Most a szuperkirályok is hoztak egy pluszpontot

2025. december 30. – Szerző: Krikettgalaxis

Nagyon nagy különbségű győzelmet aratott a vendég Joburg Super Kings a Durban’s Super Giants otthonában, amivel ők lettek az idei második csapat, akiknek sikerült egy pluszpontot is bekaszálniuk. De a Durban ezzel együtt is még a harmadik helyen van.

Részlet Johannesburg belvárosából (illusztráció)Részlet Johannesburg belvárosából (illusztráció)

A kép szerzője: Adamina (Flickr), licenc: CC BY 2.0

Már csak két csapat volt az idei SA20-ban, akik egyetlen meccset játszottak: a Johannesburg és a... és a Paarl amúgy, tehát nem a mai második résztvevő, a Durban. Vagyis mostantól megkezdődött a tabella áttekinthetetlensége, nehezebb lesz a számolgatás. Persze elég, hogy a végére kisimuljon, és hát tudjuk, hogy ki fog. Most még keveset lehetett mondani az esélyekről: csak azt, hogy egyik mai csapat sem szenvedett még vereséget abból a kevésből, amin túlvoltak eddig.

A pénzfeldobást a hazai szuperóriások nyerték, és az ütéssel való kezdést választották. Most ugyanazt a 11 embert küldték pályára, mint múltkor, amikor eső miatt nem született eredmény, és nem cserélt túl sokat a Super Kings sem: csak annyit, hogy Janco Smit helyét a jóval rutinosabb Prenelan Subrayen vette át.

Az első két ütős a két új-zélandi, Kane Williamson és Devon Conway volt, Subrayen pedig, ha már bekerült, kezdett is dobásban. És ha már kezdett, hát kaput is szerzett az első játszmában, méghozzá Conwayét, akit a mélységi keresztlábon kaptak el. A JSK a másik végről is pörgetéssel kezdett, és bár onnan Akeal Hosein nem szerzett kaput, de azért elég takarékos volt. Szerzett viszont (egy csaknem szűz játszma során) egy újabbat Subrayen: a 3. játszmában Williamson felsőélezését a rövid ferde láb gyűjtötte be. Az 5. játszma pedig kísértetiesen hasonló volt: Subrayen ezt is lehozta 1/1-re, ezúttal úgy, hogy Jos Buttler égbe ütött labdáját a kapus el tudta kapni. És mivel ezek után Richard Gleeson ellen is csak egyetlen árva szimplát tudtak begyűjteni a hazaiak, így az erőfölény egy igen gyenge 23/3-ra végződött. A csapat szenvedései pedig nem értek véget: nagyon hamar Heinrich Klaasen is kihullott, és a félidő feléig nem volt más határ, csak két 4-es, így az állás 10 játszma után is még csak 46/4 volt. És hogy valami szép számokat is lássunk: a 11.1-ben az állás 55/5-re változott, ugyanis ekkor Markram is búcsúzott egy szép Faf du Plessis-féle elkapás során. Ugyancsak kapuval kezdődött a 13. játszma is, a 16-odikat pedig Gleeson megint úgy dobta le, hogy csak 1 futás gyűlt ellene, viszont ezúttal két embert is kiejtett közben. Az összeomlás pedig a 18. játszmában lett teljes Gleeson 3. kapujával (a dobó így 0,92-es (!) gazdálkodással zárt), a Super Giants pedig mindössze 86 futással! Kis érdekesség, hogy mind a 6 dobó szerzett ma kaput, aki próbálkozott, és mind a 10 kiesés elkapásból történt.

A Joburg számára tehát felcsillant a pluszpontos győzelem reménye: ehhez 16 játszma alatt kellett volna elérniük 87 pontot. A legkevésbé sem reménytelen. Az ütést Du Plessis és Matthew de Villiers kezdte, igaz, nem túl gyorsan, de 2 játszma után, 12/0-nál semmi sem fenyegette a pluszpontot. Aztán azért Eathan Bosch dobásába Du Plessis már csak az ütő külső élével tudott beleérni, és az első katona előrevetődve elkapta, és a futások pedig ezek után elég keservesen gyűltek. Sőt, az 5. játszmában De Villiers elhibázott egy kanalazást, és a kapusé lett a labda, majd kis híján az új embert, Rilee Rossouw-t is elkapták, csak akkor Williamsonnak nem sikerült az egykezes mozdulat. A sárgák helyzete pedig továbbra sem javult: a 6. játszmában Wiaan Mulder labdáját is begyűjtötték a favágó sarokban, így az erőfölény 26/3-ra végződött: bizony most már meg kellett dolgozni a pluszpontért, sőt, egyáltalán ki mondta, hogy a győzelem meglesz a Joburgnak? Ez a szenvedés pedig a 8. játszma végéig, vagy talán még egy picit tovább folytatódott, de akkor jött egy fordulópont: Rossouw ütését a nyílt hosszún Evan Jones megpróbálta elkapni a feje fölött, de a labda átment a kezei között, eltalálta a fejét, onnan pedig hatosra pattant... És innentől Rossouw játéka látványosan feljavult. A félidő felénél még csak 60/3-nál tartottak, de aztán jött tőle még két egymás utáni 4-es, a 12. játszmában pedig még 1, és máris 43-nál tartott. Igaz, ekkor Núr Ahmad végre összehozta a meccs első olyan kapuját, ami nem elkapás volt: csalóka labdája Rossouw kéz-karójába csapódott! De ez már későn jött: ekkor már csak 12 futás hiányzott a Super Kingsnek. Az pedig a 13. játszma elején meg is lett, úgyhogy bőven bekaszálták még a pluszpontot is.


Alapból nem látható kép
×