Miközben India megnyerte az Ázsia-játékokat, megnyert egy ENN-sorozatot is

2026. október 3. – Szerző: Krikettgalaxis

Hja, kérem, akinek annyi világsztárja van, hogy két csapatra is elég, miért ne játszhatna egyszerre két helyen? India meg is tette, és amellett, hogy megnyerték az Ázsia-játékokat, közben ENN formátumban is 2–1-re legyőzték a Karib-térséget...

Az indiai Pandzsáb állam egyik leghíresebb épülete, az amritszari aranytemplom (illusztráció)

A kép szerzője: Julian Nyča (Wiki Commons), licenc: CC BY 3.0

Sokan mondják mostanában, hogy az ilyen kétoldalú ENN-sorozatok eléggé értelmüket vesztették, legalábbis a férfiaknál, mert ezeknek lényegében nincs tétje. Hacsak annyi nem, hogy a világranglistán előre meg hátra lehet lépegetni az itt elért győzelmekkel, és ez számíthat, amikor eldől, hogy kinek kell vébéselejtezőt játszania. Igen ám, de Indiának már régóta tudjuk, hogy nem kell, és nemrég az is kiderült, hogy a Karib-térségnek meg fog kelleni, mert még ha ezt a sorozatot meg is nyerték volna akár 0–3-ra is, már akkor sem léphettek volna akkorát előre, hogy az elég legyen a közvetlen kijutáshoz. Szóval ennek a sorozatnak aztán tényleg nem volt semmi tétje – ez viszont lélektani előnyt is jelentett, mert felszabadultabban játszhatott mindenki.

Az első mérkőzésen a helyszín a forró és párás Trivandrum volt – de ha valakik, hát a karibiak igazán hozzá lehettek szokva az ilyen körülményekhez, úgyhogy erre nem foghatták, ha esetleg rosszul szerepelnek... India a dobást választotta, és ha nem is az elején, de be is vetettek egy újonc dobót, Naman Dhírt, aki még más formátumokban sem volt még sosem válogatott. Azonban hiába a tapasztaltabb dobók és hiába a debütáns, egészen a 20. játszmáig nem sikerült megtörniük a John Campbell és Justin Greaves alkotta nyitó párt, akik már 135/0-ra is elhúztak, mindkettejük egyéni 50-esével. Innentől viszont igencsak lelassult a pontszerzés, majd időnként néha egy-egy kiesés is jött (a 36. játszmában kettő is egymás után) – de azért Greaves csak átlépte a 100-at (ENN-pályafutása során először!), és azért Amir Jangoo is teljesített egy 58-neskit, így hiába Kuldíp Jádav négyes zsákmánya és igen takarékos játéka, a Karib-térség csak begyűjtött 295 futást, ami egész szép volt. Csakhogy szép volt a nyitó Subman Gil és a 3. rendű Virát Kohlí játéka is: ők meg mindketten százast teljesítettek, sőt, Kohlí a világon másodikként (Szacsin Tendulkar után) elérte az összesített 15 000 futást is ebben a formátumban! Így aztán India esélye játszmáról játszmára nőtt, és végül a 42-edikben különösebb erőlködés nélkül már bent is voltak a célban.

A második meccs, Guváhátíban, igazán őrültre sikeredett. Ez volt amúgy Ekvib Nabí, a 29 éves indiai dobó bemutatkozó mérkőzése a válogatottban, de elég gyatrán sikerült szegénynek – azonban nem feltétlenül csak ő volt ebben a hibás (bár valóban gyakran nem találta a megfelelő vonalakat és távolságokat), hanem a pálya is túl ütősbarát volt, és a többi dobó is szenvedett. Ez pedig sok-sok futásban nyilvánult meg: az elsőként ütésre kényszerülő karibiak első 4 emberéből 3-an is százast szereztek: Campbell, Jangoo és Shai Hope is! Így ahogy telt az idő, egyre valószínűbb lett egy jóval 400 fölötti eredmény, de azért a végén egész sokan kiestek, így csak kevéssel tudták átlépni ezt a számot: 405-jük gyűlt össze. Nabí ellen 84 futás született, amivel a valaha volt legpazarlóbb indiai debüntánssá vált... India még sosem kergetett le ekkora célt, de most itt volt a lehetőség a könnyű pálya miatt. Ezt pedig Rohit Sarmá és Subman Gil, a két nyitó ki is használta: ketten együtt a 27. játszmára máris 255-ig masíroztak el, és bár ekkor Sarmá 101-gyel kiesett, de Gil folytatta a menetelést, és csak azért állt meg 223-nál (!), mert a 44. játszmában megnyerték a mérkőzést! Ebben ráadásul egy 89 labdás 150 is benne volt, ami a valaha volt leggyorsabb 150 lett egy indiaitól, benne volt egy 117 labdás 200, ami pedig a leggyorsabb lett bárkitől! És ami talán még nagyobb rekord: ez lett a világ legmagasabb egyéni pontszáma, ami egy ENN-meccs második félidejében született!

Aztán jött a harmadik találkozó a pandzsábi Mullánpurban, és ez is hozott pár rekordot, ismét ütésben. Most debütált amúgy Ansul Kambodzs a hazaiaknál, de mivel India az ütést választotta, így rá még sokat kellett várni. Viszont a 3. játszmában máris megkezdődtek az események: Jayden Seales elnémította a nézősereget: kiejtette Gilt és Kohlít is! Ennek ellenére a hazaiak később szépen visszaharcoltak, elsősorban Sarmá 92-jének, később pedig Kannaur Lokes Ráhul zseniális 129-neskinének köszönhetően. Végül 351-et értek el, ami a valaha volt második legnagyobb ENN-pontszám lett a világon egy olyan csapattól, amelyik az első két kapuja elvesztése után még nem rendelkezett 10 futással! A Karib-térség előtt tehát egy félelmetes cél állt: ekkorát még soha senki ellen nem kergettek le... Ráadásul Jewel Andrew-nak, akit nyitó ütősnek terveztek, egy elkapás során komolyan megsérült az ujja, ezért nem is tudott kijönni ütni! Azonban ez sem szegte kedvüket: egy gyors kiesés után a Hope és Jangoo által alkotott társulás a 21. játszmára már 150-ig emelte őket, és Jangoo kiesése után Hope tovább és tovább harcolt. Olyannyira, hogy a cél kézzel fogható közelségbe került, végül a 49. játszmában el is érték azt! Hope 162-neskiig jutott, amivel az első játékos lett a világon, aki egyszerre kapitány és kapus, és elérte a 150-et!

India tehát 2–1-re nyerte ezt az érdekes és látványos sorozatot, amivel az egymás elleni örökmérlegük úgy változott meg, hogy most már férfi ENN-ben lejátszott 145 meccsük közül 74-et nyert India, 65-öt a karibiak, 2 lett holtverseny, 4-szer pedig nem született eredmény.