Angliában is nyeretlen maradt az ír női csapat
2026. szeptember 6. – Szerző: Krikettgalaxis
Egyelőre továbbra is pont nélkül áll Írország az ICC-bajnokságban, miután most Anglia otthonában szenvedtek el egy 3–0-s sorozatvereséget. A formátum (ha valaki nem ismerné az ICC-bajnokságot) ENN volt.
A Stonehenge, Anglia talán leghíresebb nevezetessége (illusztráció)A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
Alapból egyértelmű esélyesnek számított volna Anglia egy ilyen sorozatban, de ezúttal számos kulcsjátékosuk sérült volt, főként dobófronton, de a szokásos kapitány is hiányzott, így ismét Charlotte Dean irányította a pályán az övéit. Ami Írországot illeti: nekik nagyon kellett volna néhány győzelem, ugyanis eddig pont nélkül álltak az ICC-bajnokság tabelláján – igaz, még csak 3 meccsből, úgyhogy még nagyon sok van hátra nekik is.
A mostani első mérkőzést Leicesterben rendezték, ahol Anglia a dobást választotta. Egy viszonylag gyors kapu után azonban Gaby Lewis és Amy Hunter egy igen jó társulást alkotott, mindketten 60 fölé jutottak (közben Lewis első írként megszerezte 2000. ENN-futását), a csapat pedig a 30. játszmára már 149-ig jött föl. Ezek után egy picit még tovább is gyorsult a pontszerzés, Rebecca Stokell is 50-est szerzett, de megduplázni nem tudták az eredményt: csak 281-ig értek el, amúgy elég sok, 20 szélessel együtt is. De ez is igen szép volt: Angliának története legnagyobb kergetését kellett volna bemutatnia! Ez azonban nem okozott nekik gondot: a két nyitó, Maia Bouchier és Sophia Dunkley vezérletével hamar beálltak olyan 7 körüli játszmánkénti arányra, és ezt tartották is. Bouchier 104, Dunkley pedig 73 futást gyűjtött, így a vége már szinte csak formaság volt: még 71 dobás meg is maradt, amikor a rekordkergetést teljesítette a csapat.
A második meccset a mindig napfényes, hangulatos üdülővárosban... ja nem, a borongós iparvárosban, Derbyben játszották. Anglia a dobást választotta, ebben a játékelemben pedig mára jócskán följavultak múltkorhoz képest. Közülük is kiemelkedett Issy Wong, aki a végére melegedett be igazán: a 38. játszma elején még csak egy kapuja volt, mégis ötös zsákmánnyal zárta a félidőt. Az írek ütése pedig ezzel párhuzamosan jóval gyengébb volt: ha nincs a 64-ig menetelő Hunter, akkor valami borzalmas eredményük lehetett volna – nem mintha az így elért 165 olyan fényes lett volna. Az még Húsz20-ban is kevés lehet. És valóban: Anglia némelyik ütőse a második félidőt Húsz20-as stílusban játszotta, főként Bouchier és később a 6. rendű Danielle Gibson, akiknek köszönhetően csak 23 játszma kellett ahhoz, hogy az alacsony célt lekergessék.
A harmadik alkalomra Worcesterben került sor. Nem sokkal előtte érkezett a hír, hogy az ír dobó, Arlene Kelly hamarosan befejezi nemzetközi pályafutását, ma azonban még játszott. És hamarosan dobott is, mivel csapata a dobást választotta. És már az első játszmában (ezt még nem Kelly dobta) ki is küldte a bíró Dunkley-t – ezt a döntést azonban videózás után visszavonták, és ennek hatalmas jelentősége lett. Az ütős ugyanis ezek után meg sem állt 119 futásig, amit még több 30-as–40-es pontszám kiegészített, amelyek ugyan nem voltak túl gyorsak (a 119 sem), és a végén sok-sok kiesés törént, de Anglia így is elballagott 291-ig. Kelly egy kapuval búcsúzott a válogatottságtól, de Cara Murray négy ellenfelét is kiejtette ma. Az pedig hamar kiderült, hogy erre nincs esély lekergetni: szépen elkezdtek kiesni az ír ütősök is, akik közül még csak 40-ig sem ért el senki. A 41. játszma elején még csak 5-en búcsúztak, innentől kezdve azonban minden egyes játszmában egy-egy újabb ember hullott ki, így a 45-ödikben elfogytak, és súlyos, 114 futásos vereséget szenvedtek.
Anglia ezzel följött a tabella 4. helyére, míg Írország továbbra is pont nélkül szerénykedik a 9. helyen. Ami pedig az egymás elleni örökmérlegüket illeti, az úgy áll, hogy eddig 23 női ENN-t játszottak egymással, és ebből csak kettőt nyert meg Írország, 21-et Anglia.
