Negyedik év, negyedik különböző bajnok az ILT20-ban

2026. január 4. – Szerző: Krikettgalaxis

Az egész idény legjobb csapata, a Desert Vipers megérdemelten nyerte meg a mai bajnoki döntőt is a szürkén játszó MI Emirates ellen: ezzel a liga történetének negyedik szezonjában már a negyedik különböző bajnokot avatták. Jövőre vajon jön a Knight Riders vagy a Warriorz?

Egy sivatagi vipera (egészen pontosan: szarvasvipera) (illusztráció)

A kép szerzője: Holger Krisp (Wiki Commons), licenc: CC BY 3.0

Na akkor Vipers–MI, negyedszer is! Mint tudjuk, a csoportkörben egy-egy győzelmet mindegyikük aratott a másik fölött, de az első elődöntőben a Vipers ütőjátéka teljesen elsöpörte az Emiratest, második elődöntőre kárhoztatva őket. Azonban mivel a MIE azt már megnyerte, ezen a kerülőúton tehát bejutottak a döntőbe, hogy újra megmérkőzzenek a viperákkal. Sokszor láttunk már olyat a világon, hogy egy ilyen második elődöntős siker olyan lendületet ad egy csapatnak, ami a döntőig is kitart, de persze olyat is, hogy a döntőben az első meccs eredménye ismétlődik meg.

A Vipers története során már két döntőt is játszott (ami ahhoz képest, hogy az ILT20-ból még csak 3 szezont rendeztek, igazán nem rossz), de mindkettőt elbukta. Az MI egyszer jutott döntőbe (pont akkor, amikor a DV nem), azt azonban meg is nyerte. Vajon lesz-e háromból három és kettőből kettő, vagy a negyedik idényben a negyedik különböző bajnokcsapatot avatja a liga? Ez volt a mai kérdés.

Be kell vallani, hogy sajnos az ILT20 számos meccsén nem volt túl rengeteg néző a stadionokban, de azért a döntőre most özönlöttek az emberek, volt olyan beszámoló, ami konkrétan teltházról adott említést.

A pénzfeldobást megnyerő MI (szinte mondhatjuk, hogy természetesen) a dobást választotta. Ők a második elődöntős összeállításukon egyet változtattak: Sanjay Krishnamurthi helyett ma Tadzsindra Szinh játszott. A DV az első elődöntőben játszott utoljára: ők ahhoz képest hármat is cseréltek. Kimaradt az akkori hős, Andries Gous (nem tudjuk, miért), Szandzsaj Pahal és David Payne is, míg bekerült helyettük Tom Bruce, Vrítja Aravind és Naszím Sáh.

A két nyitó ütős Fáhar Zamán és Jason Roy volt, és előbbi mindjárt a második labdát 6-osra is ütötte, de nem volt rest Roy sem, és neki is volt például két egymás utáni 4-ese a 3. játszmában (amikor amúgy 16 futás gyűlt össze). Szóval szépen bekezdtek a viperák, de a 4. játszma nagy fordulatot hozott: akkor Fazalhak Fárúkí mindkettejüket kiejtette, ráadásul mindkét kapu szép is volt: az elsőnél az ugrásos elkapás, amit Szinh mutatott be, a másodiknál meg maga a labda, ami eltalálta a középső karót. Mostantól Max Holden és Sam Curran ütött, és utóbbi három egymás utáni 4-esének köszönhetően az erőfölény 59/2-re végződött. Innentől azért megritkultak a határok (a 6-osok teljesen el is tűntek), de a két ütős nem esett ki, és azért elég szépen haladtak: a félidő felére 83/2-re emelték a csapatot, aztán hol kicsit gyorsulva (megint volt egy 6-os is), hol kicsit lassulva a 15. játszmában már a 125/2-t is elérték. Nyilvánvalóan azért emeltük ki pont ezt, mert most történt a következő kiesés: Arab Gul dobását a 41-nél járó Holdennek nem sikerült átkanalaznia a ferde lábon, és elkapták. De Curranis már közel volt az 50-eshez, és miután megérkezett mellé Dan Lawrence, az új pár is hasonlóan jól ütött, mint az előző. Curran 50-ese, ami ha nem is volt túl gyors, de igen fontos volt, a 17. játszmában lett meg, majd a 18-adikban a két ütős három hatost is beütött: ekkor akár egy 200-as eredmény is kinézett a csapatnak! De az utolsó két játszmában Fárúkí és Mohammad Rohid azért szépen visszafogta őket, és csak 182-ig tudtak följönni. De ez sem volt rossz igazán.

