A krikett szabályai teljes részletességgel

Krikett Kristóf

Jó napot! A nevem Krikett Kristóf. Én mutatom be Önöknek a krikett teljes szabályzatát, amelyet törvénykönyvnek is neveznek.

A tőlem balra található, A krikett törvényei című menüpontban a teljes, általam keretszabályzatnak nevezett, 1744-ben megalkotott és azóta számos alkalommal módosított törvénykönyv olvasható. Azonban tudni kell, hogy ahány bajnokság, ahány torna, annyiféle kiegészített vagy módosított szabályrendszer létezhet, amelyek mind-mind ezen a keretszabályzaton alapulnak.

A Nemzetközi Krikett-tanács például külön szabályzatot alkotott a három nemzetközi formátum: a teszt, az egynapos nemzetközi (ENN) és a nemzetközi Húsz20 (NH20) számára. Ezek a szabályzatok még nem elérhetők itt, de később ígérem, hogy közzéteszem őket!

Ezek a külön szabályzatok többféle módon térhetnek el a keretszabályzattól:

1. A keretszabályzatot szűkítik: például a keret kimondja, hogy egy mérkőzés lehet 2 vagy 4 játékrészes, és egy játékrészben a játszmák száma lehet korlátozott és nem korlátozott is. Az NH20 szabályzata ezt leszűkíti, és kimondja, hogy a mérkőzés ott mindenképpen két játékrészes, és 20-ban maximálták a játszmák számát játékrészenként.

2. A keretszabályzat egy-egy lehetőségét elveszik: például a keret lehetőséget ad arra, hogy ha egy ütőjátékos sérülés miatt ütni tud, de futni nem, akkor egy csapattársa úgynevezett küldöncként futhasson helyette. Az NH20 szabályzata ezt nem engedi.

3. A keretszabályzat egy-egy kötelezettségét eltörlik: például a keretben ki van kötve, hogy a karóknak fából kell készülnie, de az NH20 szabályzatában ez nem kötelező.

4. A keretszabályzat egy meglevő szabályát módosítják: például a keret szerint az időtúllépés akkor áll fenn, ha 3 perc alatt nem érkezik új ütőjátékos a pályára, míg az NH20-as szabályzat ezt a korlátot 1,5 percre módosítja.

5. A keretszabályzatban nem létező új szabályt tartalmaznak: például a keret nem szól semmit a videóbíróról, de az NH20 új szabályokat tartalmaz rájuk vonatkozóan.

A keretszabályok egyébként PDF formátumban is letölthetők itt.

Alapból nem látható kép
×