A másik tavalyi döntős most elbukott a PSL-ben

2026. március 27. – Szerző: Krikettgalaxis

A bajnok Lahor tegnap nyert, most a tavalyi döntő másik résztvevőjén volt a sor. Bár a második félidőben egy ideig nagyon nagy esélyesnek tűnt a Quetta Gladiators, végül a Karachi Kings visszakapaszkodott, sőt, a végére nekik sikerült megnyerniük a találkozót, így a tavalyi döntős Kvetta idén rosszul startolt.

A pakisztáni Karacsi egyik jelképe, a Dzsinnah-mauzóleum (illusztráció)A pakisztáni Karacsi egyik jelképe, a Dzsinnah-mauzóleum (illusztráció)

A kép szerzője: M.irfan44 (Wiki Commons), licenc: CC BY-SA 4.0

Tegnap félig rá sem ismertünk a PSL-re, hiszen egy idegen csapat is játszott a Hyderabad személyében, de ma újra a régi, kellemes, ismert érzésünk lehet: a jó öreg Kings és Gladiators találkozott ezúttal. Azaz a tavalyi 4. és a tavalyi 2. helyezett.

A pénzfeldobást a Kvetta nyerte, és a dobást választották. Náluk öt olyan játékos szerepelt ma, akik korábban sosem játszottak a csapatban, közülük is a három légiós számított a legnagyobb névnek: Alzarri Joseph, Tom Curran és Ben McDermott. Az ellenfélnél hatan is voltak csapatújoncok, például Szalmán Ága, Adam Zampa és Moeen Ali.

Az ütést David Warner, a PSL első főállású (nem helyettesítő) ausztrál kapitánya és Mohammad Vaszím kezdte, ám az első dobó, Joseph nem hagyta utóbbit kibontakozni: két nullás után máris kiejtette őt. Szalmán Ága viszont jobban szállt be a helyére, majd Warner is beütött például 4 egymás utáni 4-est – ám Ágának ez nem jött össze, mert hamarosan, amikor 3 sikerült neki is sorozatban, a negyedikből már LKE-be esett (bár a bíró elsőre nem adta meg, csak videózás után). Az erőfölény végül 60/2-re végződött, és a Kings a folytatásban is nagyon hasonlóan menetelt. És hasonlóan vesztette a kapukat is: a 9. játszmában a következőt, méghozzá a már közben 30-ig feljövő Szád Begét, szintén Ahmed Dánijal dobásából, ahogy az az LKE-nél is történt. A félidő felénél 98/3 volt az állás, viszont utána egy nagyobb veszteséget is elszenvedtek a karacsiak: Abrár Ahmed dobását a szépen haladó Warner visszaütötte a dobó felé, akinek igen könnyű dolga volt az elkapásban: 100/4. Ez pedig jelentős lassulást is magával hozott, a 15. játszmáig nem volt egyetlen határ sem, Joseph pedig 1 futás híján egy szűz játszmát is ledobott, sőt, Ázam Hán is kiesett közben, így aztán nagy feladat várt a hátralevő ütősökre. Akik közül aztán Moeen Ali ezeknek az elvárásoknak meg is felelt: a 15. játszmában két határt ütött, majd miután Dánijal a harmadik kapuját is megszerezte, Ali az utolsó 3 játszmára még jobban begyorsult, és csak egy apró hajszál választotta el attól, hogy az 50-es is meglegyen neki a végére. A Kings így végül 181-ig jutott el: talán kicsit jobb, mint közepes, és megérdemelt: jó kezdés és jó befejezés, gyenge középidőszakkal, pont ennyit érdemel.

A kergetést Szaúd Sakíl és Samíl Huszain kezdte, ők pedig az erőfölény minden játszmájában ütöttek legalább egy határt, de általában többet, sőt, a hatodikban például négyet is, így aztán egy igen szép 75/0-val zárták ezt az időszakot, méghozzá úgy, hogy Huszain az utolsó labdát hatosra ütve máris megszerezte pályafutása első PSL-50-esét! Ekkor már egyértelműen a gladiátorok voltak az esélyesebbek, de a királyok tudtak mit tenni ez ellen! Először Zampa hozott le egy igen takarékos játszmát, aztán Szalmán Ága is egyet, Huszain kiejtésével fűszerezve, aki a zárt hosszú térségébe ütött, ahol elkapták. Aztán Zampa jött a következő kapuval: egy szép labdája csont nélkül betalált Havádzsa Náfaj kapujába, és még a félidő fele előtt Moeen Ali dobóként is eredményes lett: a 33-nál tartó Sakíllal végzett (a mélységi fedezet kapta el), így az állás 95/3-ra változott. Most Rilee Rossouw és Haszan Naváz kezdett bele egy nagyobb menetelésbe, de ez a menetelés inkább csak a hosszát tekintve volt nagy, nem az eredményességét, ugyanis a 15. játszma végére csupán 124/3-ig tudtak följönni! Ezt a rossz állást aztán tovább rontotta a következő labda, amikor Haszan Alí eltalálta Rossouw középső karójának tetejét – és innentől a folytatás szintén Haszan Alíról szólt! Bár Naváz és McDermott most beütött pár 4-est, de a 19. játszmában Alí egymás után kiejtette Navázt és Currant, sőt, ki híján a mesterhármas is meglett neki – de ha az nem, azért a három kapu egy játszmában az igen, mert hamarosan Dánijallal is végzett, így a Kvetta 152/7-re süllyedt, és a gyakorlati esélye elszállt a győzelemre. És mivel valóban nem tudtak 30 futást teljesíteni az utolsó játszmában, így 14 futással kikaptak.


Alapból nem látható kép
×