Anglia bajban a nagy rangadó után
2024. június 8. – Szerző: Krikettgalaxis
A világbajnokság eddigi legjobban várt meccsén, az ausztrál–angolon előbbiek jóvoltából megszületett az első 200 fölötti pontszám – ez pedig elég is volt nekik a győzelemhez. Anglia két meccs után egy ponttal áll: egy kicsit már a továbbjutásuk is veszélybe került!
Koala valahol Ausztráliában (illusztráció)A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
Bár (mint valószínűleg sokan tudják, hiszen mostanában mindenhol felemlegetésre került) a legrégebbi nemzetközi krikettmeccs az USA és Kanada között zajlott, de a legősibb nagy rivalizálás mégsem az övék, hanem Ausztráliáé és Angliáé. Ez az a párharc, amelyik soha nem fog kikerülni az érdeklődés középpontjából, akkor sem, ha történetesen csak
Húsz20-as krikettről van szó, és nem tesztről. És amilyen szerencsés volt a világbajnokság sorsolása: a két válogatott éppen egy csoportba került, így ma elérkezett az idő, hogy találkozzanak.
Az összecsapás persze nem csak a régmúlt, de a közelmúlt miatt is pikáns volt. Anglia a Húsz20-as világbajnoki címvédő, míg Ausztrália az ENN és a teszt formátum jelenlegi világbajnoka. A nemrég befejeződött IPL-ben (is) mindkét nemzetből számos kiválóságot láttunk egymás ellen játszani – és most végre a válogatottjaik is megküzdöttek egymással!
Anglia előző csoportmeccsét, ahol a skótokkal találkoztak, elmosta az eső, így nekik egy, míg Ausztráliának két pontja volt, hiszen ők különösebb megerőltetés nélkül verték Ománt. Akkor még azt is megengedhették maguknak, hogy pihentessék Pat Cumminst, ma azonban már betették a csapatba őt, méghozzá az Omán ellen amúgy nem rosszul teljesítő Nathan Ellis helyett. Más változás nem volt náluk, az angoloknál meg még ennyi sem.
A helyszín a barbadosi Kensington Oval volt, azon belül is egy olyan sáv, ami nem éppen középen terült el: az egyik határ csak 58 méterre volt, így az ütősöknek érdemes volt azt célozniuk – a dobóknak meg úgy dobniuk, hogy ez kevésbé sikerüljön. Tovább fokozta az izgalmakat a viszonylag erős szél.
Anglia a dobást választotta, az ausztráloknál Travis Head és a pályafutása végéhez közelítő David Warner nyitott. Az első játszmák igen változatosan sikerültek számukra: az elsőben például 3 futás, a másodikban meg 3 hatos született. A következőben megint nem volt határ, utána meg megint jött három hatos (és még egy négyes is) – végül mindkét nyitó ütős még az erőfölényben kiesett, de már csak azok után, hogy bőven 30 fölött gyűjtöttek mindketten. Hat játszma után így 74/2 volt az állás. A következő két ütős, Mitchell Marsh és Glenn Maxwell egy kicsit lassabb volt, de összességében ők is 30 körül végeztek, és a csapat százasát így is elérték még a félidő fele előtt. Aztán ahogy a nyitók, úgy ők is egymáshoz nagyon közel estek ki: méghozzá a a 14. játszma végén és a 15. elején, úgy, hogy az eddigi négy kaput négy különböző dobó szerezte. Az ötödiket pedig egy ötödik – de az áldozat a hatodik rendű Tim David volt, mert az 5. rendű Marcus Stoinis már csak a legvégén hullott ki, ő is 30 ponttal, ami nagyon kiegyenlített teljesítményt jelent az ütősrend részéről. Így Ausztráliának a végére sikerült átlépnie a 200-at, ami a vébé eddigi legjobb eredménye volt, és igen borússá tette az angol kilátásokat.
Ezek a borús fellegek azonban hamar elkezdtek oszladozni, amint elkezdődött a második félidő. Phil Salt és Jos Buttler ugyanis szépen leutánozta az ausztrál magas rendet, és ők is nagy mennyiségben hozták a pontokat az erőfölényben, sőt, még egy kicsit azon is túl: hét játszmáig bírták együtt, ezalatt pedig 73 pontot kaszáltak be. A 8. játszmában aztán az ausztrálok beküldték Adam Zampát, aki elég kétarcú játékot mutatott az elmúlt időszakban: volt, amikor sok fontos kaput szerzett, máskor viszont borzasztó pazarlóan gazdálkodott. Most az ausztrálok szerencséjére előbbi arcát mutatta, és mindjárt az első dobásából betalált Salt kapujába. Ugyanő dobta a 10. játszmát is, és ott, miután Buttler beütött ellene egy hatost, a következő labda már a dobónak sikerült jobban: a hátsó csúcson ugyanis elkapták belőle az ütőst. A 3. és 4. rendű Will Jacks és Jonny Bairstow csak szenvedett: miattuk értékes játszmákat vesztegetett el az angol csapat, így a 13. játszma végére már 14-ig kúszott föl a szükséges pontarány. Ekkor Moeen Ali gyorsan lehozott három hatost, de ez egyrészt már későn jött, másrészt tovább nem tartott: a következő három játszmában már egy határ sem született. Ez pedig végleg megpecsételte az angolok sorsát: a győzelemről már lemondhattak, csak azért küzdöttek, hogy minél kisebb legyen a vereség, mert a végén akár az NFA is dönthet abban, hogy ők vagy Skócia jut tovább.
