Most már több ellenállást fejtett ki India, de nem eleget
2026. július 19. – Szerző: Krikettgalaxis
Az egynapos mérkőzésekből álló sorozatot is Anglia tudta megnyerni Indiával szemben, de most már kisebb volt a különbség – ez pedig a 2–1-es eredményben is megmutatkozott.
A Stonehenge, Anglia talán leghíresebb nevezetessége (illusztráció)A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
Még fel sem ocsúdtunk abból az NH20-as sorozatból, ahol India nagyobbnál nagyobb pofonok elszenvedője volt, és máris itt a folytatás. De ez a folytatás már egész másmilyennek ígérkezett: nem csak a hosszabb formátum, hanem a játékoskeretek miatt is. Subman Gil (a mostani kapitány), Virát Kohlí, Rohit Sarmá, Kannaur Lokes Ráhul, Dzsaszprít Bumráh, Kuldíp Jádav mind-mind kimaradt az előző szenvedésből, és most itt volt, hogy a visszájára fordítsa a dolgokat. Csakhogy Anglia is erősített Joe Roottal, Ben Duckettel és Gus Atkinsonnal, úgyhogy nem semmi összecsapások voltak várhatók!
Az első mérkőzésen, Birminghamben játszotta Jos Buttler a 200. ENN-jét – Josh Tongue pedig az elsőjét. Az első félidő, amikor Anglia, a kérésének megfelelően ütött, három részre volt osztható. Az első részben, bár a nyitó pár a 13. játszmáig túlélt, utána a kapuvesztések voltak jellemzők: a 61/0-ról a 22. játszmára 107/6-ra zuhantak. Ekkor jött a második rész: Root és Liam Dawson társulása, akik 228-ig fölhozták a csapatot, egyéni 50-esekkel fűszerezve, majd a harmadik rész, a félidő vége, amikor megint 4-en gyorsan kiestek (mindannyian Aksar Patel áldozataként), és még az 50 játszma sem lett végigjátszva. A cél így 259 volt India előtt, és bár ők meg az első erőfölény idején elvesztették Sarmát és Kohlít, Gil 80-ig jutott, Vásingtan Szundar és Aksar Patel is 50-est teljesített, így a kergetéssel nem akadtak gondok, India simán nyert. Azaz annyi gond mégis akadt, hogy Gil a 80 futása után nem kiesett, hanem sántikálva elhagyva a pályát visszavonult.
A második találkozót a velszi Caerdyddben játszották, ahol az angolok a dobást választották. India elég lendületesen kezdett, de aztán lelassult, és igaz, hogy a 3. rendű Kohlí és az 5. rendű Srejasz Ajjar is 60 futás fölé jutott, de ezt 100 alatti aránnyal tették, és mivel a többiek sem igazán voltak gyorsabbak, így az ütőjáték elég akadozó volt. Sőt, a 6. rendtől kezdve mindenki elég gyorsan ki is esett, és emiatt 44 játszma alatt el is fogyott a csapat, csupán 233 futással. Igaz, aztán Bumráh a második félidő első dobásából kaput szerzett, majd nagyon hamar a második nyitó is kihullott, de a 3. rendű Root, aki tehát az első dobás után állt be, rendkívül kitartó volt. Nem csak technikásan, de okosan és türelmesen is játszott, miközben néhány társát elvitte a hév, aminek kiesés lett a vége – Root viszont haladt és haladt az ilyenkor megfelelő sebességgel, és a végére a 90-et is átlépte. Ekkor Anglia győzelme már nem forgott veszélyben, csak éppen a cél közeledett nagyon, és legfeljebb csak azért kellett izgulni, hogy a 100-as meglesz-e Rootnak. Végül nem: beragadt 99-neskin, de tegyük hozzá: ha akarta volna, például visszautasíthatott volna egy szimplát, amivel inaktív helyzetbe került a következő játszma elejére, szóval látszott rajta, hogy milyen önzetlen, és nem a 100-asra hajt, hanem a győzelemre. Igazi csapatember, megérdemelte, hogy a győzelem is meglegyen, és hogy őt válasszák meg a meccs emberének!
A mindent eldöntő harmadik meccs méltó helyen, a londoni Lord’sban volt. A mérkőzést megelőzően a legnagyobb lázban Rohit Sarmá tartotta a szurkolókat: elterjedt a szóbeszéd, hogy ez lesz az utolsó nemzetközi meccse, és aztán visszavonul. Egyelőre azonban hivatalosan ezt senki sem jelentette be, sőt, inkább cáfolatok érkeztek rá. Ami a játékot illeti: Anglia az ütést választotta, és két nyitójuk, Duckett és Jacob Bethell máris elképesztőt alkotott: társulásuk csak a 31. játszmában, 192 futás után bomlott föl! És még ekkor is Root jött be, szóval India tudta, hogy valami nagy céllal kell majd megküzdeniük... És igen, Duckett 141, Root pedig további 74 futást tett hozzá a kiesett Bethell 91-éhez, a félidő végén pedig Buttler villámháborúzott egyet, 13-tól 41-neskivel... Anglia így 387-ig száguldott el, ami pályatörténeti rekord lett, nem csak ENN-ben, de minden A-listás mérkőzést is tekintve! Azonban Indiának is megvolt erre a válasza! Elsősorban Sarmá, másodsorban pedig Gil és Kohlí. A Sarmá és Gil alkotta nyitó társulás is a 25. játstzmáig, 147-ig bírta, Gil és Kohlí pedig fejenként a 70-et is átlépte. Sarmá pedig 138-ig jutott el, és csak a 39. játszmában bírták kiejteni! Igaz, innentől kezdve már nagyon sok kiesés történt, és India esélyei végül teljesen elszálltak. De a hatalmas célt így is szépen megközelítették: 360-ig jutottak, ami máskor, mások ellen jó eséllyel nyerő pontszám lett volna.
A két válogatott örökmérlege férfi ENN-ben ezek után úgy néz ki, hogy 113 találkozójukból 62-t nyert meg India, 46-ot Anglia, 2 alkalom holtverseny lett, 3-szor pedig nem született eredmény.
