Nem a legjobb játékával, de győzelemmel kezdett a Punjab Kings
2026. március 31. – Szerző: Krikettgalaxis
A tavalyi döntő vesztese, a Punjab Kings idén is megindult története első bajnoki címe felé: a mai meccset ugyanis megnyerték a Gujarat Titans ellen. Más kérdés, hogy ha nagy céljaik vannak, akkor ennél azért később több kell majd, mint amit ma mutattak.
Az indiai Pandzsáb állam egyik leghíresebb épülete, az amritszari aranytemplom (illusztráció)A kép szerzője: Julian Nyča (Wiki Commons), licenc: CC BY 3.0
A titánok sokkal-sokkal újabb alapítású klub, mint a királyok, mégis többször voltak már bajnokok: egyszer, míg a Pandzsábiak egyszer sem! Ám tavaly utóbbiak álltak közelebb hozzá, hiszen egészen a döntőig elmeneteltek – igaz, a Gudzsarát is legalább a rájátszásba bejutott. Tehát ebből kiindulva két erős együttes csatája volt ma várható. És talán sok futás is: a meccs a mullánpuri pálya 4-es számú sávján zajlott, ugyanott, ahol tavaly a CSK ellen mindkét félidőben 200 fölötti pontszámok születtek.
A pénzfeldobást a hazaiak nyerték, és a dobást választották. Csapatuk szépen együtt maradt tavaly óta: most csak egyetlen olyan játékost küldtek pályára, aki eddig még nem játszott náluk (sőt, az IPL-ben más csapatban sem) – ő viszont nem akárki volt, hanem a sokak által a jövő egyik szupersztárjának tartott Cooper Connolly. De csak két csapatújonc volt a Titansnál is: az egyik az IPL-debütáns dobó, Asok Sarmá, a másik pedig a sok szurkoló által kedvelt Glenn Phillips.
A két nyitó ütős Száin Szudarsan és Subman Gil volt, akik egész szép számú 4-essel hamar igazolták a várakozásokat, amelyek szerint sok futás lesz ma: 3 játszma után például már 35/0-nál tartottak. De aztán Marco Jansen egy nagyon takarékos játszmát hozott le, miközben kiejtette Szudarsant is: a játékosnak valahogy elfordult az ütő a kezében, amikor ütött, így csak a nyílt középhez tudott továbbítani. Gil mellé megjött az amúgy elég formán kívül levő Jos Buttler, aki viszont ma jobbik arcát mutatta: az erőfölény végére például 54/1-ig emelték a csapatot, majd utána ő ütötte be a meccs első hatosát is. A 10. játszmában azonban Judzsvendra Csahal végzett Gillel, így a félidő felénél 84/2 volt az állás, ahonnan Buttler és Phillips váltakozó sebességű játékkal a 14. játszma végére 119-ig emelte őket. (Közben egyébként egy rövid, de erős szélroham miatt egy kicsit állt a játék.) Ekkor viszont Phillipst is elkapták, méghozzá Vaisákh Vidzsaj Kumár dobásából, majd a közben kicsit lelassult, de már 38-nál járó Buttlert is Csahaléból. A gyorsítás pedig a végére sem sikerült a titánoknak, ráadásul Vidzsaj Kumár még két emberüket kiejtette – így a csapat csak 162-ig jött föl. Az utolsó két játszma egyébként időben csak nyúlt, nyúlt, mint a rétestészta, főként a két kapu meg a hat darab széles meg rossz extra miatt, amiből egyet vissza is vontak videózás után, meg még volt egy másik videózás is... De túléltük, és egy idő után csak vége lett.
A kergetést a tavaly már bevált Prijáns Árja–Prabhszimran Szinh pár kezdte, de ezúttal amellett, hogy négy nullással indultak, a második játszmában föl is bomlottak, mert Kagiso Rabada egy rövid labdáját Árja csak a középpályára tudta ütni, ahol elkapták. De ekkor beállt a harmadik rendű Connolly, és hamarosan igazolta, hogy megalapozottak a vele szembeni nagy várakozások! Bár egyelőre még Szinh volt az, aki a 4. játszmát két egymás utáni hatossal indította, de aztán az ausztrál is jelentkezett több maximummal (is), és az erőfölény végére máris 55/1-nél tartottak. Aztán újabb nagy ütések jöttek, az egyik például 103 méteres lett – igaz, azok mellett sok nullás és szimpla volt, a 10. játszmában pedig, egyébként szemerkélő esőben, Szinhet is elkapták Rásid Hán dobásából. A félidő felénél így 86/2 volt az állás, ami persze bőven a Pandzsábnak volt jobb. Hát még úgy, hogy a frissen beálló Srejasz Ajjar mindjárt lehozott egy 6–6-ot! Hamarosan aztán Connolly pont szegény Ajjar jobb kezét találta el az elütött labdájával, így rögtön jöttek is ápolni – szerencsére tudta folytatni. De csak nagyon rövid ideig, mert utána Prasziddh Krisná kiejtette őt, ez pedig egy kis fordulópont volt a meccsen. Bár Connolly a 16. játszmában átlépte az 50-et, de közben gyors egymásutánban még három társat vesztett el maga mellől, így ekkor az állás 125/6 volt, és a mérkőzés elég kiegyenlítettnek érződött. Aztán nemsokára Sarmá első IPL-kapuját szerezve Jansennel is végzett – de hiába, Connollyban még volt tartalék, és a 20. játszma elején egy 4-essel bevitte a csapatát a célba, ő maga meg 72-neskivel zárt.