Nem hozott szerencsét az új kinézet az LSG-nek

2026. április 1. – Szerző: Krikettgalaxis

Új címerrel és új színekkel vágott neki az új idénynek a Lucknow Super Giants, ám ez ma nem jött be: első meccsükön csak 141-ig jutottak el az első félidőben, ami a Delhi Capitals számára nem volt túl nagy kihívás, közel 3 megmaradó játszmával értek be a célba.

Újdelhi egyik nevezetessége, a hatalmas India-kapu (illusztráció)Újdelhi egyik nevezetessége, a hatalmas India-kapu (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Már csak 3 csapat van a 10-ből, akik még sosem voltak bajnokok, közülük kettő éppen egymás ellen kezdte meg az idei menetelését a terveik szerinti első bajnoki győzelme felé: a Delhi és a Lakhnau. Utóbbiak egy teljesen új, elefántot ábrázoló és végre a szinte az összes csapatnál előforduló, unalmas kék színt mellőző címerrel is előrukkoltak: meglátjuk, ad-e nekik valami erőt ez a hatalmas és arrafelé szent állat. És persze a mezük is megváltozott: most már javarészt ők is pirosak, de egy kis kék csíkozás még megmaradt benne.

A hazaiaktól, azaz az LSG-től most még hiányzott egy nagyon fontos játékos, Vanindu Haszaranga, akinek még egy teszten kell átmennie otthon, Srí Lankában. De a fővárosiaknál sem volt még elérhető egy nem kevésbé fontos dobó, Mitchell Starc, aki váll- és könyöksérüléséből gyógyul.

A játék egy vörös talajú sávon zajlott, ami nem pont a pálya közepén volt: egyik keresztirányban 56, a másikban 64 méterre volt a határ. A pénzfeldobást a Capitals nyerte, és a dobást választották. Náluk 4 olyan játékos szerepelt ma, aki korábban soha, ebből három külföldi (David Miller, Lungi Ngidi és Petum Nisszanka), valamint Nitís Ráná. A Lakhnaunál két gyors dobó volt a csapatújonc: Anrich Nortje és Mohammad Samí, valamint egy ütős, aki még az egész IPL-ben sem játszott soha: a 21 éves Mukul Csaudharí.

A hazaiak két nyitó ütőse Mitchell Marsh és Risabh Pant volt, ám elég lassan kezdtek, a 3. játszma végén pedig még szerencséjük sem volt: Mukes Kumár, a dobó, belepiszkált a Marsh által visszaütött labdába, ami így eltalálta az inaktív kaput, ahol Pant a vonalon kívül tartózkodott: ez így bizony kifutás! És a helyére jövő, a 3. rendbe leszorult Aiden Markram sem tudott túl sokat hozzátenni a játékhoz: a 6. játszmában volt ugyan például egy hatosa, de a következő labdából Aksar Patel már betalált a kapujába, így az erőfölény 48/2-re végződött (és amúgy ebből 10 extra volt). Aztán pedig jött dobni Thangaraszú Natarádzsan, és kacsával búcsúztatta Ájus Badonít, majd Ngidi végzett a szintén furcsa helyen, az 5. rendben behozott Nicholas Poorannel. És még mielőtt a félidő feléhez elértünk volna, a 35-nél tartó Marsht is elkapták, így 10 játszma után az LSG eléggé bajban volt: 80/5 volt ugyanis az állás. Aztán amikor a 14. játszmában egy újabb visszaütés történt a dobó felé, amiből viszont nem kifutás, hanem elkapás lett, a Lakhnau úgy érezte: hiába kezdtek ma ütéssel, és hiába tervezték úgy, hogy majd egy specialista dobót hoznak be cserével, végül még egy ütésre is képes embert kellett behozniuk, olyan rosszul álltak: Sáhbáz Ahmad volt az. Ő aztán Abdul Szamaddal viszonylag szépen fölhozta a csapatot, a 18. játszmában már 138-nál jártak, de akkor Thangaraszú és Ngidi villámgyorsan két-két kaput szerzett, így a szuperóriások a 19. játszmában, 141-gyel elfogytak.

Ám a második játékrész első dobása máris egy kis reményt adott az alacsony eredmény megvédésére: Samí labdáját Kannaur Lokes Ráhul ugyanis rosszul időzítve próbálta meg a fedezet felé hajtani, és így a mélységi csúcs számára lett alkalmas elkapásra: 0/1. A másik nyitó egyébként Nisszanka volt, de ő alig jutott labdához, míg a harmadik rendű Ráná sokkal inkább: ő viszont már a 4. játszmában kiesett. Ez a játszma, amit egyébként Mohszin Khán dobott, még szűz is lett: az első szűz az idei IPL-ben, bár 3 TÉM extra azért volt benne. Aztán jött még Prinsz Jádav is, és az 5. játszmában előbb búcsúztatta a még mindig csak 5 vele szembeni labdánál járó Srí Lanka-it, majd egy gyönyörű kidobással Aksar Patelt is, így aztán 26/4-nél máris úgy tűnt, lehet esély a sikeres védésre! Most viszont kialakult a Tristan Stubbs és a csereember, Szamír Rizví által alkotott társulás, és ez mindent megváltoztatott. Bár az erőfölény végén még csak 33/4-nél tartottak, és Rizví is még nulla futáson állt 7 vele szembeni labda után, na de utána! A 8. játszmában Rizví már egy hatost is összehozott, majd újabb négyesekkel már 77/4-ig fölhozták a csapatot a félidő felére. Majd aztán pont, amikor már újra kezdett kicsit kétségbeejtő lenni a lassulás (fővárosi szempontból), akkor jött egy 6–4-es Rizví-pár, amivel már az 50-es is meglett az ütősnek, a csapat pedig bőven 100 fölé kukkantott be. Aztán megint egy kis lassú időszak, és ismét egy 4–6, szintén Rizvítől, és a Delhi már szépen megközelítette a célt. Ráadásul közben, bár nem emeltük ki, de Stubbs is szépen gyűjtögette a futásokat, így a csapat már a 18. játszma elején sikerrel teljesítette a kergetést. Ez a társulás pedig a maga közös 119 futásával új csapatrekord lett az 5. kapuért: eddig 111 volt a legtöbbjük ezen a szinten.


Alapból nem látható kép
×