Krikettgalaxis
Krikettgalaxis
Krikettgalaxis

A hajtás

Rövid öszefoglaló

Ütési irányok a krikettben

A hajtás talán a legklasszikusabb, legelegánsabb ütéstípusnak számít, gyakran találkozhatunk vele, és általában ezt tanítják meg először a gyerekeknek is, amikor krikettezni kezdenek. Ám ez nem jelenti azt, hogy könnyű lenne jól kivitelezni!

Több fajtája létezik: megkülönböztetünk egyenes, zárt, nyílt, ferde és kereszthajtást is. Ezek különböző irányokba továbbítják a labdát, de mindben van néhány közös jellemző: például az, hogy az ütőt függőleges helyzetben tartva kell megütni a labdát, egy vízszintes tengely körül forgatva, illetve az, hogy az így megütött labdák általában nem szállnak magasra, inkább a földön fognak gurulni, így kicsi az elkapás veszélye.

Az egyenes hajtás

Amint a neve is mutatja, ez az a hajtás, amikor a labdát egyenesen ütjük meg, tehát abba az irányba, amerről a dobás érkezett. Persze ha pontosan arra ütjük, ahol a dobójátékos van, elakadhat benne, de ha egy kicsit is odébb megy, akkor már nincs esélye megállítani: ez bizony bosszanthatja a dobót (és ez nekünk, mint ütősnek jó), ráadásul mivel ritkán állítanak mezőnyjátékosokat a dobó mögé (a profi krikettben például útonálló szinte soha nem szokott lenni a pályán), ezért jó eséllyel szerezhetünk vele 4 pontot (igaz, azért a nyílt és zárt hosszú mezőnyjátékos odaérhet, ha elég gyors vagy ha a labda elég lassú).

Általában akkor van a legjobb esélyünk egyenes hajtást ütni, ha a dobás a kéz-karó irányába vagy azon kívül érkező fél-röpte, vagyis elég közel pattanik hozzánk, de azért nem yorki. Emellett jótávos dobás esetén is működhet, csak akkor nehezebb dolgunk van. Ha a dobás inkább a középső karó felé érkezik, akkor már nagyon jó technikára van szükségünk, hogy sikerüljön.

Az is elmondható még, hogy többnyire gyors dobók ellen szokták ezt az ütéstípust alkalmazni.

Az ütés úgynevezett első lábas ütés, tehát a testsúlyunkat az első lábunkra (jobbkezes ütésnél a bal, balkezesnél a jobb lábra) kell helyezni. A labda jól eltalálásához nagyon fontos, hogy az első lábunk minél közelebb legyen a labda pattanási helyéhez. Ha ez nem teljesül, könnyen úgy sikerülhet az ütés, hogy a labda magasra fog felmenni, és elkaphatják. Az ütés pillanatában annyira előre kell hajolnunk, hogy a fejünk szinte éppen a labda és az ütő találkozási pontja fölött legyen majd.

Az ütőt a dobás síkjában kell mozgatni, hátulról előrefelé lendítve, úgy, hogy az ütés pillanatában lényegében függőleges helyzetben legyen (teljes lapjával a dobó irányában), így a két kezünk egymás fölött fog elhelyezkedni: a kezünk (jobbkezeseknek a jobb, balkezeseknek a bal) lesz lejjebb, a másik följebb. Nagyobb szerepe ekkor a fölső kéznek van (hiszen az erőkar és ezáltal a forgatónyomaték ott nagyobb), a másik csak támogatást nyújt. Érdemes ütéskor a fölső könyököt egész magasra felemelni. Az ütőlendítés közben az egész testünket, súlypontunkat előrefelé kell mozdítani, közben persze az első lábunk térdét is folyamatosan előrefelé kell mozgatnunk, miközben a lábfejünk a földön van: így az ütés befejezésekor ez a (behajlított) térdünk már előrébb lesz, mint a lábfejünk.

