Nagy mérföldkő lehet az európai krikettnek az új ETPL
2026. augusztus 26. – Szerző: Krikettgalaxis
Vadonatúj, magas színvonalú Húsz20-as liga indul el a mai napon, méghozzá a számunkra oly fontos kontinensen, Európában: az ETPL, azaz az European T20 Premier League. Igaz, egyelőre csak 3 ország vesz benne részt, de a jövőre nézve így is kulcsfontosságú lehet a földrész krikettje szempontjából!
Európa (illusztráció)A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
Sajnos, mint tudjuk, a krikett népszerűsége Európában még nem éppen ideális: számos országban a legtöbb ember azt sem tudja, mi az. És bár ez az elmúlt pár évben pozitív irányba kezdett változni, de egy igazi, nagy lökésre mindenképpen szükség lett volna, lenne – és ez talán most megérkezett!
Már 2019-ben is szerették volna elindítani az Euro T20 Slam nevű bajnokságot, de azt alig két héttel a tervezett indulás előtt lefújták, úgy tudni, főleg a magas költségek miatt, ugyanis három országban kellett volna kiépíteni a közvetítéshez szükséges infrastruktúrát, valamint ideiglenes lelátókat felépíteni három helyszínen. Aztán jött a nagy járvány, és az elhalasztott T20 Slamből soha meg nem valósult T20 Slam lett. Azóta azonban eltelt 7 év, és egyre többen ébredtek rá Európa fontosságára: az új ETPL bajnokságba már nem csak játékosként, de tulajdonosként is világhírű játékosok szálltak be, ami garancia a hosszú távú fennmaradásra! Ahogy az is sokat mond, hogy már tavaly is bele akartak vágni, de mivel még akkor nem volt elég a külső befektetés, ezért vártak egy évet, hogy inkább stabilan induljanak, de később, mint korán, de instabilan.
Világhírű játékosokat említettünk? Igen, és nem is akárkikről van szó: a tulajdonosok között ott van például Ráhul Dravir, Steve Waugh vagy éppen Faf du Plessis, de ha megnézzük a hat csapat kapitányát, az sem semmi névsor:
- Amsterdam Flames – Scott Edwards
- Belfast Wolves – Glenn Maxwell
- Dublin Guardians – Ravicsandran Asvin
- Edinburgh Castle Rockers – Mitchell Santner
- Glasgow Cosmic – George Munsey
- Rotterdam Dockers – Faf du Plessis
Elnézve a csapatokat, néhány örömteli és néhány sajnálatos dolog is megállapítható. Sajnálatos, hogy csak 3 országból (Hollandia, Írország, Egyesült Királyság) vannak itt (bár ez a jövőben bővülhet), és az is, hogy még a holland csapatoknak is angol neve van (pedig Európa egyik legfőbb értéke a sokszínűség lenne, nem?), örömteli viszont, hogy végre nincs köztük MI, Capitals, Knight Riders meg ilyenek! Amikkel már tele a padlás más országok ligáiban. Ezek igazán egyedi nevek.
A liga formátuma úgy néz ki, hogy először egy csoportkör van, ahol mindenki mindenkivel kétszer találkozik: ez 30 meccset jelent, amiből az első 15-öt a hollandiai Voorburgban játsszák, a második 15-öt pedig az ír főváros közelében, Mullach Íde-ban. Az első helyezett rögtön bejut a döntőbe, a második és a harmadik pedig egy elődöntőt játszik majd egymással. Ez a két találkozó is Írországban lesz.
Egy csapatban egy mérkőzésen a szabályok szerint játszhat 7 helyi és 4 külföldi játékos, vagy akár 5 helyi, 2 bármilyen külföldi és 4 olyan külföldi, akik az ICC társult országából jöttek. Nagy várakozás előzi meg Moisés Henriques játékát is: ő, bár korábban ausztrál válogatott volt, most már portugálnak számít, így őt az európai, társult országbelieknél kell figyelembe venni a szabály alkalmazásakor.