Máris itt a vébé első szuperjátszmája

2024. június 3. – Szerző: Krikettgalaxis

Omán egyértelmű vesztett helyzetből mentette szuperjátszmára az esti meccset Namíbia ellen, de teljesen hiába: a hosszabbításban ugyanis meggyőző különbséggel Namíbia bizonyult jobbnak, így övék lett mindkét pont.

Kietlen táj Namíbiában (illusztráció)Kietlen táj Namíbiában (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Elsőre talán sokaknak az juthat eszébe, amikor meglátják az Omán–Namíbia párosítást, hogy ne már, minek 20 csapat egy világbajnokságra? De reméljük, utólag megváltoztatják a véleményüket: eddig ez az összecsapás hozta ugyanis a legtöbb izgalmat! A két együttes egyébként igen jól ismerhette egymást, ugyanis most áprilisban már találkoztak egymással, méghozzá ötször: már akkor is érzékelhető volt, hogy nagyjából egyforma erős válogatottakról van szó, így előre sejteni lehetett, hogy kiegyenlített mérkőzést láthatunk.

A helyszín ezúttal Barbados szigete volt: ezen a pályán az utóbbi években legtöbbször az elsőként ütő csapatok nyertek Húsz20-ban, de mégis sokkal divatosabb volt a dobást választani a pénzfeldobáskor. Ma sem történt ez máshogy: Namíbia dobni szeretett volna, hogy fel tuják mérni a talaj adottságait, mire ők is eljutnak az ütésig.

És milyen jól tették az afrikaiak, hogy így döntöttek! Az ezúttal a tőle megszokottnál hosszabb hajat viselő Ruben Trumpelmann ugyanis az első dobásból LKE-vel kiejtette Kasjap Pradzsápatít, a másodikból pedig ugyanígy az ománi csapat új kapitányát, Ákib Éliászt! Ez volt mindössze a világon a hetedik alkalom, amikor egy dobó egy férfi NH20-as meccs egyik félidejének első két dobásából is kaput szerez – és a világon az első, amikor mindez az első játékrészben történt! És ha ez nem lenne elég, Trumpelmann még a 3. játszmában is lecsapott, így aztán végül az erőfölény 36/3-ra végződött. És ez még csak a kezdet volt. A félidő ugyanígy folytatódott: az ománi ütősök nem találták a helyüket (még Khálid Kail 34 futása jelentett nekik egy kis megkönnyebbülést), a namíbiai dobók pedig parádéztak. Gerhard Erasmus például kettő, a szintén új hajviselettel (ezúttal konty nélkül) játszó David Wiese pedig három ütőst ejtett ki, de mondjuk a kapu nélkül maradó Tangeni Lungameni sem volt szidható, hiszen ő meg a legtakarékosabb (4,5) volt mind közül. Így aztán Omán még a 20 játszmát sem tudta végigütni, és mindössze 109 pontot tudtak begyűjteni, mire elfogytak.

A félidőben úgy tűnt: ha nem is nagyon könnyű, de azért nem is nagyon nehéz győzelem ígérkezik Namíbia számára. Igen ám, de az első ütősük aztán nekik is kacsázott: a valaha élt legeredményesebb ománi dobó, Bílál Hán ütőn megpattanó labdája találta el Michael van Lingen kapuját. Ez viszont nem ijesztette meg annyira az afrikaiakat: bár ők sem túl gyorsan, de legalább kevesebb kaput elvesztve lépdeltek előre. A 7. játszma szűz lett ugyan (Éliász dobta), és a félidő felére is csak 47/2 volt az állás, de még így is Namíbia tűnt esélyesebbnek. Három játszmával a vége előtt már csak 18 futás hiányzott nekik a győzelemhez, és bár papíron a 18. játszma is szűz lett, de valójában született alatta egy 4-et érő mellé extra is, így annyira nem kellett kétségbe esniük. Főleg akkor nem, amikor hamarosan Wiese egy hatost is bemutatott: így aztán az utolsó játszmára már csak 5 pont hiányzott nekik. De ekkor jött a rutinos dobó, Mehrán Hán, és rögtön hőssé is vált: először betalált a már 45 ponton álló Jan Frylinck kapujába, utána Zane Green ellen dobott először egy nullásat, majd LKE-vel őt is kiejette: most már 3 dobásból kellett az az 5 pont Namíbiának, nem 6-ból! Végül éppen 4-et tudtak összekaparni, ami 109–109-es holtversenyt jelentett: jöhetett a világbajnokság első szuperjátszmája!

Először Bílál Hán dobott, de ezúttal rosszul. Wiese egy négyessel kezdett, egy hatossal folyatta, a végén pedig Erasmus is beütött neki két 4-est, így 22-vel zárták az első játszmát. Omán pedig messze lemaradt ettől: ők csak egyetlen határt tudtak ütni, de azt is már akkor, amikor késő volt: mivel az első 5 dobásból ez nem sikerült nekik (sőt, közben Naszím Husí ki is esett), így már az utolsó dobás előtt eldőlt, hogy Namíbia nyeri a hosszabbítást.


Alapból nem látható kép
×