Itt látható egy kiváló videó arról, hogy (jobbkezes ütésnél) pontosan milyen mozdulatokat kell végrehajtani:

A ferde és a nyílt hajtás

A ferde és a nyílt hajtás nem sokban különbözik egymástól. Mindkettőt igen látványosnak tartják, jó eredménnyel kecsegtetnek, viszont ha nincs elég jó technikánk, kockázatosak is lehetnek. A labdát ezek az ütések a fedezet és a nyílt közép térsége felé továbbítják, azonban ide gyakran állítanak mezőnyjátékosokat, így a legnagyobb kihívás az, hogy megtaláljuk közöttük a rést.

Ahogy az egyenes hajtásnál is, most is a fél-röpte, esetleg a jótávos dobás a legkedvezőbb ezekhez az ütésekhez, és ezek is akkor, amikor a kéz-karó felé érkeznek vagy azon kívülre.

Vannak olyan ütőjátékosok, akik például addig, amig új a labda, és mondjuk a kiemelkedő varrat miatt jobban térül ki oldalirányba, egyáltalán meg sem próbálkoznak a ferde vagy a nyílt hajtással, mert fennáll a veszélye, hogy csak az ütő élével sikerül beleérniük, aminek könnyen kapus- vagy katonaelkapás lehet a vége. Esetleg ha a dobó rosszul dob, például az alsó lábszárunk felé érkezik a labda, vagy röviden pattan és bőven a kéz-karón kívülre tart, akkor még új labdánál is be lehet vállalni a próbálkozást.

Ha a labda viszonylag közel pattanik hozzánk (fél-röpte), akkor ez az ütés hasonlóan kivitelezhető, mint az egyenes hajtás: a fő különbség, hogy az ütő lapját nem a dobó felé kell fordítani, hanem értelemszerűen a fedezet vagy a nyílt közép térségének irányába. Ha azonban tőlünk távolabb pattanik (akár a jótávosnál rövidebben!), akkor is meg lehet próbálkozni ferde vagy nyílt hajtással, csak akkor más mozdulatokra lesz szükség, olyannyira, hogy nem is első lábas, hanem hátsó lábas ütés lesz belőle, azaz a testsúlyunkat a hátsó lábra kell helyezni! Mivel ilyenkor az egész mozdulatsor másmilyen, vannak, akik ezt nem is nevezik sem ferde, sem nyílt hajtásnak, hanem egyszerűen külön ütéstípusként, hátsó lábas hajtásként tekintik.

Akár első, akár hátsó lábas ferde vagy nyílt hajtást próbálunk meg kivitelezni, apró, de lényeges elem, hogy az első lábunkat egy kicsikét beljebb helyezzük a földre, mint a labda vonala (azaz a labda vonalától kicsit a kapu felé), mert így lesz hely az ütő lendítéshez, így nem fogja azt akadályozni a lábunk.

Hátsó lábas ferde hajtásnál az első lábunkra nem nehezedünk rá, hanem majd arra használjuk, hogy azzal nyomjuk hátra a súlypontunkat: eközben érdemes a hátsó lábunkkal egy aprót hátrafelé is lépni a karók irányába. Miután a hátsó lábunkat rögzítettük a talajon, az első lábbal is hátra kell lépni úgy (de csak lazábban), hogy az első lábfejünk egész közel legyen majd a hátsóhoz, közben pedig törzsünk egyenesedjen fel, álljunk úgy, hogy minél magasabbak legyünk: így fogjuk tudni majd a labdát a földön tartani az ütéssel.

Bármilyen ferde vagy nyílt hajtásra igaz, hogy nem jó ötlet túl korán, túl gyorsan lendíteni az ütőt, amíg a labda még nem jutott elég közel hozzánk, különösen akkor, ha görbülő gyors dobásról van szó, hiszen ha csak egy pillanattal később is ütünk, annyival is több időnk van felmérni, hogy hogyan száll a labda, és annál pontosabban tudjuk eltalálni. Persze ehhez rengeteg gyakorlásra, és a rengeteg gyakorlás által kifejlesztett reflexekre is szükség van!

