Döntetlen Cipruson a házigazdák és Ausztria között

2026. március 16. – Szerző: Krikettgalaxis

Négy tervezett NH20-ból végül kettőt játszott le a ciprusi és az ausztriai válogatott, ez a kettő pedig kiegyelnítettre sikerült: egyet-egyet nyert mindkettő.

Ciprusi látkép (Páfosz) (illusztráció)Ciprusi látkép (Páfosz) (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

A Közel-Keleten lődöznek, bombáznak meg minden, sőt, nemrég még a ciprusi brit légibázist is dróntámadás érte. Ezt a térség sportélete is megszenvedte, több nemzetközi krikettmeccs elmaradt például az Arab Emírségekben, de Ciprust úgy látszik, nem zavarták az ilyen apróságok, mint hogy háborúznak a közelben: a ciprusi krikettválogatott három napra vendégül látta Ausztriát, és lejátszottak egy NH20-as sorozatot.

A két csapat még soha nem találkozott egymással korábban, de a korábbi eredményeik és az abból számolt ranglista alapján azt lehetett sejteni, Ausztria simán nyeri majd a sorozatot. Ehhez képest már az első meccsen Ciprus nyert nagy fölénnyel, és csak az utolsón, amit két, eső miatt elmaradt találkozó után végre megrendeztek, egyenlítettek 1–1-re a vendégek. A részletes eredménylapok itt tekinthetők meg:

  • 1. mérkőzés – Ciprus nyert 48 futással
  • 2. mérkőzés – elmaradt
  • 3. mérkőzés – elmaradt
  • 4. mérkőzés – Ausztria nyert 7 kapuval

Mivel a két ország még nem találkozott korábban, így az egymás elleni történelmi mérlegük ezzel 1–1.


Alapból nem látható kép
×