A harmadik napot végigütötték az ausztrálok, már jelentős az előnyük

2026. január 6. – Szerző: Krikettgalaxis

Úgy néz ki, jó esély van rá, hogy az utolsó Hamvak-teszt eljut majd az 5. napig: ma, a harmadik napon ugyanis még mindig nem ért véget a második negyed sem. Az ausztrálok végigütötték a teljes napot, még 3 kapujuk megvan, és Anglia 134-es hátrányban kullog.

Koala valahol Ausztráliában (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Az első játékrész után még dicsérni lehetett az angolokat, hogy (legalábbis önmagukhoz képest) milyen jó eredményt értek el: 384-ig jutottak ugyanis. De tegnap, a nap végére már látszott, hogy ez lehet, hogy így is kevés lesz, ugyanis a hazai csapat még jobb ütőjátékkal hozakodott elő. Amikor 34.1 játszma után vége lett a napnak, már csak 218 volt a hátrányuk, és még csak két emberük esett ki, Travis Head pedig megállíthatatlannak látszott. Headnek ugyanis már 91 futása volt, 100 fölötti aránnyal – igaz, társa ma reggel csak a tegnapról bent ragadt éjjeliőr, Michael Neser volt, 1 futással. A csapat 166/2-ről indult ma délelőtt.

A nap egy mellrákkal kapcsolatos figyelemfelhívó kampányeseménnyel indult, meg amúgy az egész nap erről szólt, a lelátókon mindenfelé a kampány színe, a rózsaszín tűnt fel. Ugyanilyen színben pompáztak a sávok végén a karók is, illetve a játékosok mezén például a számaik és a neveik.

Ami a játékot illeti: tegnap Neser éppen egy könyöksérüléssel fejezte be, de mostanra úgy tűnt, semmi baja, bár a kezén egy kötés volt látható. Majdnem esett viszont másféle baja a mai második játszmában, ugyanis az angolok elkapásért apelláltak, sőt, videóztattak ellene, de kiderült, hogy a hangot, amit hallottak, nem a labda és az ütő, csak az ütő és a talaj érintkezése okozta. A futások viszont ebben a kezdeti időszakban lassan gyűltek, de gyűltek: Head a 40. játszmát már 99-cel kezdte, majd egy 4-essel megszerezte az újabb 100-asát. A lassú gyűlésnek Neser óvatossága is oka volt (40 dobás után például még csak 4 futása volt), de bizony azért ma az angol dobók is jobban megtalálták a vonalakat és a távokat. Viszont nem mindig. Hogy minél többször írhassuk le a 4-es számot, Head a 44. játszmát egy 4–4–4-es sorozattal kezdte, majd amúgy még ugyanebben a játszmában a 200 is meglett a csapatnak. A 47. játszmában viszont már mindenki azt hitte, elérkezett Head vége, ugyanis ütése pont megtalálta a mélységi középpályán Will Jackst – de a játékos valahogyan elejtette a könnyű elkapást, ráadásul majdnem 4-es is lett belőle... Ezek után viszont Neser is kedvet kapott a pontszerzéshez, és négy egymás utáni játszmában is volt egy-egy 4-ese, amivel 6 pontról hirtelen 23-ra jött föl, és úgy látszik, Angliának már az is különösen fontossá vált, hogy őt kiejtsék: az 53. játszmában így elhasználták rá az utolsó videókikérési lehetőségüket – hiába, mert a labda a kapuk vonalán kívül találta el, így nem lett belőle LKE. Végül az 55. játszma hozta meg a hatalmas áttörést a vendégeknek: végre sikerült kiejteniük az éjjeliőrt! Na, nem akarunk nagyon gúnyolódni, de hát ez van. A dobó egyébként Brydon Carse volt, akinek a jótávos, kigörbülő labdájába élezett bele az ütős úgy, hogy a kapus el tudta kapni. Az új ütős Steven Smith volt, aki szintén magabiztosan játszott: a 60. játszmában az ő négyesével érték el a 250-et, de azért a dolgok még mindig Headről szóltak: a 62. játszma elején egy újabb 4-essel már a 150 is meglett neki, méghozzá mindössze 152 dobásból! Ez nem volt messze a Hamvak történetének leggyorsabb 150-esétől, de azért rekord nem lett. Még ebédszünet elé belefért két elejtett elkapás a két ütős ellen (bár mindegyik nehéz esély volt), de aztán a 65. játszma végén újabb kiesés nélkül, 281/3-mal érkezett el a szünet.