A kergetést Mohammad Vaszím és Andre Fletcher kezdte, méghozzá egy-egy hatossal az első két játszmában – de aztán Naszím Sáh rövidebb dobását a karibi rosszul húzta meg, és a mélységi középpályán elkapták. Igaz, a 4. játszmában Vaszím és Tom Banton 14 futást hozott össze, így a mérkőzés maradt kiegyenlített, nyitott. De az 5. játszmát Sáh kiválóan dobta: csak egyetlen dupla volt benne, amiből pont született, és kiejtette közben Bantont is, aztán a 6. játszmát a szezon egyik legnagyobb felfedezettje, Huzaima Tanvír is majdnem ugyanilyen pompásan hozta le: igaz, hogy egy 4-essel kezdődött, de utána több pont itt sem gyűlt, és a dobó végzett Vaszímmal is – az erőfölény 46/3-ra végződött, és most már a DV volt az esélyes. Sőt, mivel innentől a félidő feléig is elég kevés pont gyűlt, ráadásul Uszmán Táriknak is volt egy szuper játszmája (2 futás és 1 kapu, méghozzá a csereként behozott Krishnamurthié), így a 10. játszma után látott 72/4-nél már-már kijelenthettük, hogy eldőlt a bajnoki cím sorsa. Bár azért ha megnéztük, ekkor kik ütöttek, tudtuk, hogy azért még nem: Szákib ál-Hászán és Kieron Pollard volt az ugyanis. Nekik pedig vegyesen jöttek visszafogottabb és értékesebb játszmáik is (volt, amikor 4, volt, amikor 15 futás gyűlt), és így jutottak el a 15. játszma végére, 114/4-ig. Innen egy utolsó nagy roham kellett volna még nekik, de ehelyett Tárik jött, kiejtette Ál-Hászánt, aztán Sáh Pollardot, és mindenki tudta, hogy itt a vége az MI számára. A kegyelemdöfést aztán a 18. játszmában adta meg nekik a csereember, David Payne, aki 4 egymás utáni labdájával 3 újabb ütőst búcsúztatott... Most már csak az volt a kérdés, vajon 1 percig tart még a meccs, vagy esetleg negyed óráig... de az eredmény már nem volt vitás. Végül Tanvír a 19. játszma közepén kiejtette az utolsó embert is: a MIE 136 futással elfogyott, azaz a Vipers 46-tal nyert!

Az idén zöldben játszó csapat így harmadik döntőjében már sikerrel járt, így kijelenthető, hogy összesítésben eddig ők az ILT20 történetének legsikeresebb klubja.

A meccs után nem csak a kupát adták át, de egyéni elismeréseket is, méghozzá a következő játékosoknak:

• A torna legjobb (legértékesebb) játékosa, azaz a vörös öv díjazottja: Sam Curran (Desert Vipers, 397 futás, 7 kapu, 10 elkapás)
• Legjobb ütős: Sam Curran (Desert Vipers, 397 futás)
• A legjobb EAE-játékos: Mohammad Vaszím (MI Emirates, 370 futás)
• Legjobb dobó (fehér öv): Vakár Szalámhíl (Dubai Capitals, 18 kapu)
• A szezon legszebb elkapása: Alláh Mohammad Gazanfar (MI Emirates, a DC elleni meccsen)

Végül megemlítjük az ilyenkor szokásos saját statisztikánkat is, ami azt jelzi, hogy évről évre mennyivel komolyabb teljesítményt jelent, ha valaki bekerül a liga történetének 100 legtöbb meccset játszó játékosa, 100 legjobb ütőse vagy 100 legjobb dobója közé. Mivel az ILT20 még fiatal, ezért nagyon komoly teljesítményekről eddig sem volt szó, és most sincs, de azért egy kis fokkal komolyodott. Eddig elég volt 9 mérkőzést lejátszani, 57 futást vagy 2 kaput szerezni az első 100 hely valamelyikéhez, de most már 11 meccs, 84 futás vagy 4 kapu kell hozzá.