Pakisztán bojkottálná az India elleni vébémeccset

2026. február 2. – Szerző: Krikettgalaxis

Nem csitul a botrány a néhány nap múlva kezdődő világbajnoksággal kapcsolatban: Banglades kizárása után most Pakisztán fenyeget azzal, hogy nem lépnek pályára az India elleni csoportmeccsen!

Pakisztán és India harca (illusztráció)Pakisztán és India harca (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható (mesterséges intelligencia (MI) által létrehozott alkotás)

Az ügy előzménye, hogy az India és Banglades közötti megromlott viszony átterjedt a két ország krikettkapcsolatára is, kizárták az egyetlen bangladesi játékost az IPL-ből, amelynek közvetítését aztán Bangladesben betiltották. A bangladesiek aztán biztonsági okokra hivatkozva kérték a Nemzetközi Krikett-tanácsot (ICC), a világbajnokság szervezőjét, hogy csapatuknak engedélyezzék, hogy ne kelljen Indiában pályára lépniük – ezt azonban az ICC nem engedélyezte, és mivel a bangladesi tanács (BCB) nem változtatott az álláspontján, így Bangladest kizárták a tornáról, és helyükre Skóciát hívták meg.

Egyedül Pakisztán volt az, akik (szóban) támogatták ebben az ügyben Bangladest, sőt, azt is meglebegtették, hogy esetleg ők maguk is lemondják a világbajnoki szereplést. Mostanra pontosítottak: részt vesznek a tornán, viszont az India ellen, február 15-én nem lépnek pályára. A döntést a pakisztáni kormány hozta meg, de indoklást nem adtak meg hozzá.

Ez az összecsapás régóta a világ legnagyobb figyelemmel kísért mérkőzése minden tornán – az ICC gondoskodni is szokott róla, hogy a két válogatott mindig egy csoportba kerüljön. A közvetítésekből befolyó pénz miatt ezért nagyon fontos lenne, hogy megrendezzék, ám ez most, mint látjuk, veszélybe került. Ha valóban elmarad, a két pontot természetesen India kapja majd meg, NFA-juk nem változik, viszont Pakisztán NFA-számításában úgy veszik, mintha eredmény nélkül lejátszottak volna 20 játszmát, és ez jócskán le fogja rontani a nettó futási arányukat.

Az ICC egyelőre más töltelékszövegek mellett csak annyit közölt: azt várják, az ügy végül egy kölcsönösen elfogadható megoldásra jut.


Alapból nem látható kép
×