Utolsó meccsén még megtartotta a reményt az USA
2026. február 15. – Szerző: Krikettgalaxis
Kötelező volt a győzelem mind az Amerikai Egyesült Államok, mind Namíbia számára a mai második vébétalálkozón, ha életben akarták tartani a továbbjutási reményeiket – végül ez az amerikaiaknak sikerült, az afrikaiak pedig végleg lemondhattak róla.
A Golden Gate híd San Franciscónál (illusztráció)A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
Az amerikai válogatott volt az első, aki ezen a világbajnokságon lejátszotta az utolsó csoportmeccsét: méghozzá most, Namíbia ellen. Nekik két pontjuk volt, Namíbiának nulla, így ahhoz, hogy a 4–4 pontos Indiát és/vagy Pakisztánt leelőzhessék, egyiküknek sem fért bele ma a vereség. A számok kedvelőinek érdekesség lehet, hogy az USA az előző meccsén 93 futással verte Hollandiát, míg Namíbia az előző találkozóján éppen 93 futással kapott ki Indiától. Bár nem éppen egyforma erősségű ellenfelekkel szemben születtek ezek az eredmények, de azért bizony nem sok jót jósoltak az afrikaiak számára...
Ezen a csennai mérkőzésen, ahol a sávtalaj vöröses volt, a pénzfeldobást Amerika nyerte, és az ütést választották. Összeállításuk annyiban tért el a múltkoritól, hogy most Nosthush Kenjige nem játszott, helyette viszont Saurabh Netravalkar igen. Namíbia kettőt is cserélt: ott Malan Kruger és Ben Shikongo maradt ki, és Dylan Leicher, valamint Willem Myburgh került be.
Az első két ütős Monak Patel és Shayan Jahangir volt, és az első játszmában egy négyest, a másodikban egy hatost hoztak össze, és mivel egy meg kettő az három, így a harmadikban egy négyest és egy hatost. Aztán ez a matek bedöglött a folytatásban, de nem az ütőjáték: például csak a 6. játszmában 19 futást gyűjtöttek be, amivel az erőfölény 65/0-ra végződött. Utána azonban kiderült, hogy Myburgh beállítása jó döntés volt: a 7. játszmát takarékosra dobta és meghozta közben az áttörést: dobásából Jahangirt kapták el a határ közelében. A folytatásban viszont Patel és Saiteja Mukkamalla már elvitte a csapatot a félidő feléig, sőt, közben Patel, mindössze 27 dobásból az 50-esét is megszerezte. 10 játszma után az állás így már 88/1 volt, de aztán megint Myburgh hozta a kaput: megint csak 4 futás született ellene, és most Patel is a zárt hosszúhoz ütött. Sőt, utána Gerhard Erasmus is eredményes volt, igaz, itt leginkább Jan Nicol Loftie-Eaton a dicsérendő, aki a határon kilépve is érvényes elkapást tudott bemutatni, mivelhogy mielőtt kilépett, visszadobta a levegőbe a már nála levő labdát, és a pályára való visszatérése után újra elkapta. Innentől kezdve Sanjay Krishnamurthi és Milind Kumar ütött, méghozzá hosszasan, de eléggé eltérően. Na nem a 14. játszma végéig: addig mindketten lassan haladtak előre, hanem utána! Akkor Krishnamurthi például két egymás utáni hatossal jelentkezett, majd a 17-edikben volt egy (rossz dobást és ezáltal szabadütést is tartalmazó) 4–6–6–6-os sorozata is, amivel máris átlépte az 50-et. Kumar az utolsó játszmában 28 futással esett ki, de még utána is begyűjtött a csapat 9 futást, így csak egy hajszállal maradtak le a 200-ról: 199-ük lett. Ilyen sok futást az USA még sosem szerzett világbajnokságon!
A kergetést Louren Steenkamp és Jan Frylinck kezdte, és előbbi már az első labdát 4-esre húzta, és a következő két játszmában is volt egy-egy határja a csapatnak (köztük már egy maximum is), és bár utána nem volt egy sem, de az ötödiket, főleg Steenkampnak köszönhetően már 20 futással hozták le, és a 6-odik is egy 6-ossal indult: ekkor még úgy tűnt, akár ez a nagy cél is lekergethető lesz! Igaz, ekkor Shadley van Schalkwyk, a dobó visszakapott egy labdát Frylincktől, és bemutathatta az utóbbi idők legkönnyebb elkapását, de az erőfölény így is 57/1 lett, utána pedig Steenkamp és Loftie-Eaton egy nagyon szép menetelésbe kezdett, és a félidő közepén máris 97/1-nél tartottak, ami már egy kicsit az afrikai csapatot tette esélyesebbé. Innentől azonban lassan megfordult a sors kereke. Előbb Loftie-Eaton kanalazott pont a rövid hármas kezébe egy Netravalkar-labdát, majd az 50-esét frissen megszerző Steenkamp találta meg a hátsó csúcsot: 112/3, és megint Amerika állt jobban. Aztán még jobban: Harmeet Singh is takarékosan dobott, Van Schalkwyk is, utóbbi ráadásul a 15. játszmában kiejtette a kapushoz élező Erasmust is (nagyon szép volt amúgy a vetődéses elkapás), így a szükséges pontarány az utolsó 5 játszmára 15-re nőtt. Aztán 17,75-re, aztán 20-ra... Így Namíbia hamarosan úgy döntött, visszavonultatják a nem elég gyorsan haladó Zane Greent. Csak ez már kicsit későn jött, és a helyére érkező Ruben Trumpelmann sem volt jobb – igazából labdához is alig jutott. Johannes Jonathan Smit még eljutott 31-ig, de ekkor már teljesen reménytelen volt a helyzet: végül az Egyesült Államok 31 futással megnyerte a találkozót. Namíbia most már biztosan nem juthat tovább.
