A végén nyerte meg Ruanda a malawi tornát

2026. augusztus 16. – Szerző: Krikettgalaxis

Jó, persze, a tornákat általában a végén szokás megnyerni, de most úgy értjük, hogy ezen a kis háromcsapatos tornán a ruandai válogatott a csoportkör végén még csak a második helyen állt, és utána a döntőben legyőzte a csoportelső Zambiát.

Ruandai táj: szavanna zsiráffal (Akagera térsége) (illusztráció)Ruandai táj: szavanna zsiráffal (Akagera térsége) (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Az afrikai vébéselejtezők első szakaszából Ruanda az első helyen jutott tovább a csoportjából, Malawi nem jutott tovább a magáéból, Zambia pedig még készül a sajátjára, ami majd októberben lesz. Ilyen vegyes mezőnnyel zajlott most egy kis felkészülési torna Malawiban.

Először is mindhárom csapat egy olyan csoportkörben vett részt, ahol mindenki mindenkivel háromszor is találkozott (csak egy Malawi–Zambia maradt el az eső miatt), és már ez a csoportkör is hozott érdekességeket: leginkább azt, hogy mindenki legyőzött mindenkit legalább egyszer! Szóval elég kiegyenlített volt a mezőny, amit az is mutatott, hogy végül Zambia 7, Ruanda 6, Malawi pedig 5 ponttal zárt. Végül a döntőben Zambia egy gyengébb napot fogott ki, és csak egy 93-as célt tudott felállítani Ruanda elé, akik azt már a 16. játszmában lekergették.

Ami az egyéni teljesítményeket illeti: összesítésben sem az ütősök, sem a dobók között nem egy ruandai játékos végzett a ranglista élén. Előbbieknél 176 futást gyűjtve a zambiai Ismail Kara volt a legjobb, utóbbiaknál pedig 14 kapuval a malawi Daniel Jakiel. Ő egyébként egyszer, Ruanda ellen ötös zsákmányt is szerzett benne egy mesterhármassal. De azért megemlítünk valamit a ruandai dobókkal kapcsolatban is: Martin Akayezu megelőzte a 102 kapuval addigi ruandai listavezető Zappy Bimenyimanát, sőt, mivel utóbbi ezen a tornán nem játszott, Akayezu 6-tal el is lépett tőle, és már 108-nál tart.


Alapból nem látható kép
×