Vajon megkezdődött a régi Kenya visszatérése?

2026. szeptember 19. – Szerző: Krikettgalaxis

Régen a kenyai válogatott igen erős volt, de aztán hanyatlani kezdett. Most viszont, megelőzve az esélyesebbnek tartott Ugandát is, megnyertek egy 5 csapatos barátságos tornát – és most megismételjük a címben feltett kérdést: vajon ezek után visszatér a régi Kenya?

Tájkép a kenyai Amboseli Nemzeti Parkban, háttérben a Kilimandzsáróval (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Nemrég elmélkedtünk egy picikét arról, hogy mi a helyzet a krikettben a kontinensbajnokságokkal – hogy az Ázsia-kupán kívül nem létezik komoly földrészkupa. Talán Afrika áll ahhoz legközelebb, hogy ott is lehessen rendezni egy értelmes kontinenstornát, ahol nem jelenthető ki előre, hogy ki lesz a győztes. Bár ma még Dél-Afrika eléggé kimagaslik, de szép számmal vannak feltörekvő országok – közülük néhány most egymással játszott egy kontinenskupának nevezett tornát, amelyet az emírségekbeli ILT20-as bajnokság szervezői támogattak – nem utolsó sorban új tehetségek felfedezése érdekében.

Bár nem pont az 5 legerősebb csapat jött össze azok közül, akik a három ENN-ország (Dél-Afrika, Zimbabwe és Namíbia) után következnek, de azért Uganda és Kenya jelenléte mutatta a rendezvény komolyságát: ők azért Afrika-szinten elég erősek. Kenya persze régebben még erősebb volt: egy időben még ahhoz is közel került, hogy tesztstátuszt kapjon, de végül pont az ellenkező irányba fordult a sorsuk: erősödés helyett meggyengültek. Idén viszont az ország oktatási minisztériuma visszavette a hivatalos iskolai sportok közé a krikettet, így újraindult az iskolák közötti versengés is, és egyre több tanárt képeznek ki arra is, hogy a tanulókat minél magasabb szintű krikettre oktassák. Szóval egy fontos folyamat elindult, amivel megállíthatják, sőt, talán vissza is fordíthatják majd a hanyatlást, de azért erre még jópár évet kellhet várni, mire a válogatott szintjén is esetleg megjelenik az eredménye. Valóban: ezen a tornán egy elég magas átlagéletkorú csapattal álltak ki, fiatal tehetségeik nem igazán voltak, bár például Brian Likavu nem tűnt rossznak.

A torna először is egy csoportkörrel kezdődött, ahol mindenki mindenkivel kétszer is játszott, azaz 20 meccs volt összesen. A mezőny eléggé szétszakadt: Botswana és Sierra Leone a többiektől mindig kikapott, egymás között pedig a becsuánaföldiek bizonyultak jobbnak. A házigazda Ruanda volt az abszolút középcsapat: ők Kenyától és Ugandától kétszer-kétszer kikaptak, míg az imént említett Botswanát és Sierra Leonét kétszer-kétszer verték. Kenya és Uganda tehát egymás között döntötte el, kié lesz az első két hely – egymás ellen 1–1-re végeztek, így végül NFA alapján Uganda nyerte a csoportkört. Ám most jött még a döntő, ahol megint ők találkoztak: itt pedig Kenya elég kényelmesen megszerezte a győzelmet.

Összesítésben azonban egy-egy ugandai játékos szerezte a legtöbb futást és a legtöbb kaput is: Gerald Olipa 375-öt mondhatott magáénak az előbbiekből, míg Joseph Baguma 17-et az utóbbiakból. Ezeken kívül pedig még két kis statisztikai adatot említünk meg:

• A második Uganda–Ruandán az ugandai Robinson Obuya 118 futást ért el, ami új csapatrekord lett: eddig mindössze 100 volt a legtöbb, amit ugandai ütős egy játékrészben fel tudott mutatni valaha is.
• A második Kenya–Botswana találkozón a botswanai Monroux Kasselman 7 darab 6-ost zúdított, miközben botswanai játékos részéről eddig 6 volt a rekord.