Szinte végig a Pindiz állt jobban, mégis a Zalmi nyert
2026. március 28. – Szerző: Krikettgalaxis
Pályarekordot jelentő kergetést mutatott be a Peshawar Zalmi a mai első PSL-meccsen az egyik új csapat, a Rawalpindiz ellen: eddig nagyon szórakoztató ez a szezon azoknak, akik a sok futást kedvelik!
Az 1600-as években épült Mahábat Hán-mecset Pesavarban (illusztráció)A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
Sokak által izgalommal várt esemény történt ma a PSL-ben: bemutatkozott a legújabb, formabontó csapat, a Pindiz – azaz Rawalpindiz. Amikor nemrég bemutatták őket, még csak a Pindiz nevet használták, de aztán valaki kijogászkodta, hogy ez így nem lesz ám jó, mert a szabály szerint a klubok nevének kötelező tartalmazniuk annak a városnak a nevét, ahol a székhelyük található, és a Pindiz szó, bár utal rá, de nem tartalmazza azt, hogy Ravalpindi (angolosan w-vel). Így végül hivatalosan felvették a Rawalpindiz nevet, de valószínűnek tartjuk, hogy a legtöbben egyszerűen csak Pindizként fogják emlegetni őket – a címerükben is ez a szó van kiemelve sokkal nagyobb betűkkel.
De ne feledkezzünk meg a Zalmiról sem, a liga korábban még legértékesebbnek számító csapatáról. A tavalyi szezonjuk ugyan nem sikerült fényesen, be sem jutottak a rájátszásba, de ahogy mindenki, úgy ők is jelentősen átalakultak, így még bármi kisülhetett ebből.
A pénzfeldobást a Pindiz nyerte, és az ütést választották – nem is csoda, hiszen kora délután kezdődő mérkőzésről volt szó, és az (amúgy 6. számú) sáv talaja igen száraznak tűnt. A csapatnak természetesen minden játékosa újonc volt, de megemlítjük közülük a legnevesebbeket: itt játszott idéntől fogva Mohammad Rizván (aki kapitányuk is volt), Sam Billings, Daryl Mitchell és Naszím Sáh is – nem rossz névsor! De a Zalminál is voltak régi nagy nevek, valamint öten is csatlakoztak ma hozzájuk olyanok, akik korábban még nem szerepeltek náluk, köztük például Kuszal Mendisz, Sariful Iszlám, Aaron Hardie vagy éppen Michael Bracewell.
Az ütést Jászir Hán és Rizván kezdte, és bár négy nullással indult a meccs, de aztán Hán kizúdított egy hatost a keresztláb fölött: ezek voltak tehát az első futások, amit egy Pindiz-ütős a történelem során szerzett. Aztán néhány újabb határ érkezett – a 4. játszmában pedig, amit a fiatal Alí Ráza dobott, nem is néhány, hanem egyenesen 5 darab, így hiába lett például a 6. játszma takarékos, az erőfölény végére máris 63/0 volt az állás, ami két dobás múlva már 73/0-ra nőtt. A 8. játszmában megjött a mai első pörgető, Bracewell, és mindjárt más lett a kép: most csak 4 szimpla jött össze ellene. Így aztán mindkét végről jöttek most már a pörgetők – de a félidő felére így is 100 fölé, egészen pontosan 101/0-ra jött föl a nyitó társulás, Hán meg már régen 50 fölött járt! Ez a fantasztikus ütőjáték aztán a 12. játszma végéig tartott ki, amikor is 125/0 volt az állás, de ezek után a 41-nél tartó Rizvánt már elkapták Razá dobásából, majd két játszmával később ismét Razá volt eredményes a 83 futással rendelkező Hán ellen: az ütős pont a mélységi keresztlábhoz juttatta a labdát. De azért Kámrán Gulám és Mitchell sem volt éppenséggel gyenge: egy Mitchell-6-ossal még a 15. játszmában följöttek 150 fölé, és Gulámnak is már többek között három maximumja is volt, amikor a 18. játszmában Hardie labdájából elkapták a hátsó csúcson. A végén pedig még Billings és a PSL-újonc Abdulláh Fazal is beütött pár határt, így a Pindiz 214-ig jött föl: fel volt adva a lecke a Zalminak!
A feladat megoldását Mohammad Hárisz és Bábar Ázam kezdte el. Bár mindjárt az elején volt pár veszély, hogy elkapás legyen belőle, de a labda valahogy mindig üres területre hullott, így aztán sokáig folytatódhatott a társulás közepes vagy inkább egy kicsit közepes feletti sebességű menetelése. Amellyel az erőfölény végére 62/0-ig jutottak el, bőven megtartva az esélyüket a sikeres kergetésre. Most viszont két határmentes játszma jött, majd igaz, hogy a következőben már volt egy 4-es, de csak azok után, hogy Ászif Afrídí ki-LKE-zte Ázamot (igaz, csak videózással adta meg utólag a bíró). És még a 10. játszma végén a 47-nél tartó Hárisz is búcsúzott, mert Amad Bat dobását függőlegesen ütötte föl, így a kapusé lehetett: a félidő fele 96/2-vel érkezett el. Most Mendisz és Hardie volt együtt, de míg a Srí Lanka-i elég jól haladt, addig az ausztrál nem igazán, és végül a 14. játszmában 100 alatti aránynál kapták el Risád Hoszen dobásából. Aztán amikor a 15. játszmában Bat egy lassabb labdával megtévesztette és kiejtette Mendiszt is, és a játszma végére közel 15-re nőtt a szükséges pontarány, úgy tűnt, a Pesavarnak befellegzett. De Bracewell és Abdul Szamad természetesen nem adta fel, és számos határt zúdítottak ki rövid idő alatt! És igaz, hogy a 18. játszma végén Szamad is búcsúzott, de akkor már 33 futása volt 300-as aránnyal, és az utána jövő Ámir Dzsamál még ennél is nagyobb arányt teljesített, így nem is csak hogy megnyerték a meccset, nem is csak hogy az eddigi legmagasabb kergetést teljesítették ezen a pályán, de mindezt 5 megmaradó labdával tették! A Kingsmen után tehát a másik új klub, a Pindiz is vereséggel kezdett – meglátjuk, mit hoz a folytatás.