Kezdőknek ajánlott gyakorlási módszer, hogy miután felvettük az ütőpózt, egy társunk (függőlegesen) leejt egy labdát előttünk, ott, ahol elméletben a ferde hajtást meg kellene ütnünk, vagyis nagyjából fél méterre tőlünk, kicsit a kéz-oldalunkon kívül. Miközben a labda esik, és követjük a szemünkkel, lépjünk felé az első lábunkkal, és lendítsük az ütőt, próbáljuk meg úgy eltalálni, mintha valódi hajtással próbálkoznánk.

Ha már jobb a technikánk, utána érdemes azt is gyakorolni, hogy jól tudjuk irányítani a labdát, hiszen várhatóan az ellenfél több mezőnyjátékost is felállít abba a térségbe. Ezt például a mezőnyjátékosokat jelképező bóják vagy valami hasonló tárgyak elhelyezésével lehet gyakorolni, még akár egy kisebb hálóban is, hiszen nem a távolság, hanem az irány a lényeg.

Az első lábas ferde hajtásról (ami nagyon hasonlít az egyenes hajtásra) itt látható egy videó:

Itt pedig egy a hátsó lábasról:

A zárt hajtás

Ez is igen hasonló a többihez, csak itt a zárt (láb) oldal felé fog menni a labda. Értelemszerűen a fő különbség az egyenes hajtáshoz képest, hogy az ütő lapját egy kicsit a láb oldal felé kell fordítani, de amúgy a többi mozdulat szinte ugyanaz.

Akkor érdemes ezzel az ütéssel próbálkozni, ha a labda a láb-karó vonalában érkezik, jótávosan vagy hosszabban. Bár kezdetnek itt is az első lábunkkal ki kell lépni a labda vonala felé, de vigyázni kell, hogy ne térjünk ki túlzottan a kéz oldalra, mert akkor az ütés a lábszárvédőnk közelében történik, így ha elhibázzuk, könnyedén LKE áldozatává válhatunk!

A végrehajtás videón szemléltetve:

A kereszthajtás

Ez egy picit kakukktojás a többi hajtáshoz képest, mert nem olyan szép függőleges tartású ütővel kell megütni, de azért a mozdulatok mégis hasonlók. A labda keresztirányba, esetleg annál valamivel előrébb vagy hátrébb fog menni, ha jól sikerül az ütés, de tegyük hozzá: ez azért elég kockázatos ütés, mert könnyű elrontani: gyakori, hogy csak az ütő élével sikerül beleérni (akár a külsővel, akár a belsővel), és így könnyen elkapás vagy akár kidobás is lehet a vége. Rendkívül jó szem-kéz összhangra van hozzá szükség, ami csak sok gyakorlás után alakulhat ki! Minden típusú ütésnél fontos, hogy szemünkkel koncentráljunk a labdára, de itt különösen.

Akkor érdemes kereszthajtással próbálkozni, ha a labda a kéz-karó vonalán kívül, vagyis annál szélesebben érkezik, jótávos vagy hosszabb dobásból. Mivel ezek a labdák a többi hajtáshoz képest távolabb érkeznek, ezért nincs is esélyünk arra, hogy úgy, mint a többinél, az első lábfejünkkel belépjünk a labda vonalába, hiszen ha túl nagyot lépünk, túl nagyra terpesztjük a lábunkat lépés közben, akkor nem tudjuk majd a testsúlyunkat az első láb, az első térd fölé helyezni. Ezért tehát a kezeink az ütéskor távolabb lesznek a testünktől, így több kézügyességre van szükség: előrébb kell nyújtani az ütőt, ferdébben lendítve, mint a többi hajtásnál. Hogy ezt meg tudjuk csinálni, itt nem olyan fontos, hogy a rosszabbik (az ütéskor fölül helyezkező) kezünk könyökét magasra emeljük.

Valahogy így kellene megcsinálni ezt az ütést: