Először a történelemben: nem lesz ott a Karib-térség az ENN-világbajnokságon

2023. július 1. – Szerző: Krikettgalaxis

Skóciától is vereséget szenvedett a selejtezőben, így minden esélyét elvesztette a kijutásra a korábbi kétszeres világbajnok Karib-térség, míg a skótoknak megmaradt a reményük a kijutásra.

Antiguai tájkép (illusztráció)Antiguai tájkép (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Már a néhány nappal ezelőtti Hollandia elleni holtverseny, majd az azt követő szuperjátszmás vereség után tudni lehetett, hogy az első két krikettvilágbajnokságot egyaránt megnyerő Karib-térségnek idén már ahhoz is keményen meg kell küzdenie, hogy egyáltalán kijuthasson a vébére. Ma végleg eldőlt: ez a küzdés nem járt sikerrel, Omán tegnapi búcsúja után ők is kiszálltak a versenyből, így már csak négy válogatott maradt állva: a most győztes Skócia, Hollandia, valamint a tabellán 100%-osan álló két csapat: Srí Lanka és a selejtező házigazdája, Zimbabwe.

A mai meccsen a skótok nyerték a pénzfeldobást, és természetesen a dobást választották, hiszen eleinte a feltételek nem kedveztek az ütésnek. Ennek megfelelően a karibiak hamar három kaput is elvesztettek: érdekesség, hogy mindhármat Brandon McMullen szerezte. Amikor már 60/5-ön álltak, kicsit későnek tűnt ugyan, de végre úgy látszott, Nicholas Pooran és Jason Holder párosa hozhat egy kis stabilitást: ketten együtt 50 dobásig húzták, igaz, ennek megvolt az az ára is, hogy futásokat alig szereztek ezalatt (mindössze 21-et). Holder mellé aztán Pooran kiestével a valamivel agresszívabban ütő Romario Shepherd érkezett, de amikor a 37. játszmában ő még tovább akart gyorsítani a tempón, annak rendje és módja szerint őt is elkapták. Végül a karibiak mindössze 181 futásig jutottak, és mivel az elmúlt jónéhány évben ilyen alacsony pontszámot sosem védtek meg, már csak a csodában reménykedhettek...

És a második félidő elején máris egy apróbb csoda történt: mindjárt az első dobásból kiejtették a skót nyitó ütőst, McBride-ot. De a folytatás már nem volt ilyen mesés, ugyanis Matthew Cross és a dobásban az első félidőben remeklő McMullen párosa vitézül állta a gyors dobók támadásait, és végül ketten 125 futást hoztak össze együtt. Ezek után már lényegében sétagalopp volt a meccs a skótoknak, akik úgy tudták lekergetni a célt, hogy még 7 kapujuk és 39 dobás maradt a végén.

A két csapatnak ez volt egyébként a negyedik összecsapása férfi ENN-ben, de az eddigi hármat mind a karibiak nyerték, ez volt az első skót győzelem a történelem során.


Alapból nem látható kép
×