Fölényes San Franciscó-i győzelem a kaliforniai rangadón

2024. július 8. – Szerző: Krikettgalaxis

Utolsóként a San Francisco Unicorns is bemutatkozott az MLC-ben, és nem is akárhogyan: óriási vereséget mértek az állami rivális Los Angeles Knight Ridersre, így máris a tabella élén találhatják magukat. És legnevesebb játékosuk, Pat Cummins még csak nem is játszott!

A Golden Gate híd San Franciscónál (illusztráció)A Golden Gate híd San Franciscónál (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

A világ sporjában rendkívül gyakori, hogy a földrajzi közelség egyfajta külön, egészséges (néha kevésbé egészséges) versengést hív életre két klub között. Egyelőre a két kaliforniai MLC-csapat között nem igazán érződik ez a külön versengés, egyrészt azért, mert még nagyon fiatal az egész torna, másrészt mert még soha nem is játszottak hazai pályán, így egyelőre az adott városhoz kizárólag a nevükben kötődnek, sehogy msáhogy. Arról semmilyen információt sem találtunk még, hogy vajon ezekben a városokban többen szurkolnak-e annak a gárdának, amelyik a város nevét hordozza, és ha igen, mennyivel. De akárhogy is van: most a két együttes Dallas mellett találkozott egymással: talán majd az egyre hosszabbra nyúló közös történelem később valódi rangadóvá nemesíti ezt a párharcot.

A meleg ezúttal nagyobb volt, mint az itteni első mérkőzésen (amikor amúgy az LAKR legyőzte a hazai Texast), a sávon pedig kevesebb fű nőtt. A hőség miatt érdemesnek tűnt az ütést választani, de az egyszarvúk mégsem így tettek, amikor megnyerték a pénzfeldobást. Az ő csapatuk egyébként jelentősen kicserélődött (és úgy érződött: erősödött is) tavalyhoz képest: olyan ausztrál csillagok mutatkoztak be náluk, mint Jake Fraser-McGurk, Josh Inglis és Matthew Short (miközben a szintén leigazolt Pat Cummins még nem is játszott), vagy éppen felbukkant a csapatnál a pakisztáni pörgető, Abrár Ahmed is. Érdekesség, hogy az SFU az egyetlen csapat, amelyik amerikai kapitánnyal rendelkezik – igaz, Corey Anderson sem itt született, és korábban új-zélandi válogatott volt, de ma már amerikainak számít. A Los Angeles már túl volt egy mérkőzésen idén: ahhoz képest nem változott a csapatuk.

Az első játékrész kissé vontatottan indult a Knight Riders részéről. A sebesség sem volt túl nagy, de ami még kellemetlenebb: a szimplák és nullások mellett egy határt egy kapu követett, majd az újabb határt egy újabb kapu: így aztán 3 játszma után 15/2 volt az eredményük, és már elvesztették a nemrég még kirobbanó formában játszó Sunil Narine-t is. Ezek után ugyan végre több négyest is össze tudott hozni a Jason Roy és Sákib ál-Hászán alkotta kettős, de amint (42/2-vel) vége lett az erőfölénynek, Royt is kidobták. A vérbeli Húsz20 kedvelői egyre inkább aggódni kezdhettek amiatt is, hogy hatos például nem akart jönni igen sokáig, de aztán Nitish Kumar megmentette a helyzetet, és még a félidő fele előtt beütött egy maximumot, sőt, a 20. játszmában Andre Russell hatosát 107 méteresre becsülte a technológia, ami eddig a szezon legnagyobb ütése volt. Na de mi történt a kettő között? Igazából annyi, hogy jöttek-mentek az ütősök, és bár egyikük sem volt rossz, a 4–7 rendben mindenki legalább 20-at elért, de mondjuk 50-ese senkinek sem volt. A sebességük sem volt kiemelkedő, még az imént említett Russell emelhető ki valamennyire, aki 25 labdából gyűjtött be 40 futást. A dobók legjobbja egyértelműen Brody Couch volt, aki két kapuja mellett 6-os gazdálkodással tudta végigcsinálni a 4 játszmáját, miközben az ellenfél összesítésben 165-ig jutott.

A cél tehát közepesnek volt mondható, de a pálya inkább a lassabb irányba húzott, és úgy tűnt, ad némi segédletet a pörgetőknek, illetve a gyors dobók lassabb, vágódó labdáinak. Igen ám, de az Unicorns félelmetes tűzerővel bírt már tavaly is, most pedig még Fraser-McGurkkel is kiegészültek. De a mai hős nem is ő volt: mindössze két négyes után kiesett, bár a bíró elsőre nem adta meg az elkapást, de a videózás során kiderült, hogy húzási kísérlete közben az alsó élével egy icipicit valóban belepiszkált. Viszont Finn Allen, a másik nyitó, jóval tovább jutott ma, ahogy a harmadik rendű Matthew Short is. Ez a pár már az erőfölény végére 67/1-ig emelte a csapatot: közben Allennek volt egy 4–6–6-ja és egy 6–6–6-ja is, és tekintve, hogy a kettő között nem ő ért labdába, így tulajdonképpen ez csak Allent nézve egy 4–6–6–6–6–6 volt! Így aztán 25 labda alatt az ütős már átlépte az 50-et, de Short, bár neki ilyen kompakt sorozata nem volt, összességében még ennél is jobban haladt: neki csak 23 labda kellett az 50-eshez! A 11. játszma végén már 131/1-nél tartott a San Francisco, és csak ekkor vesztették el Shortot: őt Narine dobta ki végre. Aztán a következő játszma Allen búcsújával indult (Spencer Johnson jóvoltából): de hiába esett ki a mai két legjobb ütős, késő volt: az utánuk jövők már lassabban lépegetve is bőven elegendően voltak, és a csapat 15.2 játszma alatt megnyerte a meccset. Ez persze jó nagy NFA-t (2,576) eredményezett nekik, ami miatt máris a tabella első helyén jelentek meg, míg a Los Angeles lecsúszott a 4. helyre.


Alapból nem látható kép
×