Utána pedig azonnal egy meglepő dolgot láttunk: Jacob Bethell, az egész sorozatban most először, nekiállt dobni. És micsoda jó ötlet volt ez! Mindjárt a második játszmájában sikerült kiejtenie az egyre aggasztóbb, sorozatösszesítésben éppen pontosan 600-at elérő Headet, méghozzá egy láb a kapu előtt segítségével, amire még egy DFR-kikérése is elveszett az ausztráloknak. Az új ütős a visszavonulását bejelentő Usman Khawaja volt: vagy most utoljára, vagy esetleg még a 4. játékrészben. Az ő szimplájából lett meg egyébként a csapat 300-a a 70. játszmában, de amúgy összességében nem haladt olyan gyorsan, mint mondjuk Smith, bár Smith sem volt egy villám. Igazából a 80. játszma végéig szinte semmi sem történt, az ausztrálok lassacskán felkúsztak 324-ig, viszont most Anglia kikérte az új labdát, hátha azzal lesz valami. És ha nem is azonnal, de lett! Na nem csak arra gondolunk, hogy Smith hamar beütött vele két 4-est, és ezzel meglett neki az 50, hanem arra is, amire Anglia várt: a 84. játszmában Carse-nak egy amúgy nem túl jó, röpte dobásból sikerült LKE-be ejtenie Khawaját, ráadásul Ausztrália erre is elpukkasztott egy DFR-t, pedig nagyon egyértelmű volt. De így is elmondható volt, hogy az 5 első társulás mind legalább 50-ig jutott közösen, ami itt, az SCG-ben még soha nem történt meg korábban, és a Hamvakon is csak egyszer (Brisbane-ben, 2006-ban). A következő közös 50 viszont már nem lett meg: bár Alex Carey ma is szépen indult, bőven 100 fölötti aránnyal kaszált be 16 futást, de utána Josh Tongue dobását a belső katonához csúsztatta: ilyen módon már harmadszor esett ki ebben a sorozatban! Az új ütős Cameron Green volt, aki Smithszel a 91. játszma végén elérkező teáig 377/6-ra hozta föl a csapatot, azaz már csak 7 futással voltak lemaradva az angoloktól.

A hátrány a 94. játszma elején tűnt el, innentől minden egyes futás már duplán fájt Angliának... Azok pedig csak jöttek és jöttek. Még egy 6-ost is megpillanthattunk Smithtől a 98. játszmában (pont ezzel lett meg Ausztrália 400-a), és Green is elég stabilan játszott – sőt, tőle is megjött egy maximum a 101. játszmában, éppen azok után, hogy amúgy ennek a társulásnak is meglett az 50-ese. A következő kérdés az lehetett, hogy vajon Smith 100-asa érkezik-e el következőnek, esetleg Green egyéni 50-e, vagy pedig Angliának sikerül megelőznie valamelyiket. Végül a 107. játszmában kaptuk meg a választ, amikor Carse rövid dobására Green talán fölöslegesen mozdult rá, rosszul találta el, és a mélységi keresztlábon elkapták! 437/7, de Ausztrália így is sokkal jobban állt már. Most Smith mellé Beau Webster érkezett meg, aki pályafutásának eddigi 192 első osztályú játékrészében még soha nem szerepelt ilyen alacsony rendű ütősként! A meccs következő mérföldköve most viszont már valóban Smith 100-asa lett a 110. játszmában, majd újabb nagyobb események nélkül elérkeztünk a 118. játszmáig is, amikor is Ausztrália a 484-et is elérte, azaz vezetésük 3 számjegyűre duzzadt. Időközben szegény Matthew Potts egyébként felállított egy nem túl dicső rekordot: 25 játszmából hagyott 141 futásával ő lett a valaha volt legpazarlóbb angol színekben játszó dobó a tesztek történetében, azokat tekintve, akik elérték a 25 játszmát... A 121. játszmában az 500 is meglett Ausztráliának, végül amikor 124 után véget ért a nap, már 518/7-en álltak, azaz 134-gyel vezettek. Teljesen egyértelműen az ő napjuk volt ez.