Alacsony eredményét is simán megvédte a Pretoria

2026. január 10. – Szerző: Krikettgalaxis

A mai első SA20-as meccs szünetében még úgy sejtettük, a Paarl Royals könnyed győzelem előtt áll, ugyanis a Pretoria Capitals csak 138-at ért el. Ám a rózsaszíneknek ez is nagy gondot okozott, és nem is kicsit, hanem 21 futással lemaradtak tőle.

A dél-afrikai kormány székhelye Pretoriában (illusztráció)A dél-afrikai kormány székhelye Pretoriában (illusztráció)

A kép szerzője: Hühnerauge (Flickr), licenc: CC BY 2.0

Dupla nap a BBL-ben és a WPL-ben, dupla nap az SA20-ban is: volt miből válogatnia a krikettligarajongóknak! Nézzük most az SA20 mai első meccsét: itt a tabella két középső helyezettje csapott össze, akiknek megvolt az esélye arra is, hogy fölfelé induljanak el, de arra is, hogy lecsússzanak a végére, szóval ahogy mindig mindenkinek, nekik is nagyon fontos lett volna egy mai siker. Érdekesség, hogy ebben a szezonban ez a két csapat még nem találkozott egymással, pedig már bőven túl vagyunk a felén – ez azt jelenti, hogy ezek után hamarosan megint össze fognak csapni. A mai alkalomra Paarlban került sor.

A száraznak kinéző, új, még sosem használt sávon a pénzfeldobás győztese, a Capitals, az ütést választotta, de utána az ellenfél kapitánya is bevallotta, hogy ők is azt szerették volna. Érdekesség, hogy ma mindkét együttes pontosan ugyanabban az összeállításban játszott, mint az előző meccsén.

Az ütést Connor Esterhuizen és Shai Hope kezdte, és a meccs máris egy ritka jelenettel kezdődött: a második labdából az ütés után egy mezőnybeli túldobás kiment a határon, így ez a dobás 5 futást hozott a fővárosiak konyhájára. De azon kívül kevés pont gyűlt most is, és a következő játszmában is csak 3 extrának köszönhették, hogy elfogadhatóra sikerültek a dolgaik. Az első rendes határ csak a 4. játszmában jött meg, amikor Esterhuizen kizúdított egy 6-ost a ferde láb fölött, viszont a következő labdából a zárt középen elkapták őt. Az új ember, Jordan Cox hamarosan hozott egy 4-est, de semmi többet: őt meg a zárt közép kapta el, akinek egy centit sem kellett elmozdulnia a helyéről. A 4. rendű Wihan Lubbe egy lélektanilag (is) igen fontos 6-ossal zárta az erőfölényt, amely így 45/2-re végződött, de a 8. játszma, ami Dan Lawrence mai elsője volt, egyértelműen a Paarl felé fordította az esélyeket. Első labdájából Lubbét, harmadik érvényes dobásából pedig Hope-ot is elkapták, és bár utána mind Dewald Brevis, mind Roston Chase beütött még egy-egy maximumot a félidő feléig, de Chase ki is esett a végén, amikor Sikandar Raza elkapta az általa dobott és felé visszaütött labdát. 10 játszma után így 71/5 volt az állás, ami elég gyenge, mondjuk ki. A 74/6 pedig még gyengébb, márpedig ennyi lett az állás a 12. játszma elején, amikor Raza egy irányt nem változtató jorkival kidobta Brevist. A Capitals szinte minden reménye most már Sherfane Rutherfordban sűrűsödött: ő pedig be is váltotta ezeket a reményeket! Társaival, főként a 8. rendű Keshav Maharajdzsal sikerült megcsinálniuk, hogy a labdák oroszlánrésze Rutherfordnak jusson, ő pedig, ha nem is kiemelkedő sebességgel, de elég jól haladt (az eddigiekhez képest), és ebben az sem zavarta meg, hogy egy közeli hegyoldalban keletkezett tűz füstje időközben egyre jobban körülölelte a stadiont is. A 17. játszmában egy Rutherford-hatossal érte el a csapat a 100-at, majd igaz, hogy több társát is elvesztette maga mellől, de a félidő végén még mindig ő volt bent, és az utolsó 3 labdából kettőt is 6-osra ütött, így a csapat legalább 138-ig felkapaszkodott. Nem sok, de valami.

Bár a talaj nem térített nagyon, de lassú és nehéz volt, így azért némi esély még mutatkozott ennek az eredménynek a megvédésére. Főleg úgy, hogy Lungi Ngidi már a második dobásból LKE-be ejtette Lhuan-dré Pretoriust, aki még egy videót is magával vitt, amikor elhagyta a pályát. A 2. játszmában ismét beigazolódott a pálya lassúsága: Rubin Hermann ütése nem ment ki a határon, viszont közben az ütősök 4-et tudtak futni! Még ugyanebben a játszmában történt egy elejtett elkapás is, Chase részéről (pedig két kézzel nyúlt utána), de az ütősök, Hermann és az angol válogatottságot is megcélzó Asa Tribe összességében jól állták a sarat, és a nehéz körülmények ellenére is tisztességesen haladtak. Közben egyébként a bozóttűz már közvetlenül az egyik lelátó mögé is elért, és a szél is fújt... de a meccset nem szakították meg. Megszakadt viszont a társulás a 6. játszmában, amikor Tribe a kapushoz élezett, így az erőfölény 34/2-re végződött. Erre lehetett volna építeni, de a folytatásban ez az építés nem nagyon sikerült. A 8. játszmában Lubbe kiejtette a csak szenvedő Lawrence-ot, miközben a játszma majdnem szűz is lett, aztán Chase és ismét Lubbe még egy-egy igen takarékos játszmát hozott, amik következtében a félidő fele 45/3-mal érkezett el: most már a PC állt jobban! A 12. játszma viszont fellélegzést hozhatott (feltéve, hogy nem volt sűrű a füst) a Paarl számára: akkor néhány szimpla mellett Hermann két négyest, David Miller pedig egy hatost ütött, de utána a csapatnak vissza kellett esnie a szörnyű valóságba: Maharaj ki-LKE-zte ugyanis Hermannt (bár a bíró nem adta meg, de videóztak), és innentől ismét nagyon visszalassult a pontszerzés. Még a 16. játszma végén Miller két egymás utáni 6-osa adott nekik egy kis lendületet, de még azok után is 11 maradt az SZPA, amit nem sikerült teljesíteniük! Miller harcolt nagyon, 45-ig is eljutott, de a végén ő is kiesett: akkor már amúgy mindegy volt, mert úgyis 30 futás kellett volna 6 dobásból nekik. Végül a csapat 117-ig ért el, ami 21 futásos vereség lett az alacsony cél ellenére is.


Alapból nem látható kép
×