A második tesztet is lazán hozta Anglia

2026. augusztus 30. – Szerző: Krikettgalaxis

Igaz, hogy sérülés miatt egy pakisztáni ütőssel kevesebb játszott a második teszten, de Anglia fölénye ezzel együtt is egyértelmű volt: a vendégek ezúttal 194 futással maradtak alul, és ezzel már a sorozatot is elbukták.

A westminsteri apátság Londonban (illusztráció)A westminsteri apátság Londonban (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

A szurkolók, amióta világ a világ, bármilyen sportban hajlamosak a szélsőséges érzelmekre: ha csapatuk megnyer pár meccset, máris hatalmas álmokat szövögetnek, ha meg kikap néhányszor, akkor elhalmozzák a legválogatottabb szidalmakkal. De most nem szurkolói szélsőségességről van szó: már komoly krikettújságírók is kezdik pengetni azokat a húrokat, amelyek szerint ez a Pakisztán minden idők egyik leggyengébb Pakisztánja... Mert most már nem csak néhány mérkőzésre terjedt ki a rossz formájuk, hanem évek óta megfigyelhető ez az irányulat, és nem látszik, hogy a lefelé ívelő görbéjük elkezdene feljebb ágaskodni.

De az angolok háza táján sincs minden rendben, a múltkori nagy győzelmük ellenére sem. Nem elég, hogy csak a 7. helyen szerénykednek a tesztvébé tabelláján, a napokban egy újabb botrány tört ki náluk: ezúttal Brydon Carse vitte túlzásba megyei csapata győzelmének ünneplését, egy szórakozóhelyen valószínűleg ittasan nem megfelelően viselkedett, ami miatt a rendőrök még meg is bilincselték egy rövid időre. Persze ki is került a csapatból, és helyére Sonny Bakert hívták be a keretbe, bár a mostani mérkőzés játszó 11-ébe ő sem került be.

Londonban, ahol ez a találkozó zajlott, már hónapok óta szinte egy csepp eső sem esett. Erre tessék: most, amikor kezdődött volna a meccs, egyből eleredt... A kezdés jócskán csúszott, és amikor Pakisztán megnyerte a pénzfeldobást, valószínűleg ezt a körülményt is figyelembe véve döntött a dobással való kezdés mellett.

És úgy tűnt, ez jó döntés volt: a 11. játszmára Mohammad Abbász máris 3 kapunál tartott, sőt, a 18. játszma végén megtartott ebédnél már a 4. ütőst ejtette ki – igaz, Anglia meg összeszedett 80 futást. Amikor aztán egy 120/5 is kialakult, Anglia már igazán kellemetlenül érezhette magát, bár Jordan Cox eddig jól tartotta magát, és (ugyan ezt ekkor még nem tudták) Jamie Smith is belekezdett egy szép menetelésbe, és teánál máris 180/5 volt az állás. A 46. játszmában mindkét ütős neve mellett már egy 50-es állt, aztán viszont felgyorsultak az események: gyorsan kiesett 4 ember, de a pontok is jobban kezdtek gyűlni, a 10. rendű Jofra Archer például beütötte a nap első hatosát is. De sajnos ez a mozgalmas időszak nem tartott sokáig: az 56. játszma után a bírók mérése azt mutatta ki, hogy túl gyenge a fény, így a játék mára befejeződött, méghozzá 248/9-cel.

A második nap pakisztáni szempontból rossz hírrel kezdődött: kiderült, hogy Imám ul-Hak tegnap a mezőnyben enyhe vádlihúzódást szenvedett, így ma nem tudott bejönni ütni. De szintén kellemetlen volt nekik, hogy az angol utolsó pár még 42 futást hozzátett a tegnapi eredményhez, mire el tudtak velük bánni. A vendégek nyitó párja Imám ul-Hak hiányában Sán Maszúd és Azán Avaisz volt, akik közül ma utóbbi maradt tartósabban a pályán: több mint 100 dobást túlélve 8-adikként búcsúzott. Ám ez sejteti, hogy a többiek mind gyorsan kiestek: és valóban, szinte mindenki 10 futás alatt maradt, miközben Ollie Robinson újra parádézott – ma éppenséggel 4 kaput begyűjtve. És míg az elején az volt a kérdés, vajon Pakisztán pozitívba tudja-e fordítani az állást, menet közben egyre inkább az lett, hogy vajon a továbbjátszást el tudják-e kerülni... Végül el tudták, de nem sokkal: 110 futással zártak. A harmadik játékrészt Hurram Sahzád két gyors kapuval kezdte, de aztán az angolok stabilizálták magukat, és a nap végéig már csak egy újabb embert vesztettek, és 81/3-mal zártak, azaz 261-es előnyt jelentett számukra. Azaz szinte biztos győzelmet. Érdekesség, hogy a mai nap nem a két játékvezető életének legjobb napja volt: 11-szer (!) kértek ki a játékosok videózást, és ebből 6-szor (!) derült ki, hogy tévedtek a bírók egyik vagy másik csapat kárára...

A harmadik napról keveset lehet írni, mivel sok-sok esőszünet volt, és emiatt kevés játék. Például a tervezett 11 órás kezdés helyett csak 14:20-kor lehetett eldobni az első labdát, majd 15 órától is volt negyedórányi leállás, sőt, a teaszünetben, 16:35-től is esett. Aztán olyan 17:10 körül újra eleredt, és ezek után már folytatni sem lehetett. Ami eközben történt, az tehát csaknem 25 játszmányi krikett volt, ami alatt Pakisztán 4 ütőst is búcsúztatott – ebből hármat Mohammad Abbász. Viszont a 6. rendű Dan Lawrence 50-esig jött föl, és ki sem esett, úgyhogy holnap még nem mondhatjuk azt, hogy a sorvég kezd! Anglia 177/7-re állt, ami összesítésben 357/7-nek felelt meg.

Ha Pakisztánnak eddig nem sok öröme volt, a negyedik nap elején azért valamennyi csak lehetett: Abbász elég hamar két újabb embert ejtett ki, amivel meglett neki az ötös zsákmány, azaz neve fel fog kerülni a Lord’s dicsőségfalára! Végül az utolsó ütős is gyorsan búcsúzott, de az angol eredmény, a 208 így is hatalmas, 389-es cél elé állította a vendégeket, ráadásul Imám ul-Hak még mindig nem gyógyult meg... Ráadásul a (talán) legjobb formában levő angol dobó, Robinson a 4. játékrészt is jól kezdte, és már az 5. játszmában kétszer eredményes volt: innen már a döntetlen kiharcolása is teljesen reménytelennek tűnt Pakisztán számára... Még úgy is, hogy az 5. rendű Szaúd Sakíl ezúttal jó napot fogott ki: ő 97 futásig elmenetelt, csakhogy társai közül szinte senki még csak a 20-at sem érte el, de a 30-at aztán tényleg senki... Így aztán hiába volt még egy kis esőszünet, az angol győzelmet ez csak kicsit késleltette: az még ezen a napon meglett, a játékrész 51. játszmájában.

Ezzel Pakisztán tesztvereségeinek száma 154-re nőtt, 153 győzelem mellett: 1987 óta nem volt náluk ilyen, hogy több vereségük lett volna, mint győzelmük...


Alapból nem látható kép
×