Újabb esős nap, újabb élre ugrás a tabellán
2026. április 7. – Szerző: Krikettgalaxis
Most a Rajasthan Royals vette át a vezetést az IPL-ben, szintén egy esős mérkőzésen, de ezúttal legalább, ha rövidítve is, de le lehetett játszani a mérkőzést. A vesztes fél a Mumbai Indians volt, akik tehát egymás után második vereségüket könyvelhették el.
A híres dzsajpuri rózsaszín palota, a Havá Mahal (illusztráció)A kép szerzője: Chainwit. (Wiki Commons), licenc: CC BY-SA 4.0
Az IPL-ben tulajdonképpen szinte minden évben mindenki bajnokesélyesnek kiáltható ki, mert minden csapat tele van tűzdelve a világ legjobb játékosaival. De ha mégis a sok kicsi esélyes közül néhány nagyobbat kellett volna kiválasztani az elején, akkor talán a Mumbai köztük lett volna, és esetleg, főként, ha az ütőseik névsorát vizsgáljuk, akkor a Royals is. Ma ez a két együttes mérte össze az erejét a rózsaszínek egyik hazai pályájának számító Guváhátíban. A kezdés előtt az RR a harmadik helyet foglalta el, míg az MI a hatodik volt.
Igen ám, de a kezdés előtt még valami történt: esőzés, így már a pénzfeldobást is halasztani kellett. Végül annyi halasztás történt, hogy a meccs 11–11 játszmásra rövidült le, 3.2 játszmányi erőfölénnyel. A fekete talaj kicsit lassabbnak ígérkezett, mint a múltkor használt vörös, de valószínűleg ezt most nem nagyon vette figyelembe a pénzfeldobást megnyerő kapitány, a visszatérő Hárdik Pándjá, amikor a dobást választotta. Rajta kívül egyébként visszatért az MI-hez Alláh Mohammad Gazanfar és Trent Boult, míg a három kimaradó Sherfane Rutherford, Mitchell Santner és Corbin Bosch volt. Ezzel szemben a Rádzsasztán nem változtatott semmit a múltkori kezdőjén.
Az ütést Jasaszví Dzsájszvál és Vaibhav Szúrjavansí kezdte, méghozzá pontosan úgy, ahogy egy rövidített meccsen kell: Dzsájszvál az első játszmában 6-ból 5 határt ütött, 22 futásért, a másodikban pedig Szúrjavansínak volt két hatosa is – csak hogy aztán a harmadikban meg hármat üssenek be ketten együtt. A rövidített erőfölény így 59/0-ra végződött: beillett volna egy hatjátszmás erőfölénynek is! Az 5. játszmában Szúrjavansí újabb 3 határral jelentkezett, de utána Sárdul Thákur dobásából már elkapták – természetesen a pálya szélén... Az új ember, Dhruv Dzsurel aztán megközelíteni sem tudta ezeket a teljesítményeket, két futás után Gazanfar ki-LKE-zte, és az egész csapat is lassult egy picit: Dzsájszvál 50-ese csak
a 8. játszma közepén lett meg – pont akkor, amikor a Royals a 100-at is átlépte összesen. Riján Parág közben és ezek után egy hasznos kis epizódszerepet hozott, 10 dobásból esett ki 20 futással, majd Dzsájszvál és Shimron Hetmyer (szép számú ajándék széles extrával együtt) éppen 150-re is fölhozta őket a 11. játszma, azaz a félidő végére. Fel volt adva a lecke a Mumbainak!
A leckeírást Rohit Sarmá és Ryan Rickelton kezdte meg, de csak az 5. dobásból sikerült nekik az első határ, a hatodikból pedig máris kapuselkapás lett a dél-afrikai ellen: a ritkábbik fajta, nem a belepiszkálós, hanem az égbe fölütős. Hasonló pályát járt be ma Szúrjakumár Jádav is: beütött egy maximumot, majd még ugyanabban a játszmában őt is elkapták – bár őt éppenséggel a mélységi hátsó keresztláb. A 3. játszmát pedig Szandíp Sarmá még az eddigieknél is jobban dobta, hiszen extrával együtt is csak 3 (!) futás gyűlt össze alatta, és névrokonát, Rohit Sarmát is kiejtette közben LKE-vel (hiába a videózás). A rövidített erőfölény így 30/3-ra végződött: egyértelműen a Royals volt már az esélyes ekkor. Hát még az 5. játszma után, amelynek során a csereember, Ravi Bisnoí újabb két ütőst búcsúztatott: Pándját a zárt hosszú, Tilak Varmát a mélységi középpályás kapta el – 46/5. Innentől Naman Dhír és a csereként behozott Rutherford ütött, akik viszonylag szépen tartották a csapatukat, sőt, a 9. játszmában olyan jól indultak, hogy még a győzelmi remény is majdnem felcsillant nekik (bár azért még csak gyengén) – viszont még ugyanebben a játszmában Tusár Despánde csak belegázolt a lelkükbe Rutherford kiejtésével – bár videózni kellett, hogy Szandíp Sarmá centikkel a föld fölött történő elkapása során nem ért-e le a labda a földre. És ha ez még nem lett volna döntő, hát hamarosan Nandre Burger is feliratkozott a kapuszerzők közé Dhír búcsúztatásával: 103/7. Innen meg már teljesen szétesett az MI (ha eddig nem mondhattuk volna, hogy szétestek): még két emberük kiesett a végéig, és összesen 27 futással kikaptak. Az RR ezzel felugrott a tabella élére, míg az Indians eggyel lejjebb süllyedt, a 7. helyre.