 37-nél járó Crawley-t, és máris újra a bizonytalanság földjére jöttünk. Innen Bethell és Joe Root kezdte meg a kievickélést, sok kis futásocska begyűjtésével, így a 25. játszmában, 137/3-nál megint Anglia tűnt az egyértelmű esélyesnek. De Bethellnek sem lett meg az 50-es, mert ezek után Boland dobásából őt is elkapták, sőt, a 29-edikben Richardson is LKE-be ejtette Rootot, de ekkor már csak 17 futás hiányzott az angol győzelemhez. Nehéz pálya ide vagy oda, ezt most már 5 megmaradt kapuval kötelező volt behúzniuk. Starc még egy utolsó fellángolást bemutatott Ausztrália részéről, Stokest búcsúztatva, de az eddig is lelkesen játszó Harry Brook (illetve 4 TÉM extra) aztán a 33. játszmában bevitte az angolokat a célba: közel 15 év után tehát megnyertek egy tesztet Ausztráliában!
Ami viszont sajnálatos: mivel ma is több mint 90 000 néző volt kint a stadionban, így várható lett volna, hogy a további napokon is óriási lett volna a nézőszám. De ez most nem lesz, ami jóval kevesebb bevételt is jelent amúgy... Akinek már megvolt a jegye a többi napra, azt most visszafizetik.
