Egynaposban is csak egy győzelmet csent el Dél-Afrika Új-Zélandtól

2026. április 4. – Szerző: Krikettgalaxis

2–1-re nyerte meg a női ENN-sorozatot Új-Zéland válogatottja Dél-Afrika ellen azok után, hogy NH20-ban 4–1-re diadalmaskodtak. Csakhogy most már tét is volt, hiszen ez a sorozat vébéselejtező is volt egyben. Új-Zéland egyelőre a tabella első helyén is áll.

Az új-zélandi főváros, Wellington látképe (illusztráció)Az új-zélandi főváros, Wellington látképe (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Nemrég fejeződött be egy dupla Új-Zéland–Dél-Afrika sorozat: öt-öt NH20-at játszottak egymással a férfiak és a nők is. Most két okból sem folytatódott ez a rendszer ENN-ben: egyrészt két egynapos meccsre nem is lett volna idő egymás után, másrészt, ami még fontosabb: elkezdődött az IPL és a PSL, ahova a két férfi válogatottból számos játékos hivatalos volt. A nők viszont szabadok voltak – mármint ligakötelezettségük nem volt, éppen ezért le tudták játszani ezt a három ENN-ből álló sorozatot, ami amúgy a világbajnoki selejtezőként szolgáló ICC-bajnokságnak is része, tehát még tétje is volt!

Az első mérkőzésen, amelyet Christchurchben rendeztek, mindkét csapat avatott egy újoncot ebben a formátumban: Új-Zélandnál Flora Devonshire volt az, Dél-Afrikánál pedig Kayla Reyneke. A kissé borult időben a pénzfeldobást megnyerő vendégek a dobást választották. A körülményeket pedig jól ki is használták, az ütősök nagyon lassan tudtak csak haladni, és 30 játszma után is még csak 120 futásuk volt, miközben már 4-en is kiestek közülük. Innen viszont még fokozatosan be tudtak gyorsítani, sőt, Maddy Green egymaga 85 futásig is elért, Jess Kerr pedig a végefelé igen gyorsan tett hozzá még 24-et. A dobók közül egyértelműen Ayabonga Khaka emelendő ki, aki összesen 6 kaput is szerzett – igaz, ebből hármat csak a sorvég ellen az utolsó játszmában, de azok is fontos kapuk voltak, mint később kiderült! Új-Zéland eredménye végül 268 lett. Dél-Afrika kicsit máshogy ütemezte a saját játékrészét: ők már az elején följöttek olyasmi arányra, ami Új-Zélandnak összességében sikerült, viszont ezt végig csak tartani tudták, növelni nem. Náluk Annerie Dercksen és Suné Luus volt a legeredményesebb, mert ők 50 fölé is elértek, de megemlítendő Nadine de Klerk is, aki a maga 39-ével átlépte az összesített 1000 futást, és főként Reyneke, az újonc, aki a végére igazi hőssé vált! Az utolsó játszma előtt ugyanis már csak 2 kapujuk volt meg, és még 14 futás hiányzott – ő pedig, annak ellenére, hogy eddig az egész meccsen egyetlen hatos sem volt, most beütött egyet, majd amikor a legutolsó labdából még egy maximumra lett volna szükség, azt is beütötte, és Dél-Afrika nyert! Végül Reynekét választották meg a meccs legjobbjának is, amivel ő lett a világon az első nő, aki két formátumban is a mérkőzés embere lett a debütálása alkalmával!

A második meccs a fővárosban, Wellingtonban volt, és a nemrég NH20-ban bemutatkozó Kayley Knight ma ENN-ben is debütált. Erre a találkozóra a sok-sok futás volt jellemző, amit az s jól szemléltet, hogy csak egyetlen szűz játszma volt (dobta: Bree Illing). Az ütéssel kezdésre kényszerülő Dél-Afrikánál hárman is 50-est teljesítettek, ráadásul közülük Anneke Bosch a 100-at is megközelítette, míg Chloe Tryon 208-as aránnyal végzett 52-neskivel. Mindeközben az újonc Knight két kaput is szerzett, Rosemary Mair viszont egy új negatív csapatcsúcsot állított be: dobásaiból 81 futás gyűlt, miközben az eddigi legpazarlóbb új-zélandi dobó ellen 75. Így aztán Új-Zéland előtt egy 347-es cél tornyosult a második félidőre, de ők nem ijedtek meg! Bár nekik máshogy oszlottak meg a pontjaik: legtöbben viszonylag keveset szereztek, plusz ott volt a 3. rendű Amelia Kerr, aki viszont... hát, nem nagyon vannak rá szavak, hogy mit művelt, ezért csak a tényt közöljük: 179-neskivel fejezte be a meccset! És hiába vesztett el 8 kaput a csapat, az utolsó játszmában ő még ott volt, és egy 4–4–2–4-es sorozattal, két megmaradó labdával bevezette őket a célba. Ami azt jelentette, hogy Új-Zéland a valaha volt legnagyobb sikeres kergetést teljesítette női ENN-ben! Az már csak szinte mellékes, hogy ő és Isabella Gaze (aki egyébként még szintén átlépte az 50-et) együtt 120 futást hozott az 5. kapuért, ami az eddigi 108-at megdöntve szintén új csapatrekord lett.

A harmadik, szintén wellingtoni találkozó álomszerűen indult a vendégek számára. Miután megnyerték a pénzfeldobást és a dobást választották, az első három új-zélandi ütőst úgy ejtették ki (közülük kettőt Tumi Sekhukhune), hogy hárman együtt csak egyetlen futást gyűjtöttek – ráadásul a kiesők között volt a veszélyes Amelia Kerr is! Ám ezek után a folytatás meg éppenséggel a hazaiak számára lett álomszerű: Green és Brooke Halliday társulása több mint 36 játszmán át együtt volt, és 3/3-ról 214/3-ra hozták föl a csapatot! Ez a közös 211 pedig új új-zélandi rekord lett a 4. kapuért: eddig 172 volt a legtöbbjük. Halliday azért így is bosszús lehetett, mert 98-cal kiesett, de Green csak folytatta, és bár az utána jövők csak viszonylag kevés futást hoztak, ő maga 141-neskiig vitte, és egy szépen védhető 306-os eredményt épített fel. De azért nem indult rosszul Dél-Afrika kergetése sem: Laura Wolvaardt például 69-cel kezdett, és a 3. rendű Dercksen is nagyon közel került az 50-hez. De aztán a félidő második felétől sorra elkezdtek kihullani az emberek, így a vendégek egyre reménytelenebb helyzetbe kerültek, és a végén 66 futással ki is kaptak. Amelia Kerr eközben két kaput is szerzett, amivel összesítésben 126-ra jött föl: ezzel mától ő lett a legeredményesebb új-zélandi dobó női ENN-ben!

A sorozatot tehát 2–1-re Új-Zéland nyerte, így 10 pontjukkal vezetik is az ICC-bajnokság tabelláját – persze ez most még nem sokat mond, mert nagyon az elején járunk. A Dél-Afrika elleni történelmi örökmérlegük pedig úgy néz ki, hogy 24 találkozóból 14-et nyertek ők és 10-et Dél-Afrika.


Alapból nem látható kép
×