Ben Stokes visszavonul a válogatottságtól
2026. június 29. – Szerző: Krikettgalaxis
Az angol legenda és jelenlegi tesztkapitány, Ben Stokes tegnap váratlanul bejelentette, befejezi a nemzetközi krikettet. Természetesen azt a tesztet, ami éppen zajlott akkor, még végigjátssza... (A meccs most is tart, amikor ezt a hírt írjuk.)
Ben Stokes egy régebbi képen (illusztráció)A kép szerzője: Naparazzi (Flickr), licenc: CC BY-SA 2.0
Ben Stokes... egy név, amire sok évtized múlva is emlékezni fognak a krikettrajongók. Sérülések, botrányok kísérték hosszú pályafutását – na meg a lehető legmagasabb színvonalú játék, szinte utolérhetetlen technika. Na meg néha megkérdőjelezhető, de gyakran eredményes taktika, amikor ő volt a felelős a taktikáért. Márpedig gyakran volt: 43 teszten töltötte be a kapitányi posztot abból a 122 mérkőzésből, amelyen pályára lépett. Emellett ENN-ben 114-szer, NH20-ban pedig 43-szor volt még válogatott. Tesztben 7273 futást és 252 kaput szerzett, amivel visszavonulásakor a 11., illetve a 8. helyet foglalta el az 1877 óta összesített angol ütős- és dobóranglistákon.
A most 35 éves játékos utóbbi éveiben többször küzdött váll- és combsérülésekkel, sőt, 2026 elején egy edzésen egy labda arcon találta, amitől ott is csúnyán kinéző sérülést szenvedett – és bizony még szerencsésnek volt mondható, hogy megúszta csak
egy törött arccsonttal...
Emlékezhetünk 2017-re, amikor egy súlyos botrányba keveredett egy bristoli éjszakai szórakozóhely előtt, ami miatt még garázdasággal is megvádolták (de ez alól felmentették), néhány napja pedig Londonban (megszegve a csapat számára elrendelt éjjeli kijárási tilalmat) szintén összetűzésbe keveredett valakikkel egy hasonló klubban – a vizsgálatok szerint itt sem ő volt a hibás. Korábban tudni lehetett róla, hogy nem veti meg az alkoholt, de 2025-ben kijelentette, hogy teljesen leszokott róla, még egy alkoholmentesital-márka stratégiai befektetőjévé és márkapartnerévé is vált. De azért néhány hete, amikor legyőzték Új-Zélandot, azt is kijelentette, hogy Nem leszek igazán boldog, amíg nem ihatok egy sört a fiúkkal.
– Csak nem alkoholmentes sörre gondolt?!
Kriketthez való hozzáállását talán a legjobban az a néhány mondat szemlélteti, amelyeket azon után mondott, hogy idén márciusban, az elvesztett Hamvak után az angol szövetség bejelentette, hogy a vereség ellenére az edző és Stokes kapitány is marad a helyén. Ekkor ugyanis ezt mondta: Kib...ul imádom a krikettet, kib...ul imádom ezt a csapatot, kib...ul imádok az angol válogatott kapitánya lenni!
Szóval visszavonulásával egy ilyen ember vesztett most el a nemzetközi krikett.