Valami nagyon nem működik Los Angelesben

2023. július 17. – Szerző: Krikettgalaxis

A Los Angeles Knight Riders második meccsén második súlyos vereségét szenvedte el az MLC-ben: ezúttal még súlyosabbat, mint először. Összesen 50 futást értek el, ami mondanunk sem kell, az eddigi legalacsonyabb a torna történetében.

Los Angeles látképe (illusztráció)Los Angeles látképe (illusztráció)

A kép szerzője: Nserrano (Wiki Commons), licenc: CC BY-SA 3.0

Két olyan csapat találkozott ezúttal, amelyek eddigi egyetlen mérkőzésükön kikaptak, tehát mindkettejük számára nagyon fontos lett volna a mai győzelem. Ez most az MI New Yorknak jött össze, akik ráadásul, mivel nagyon nagy arányú győzelmet arattak, magas NFA-juk miatt máris följöttek a tabella második helyére.

Bár mindjárt az első játszmában láthattunk egy 4-est és egy 6-ost az MI-s Dewald Brevistől, majd ellene egy elejtett elkapást a mezőnyben, ezek után lelassult a New York játéka. A 10. játszma végeztével 63/4-en álltak, és bár ezek után be-becsúszott egy-egy hatos is, de a 100 futást csak a 17. játszmára érték el, ráadásul ekkorra már 6 kaput is elvesztettek! Nem állt tehát jól a szénájuk, de ekkor érkezett meg Tim David, a megmentő, aki a hátralevő kevés időben nagyot alkotott: 21 dobásból 48 futást gyűjtött, közte mindkétféle határból 4-et–4-et. Így végül az északkeleti nagyváros 155 ponttal végzett, de sokan úgy érezhették, ez a délnyugati nagyváros számára kedvező, viszonylag alacsony eredmény. Bár azt tegyük hozzá: eléggé úgy tűnt, hogy néhány korábbi meccsel ellentétben most erről a talajról nem jönnek olyan szépen a labdák az ütőre, így pedig azért nehezebb a pontgyűjtés.

Aztán a második félidőben olyasmi történt, amire senki sem számított. Főleg az LAKR-szurkolók nem. A csapat ugyanis hihetetlen gyorsasággal vesztette el a kapuit és így közben persze pontokat is alig szerzett. A dobók közül nem volt senki, aki nagyon kiemelkedett volna a többi közül, hiszen végül mind az 5 dobó 2–2 kapuval zárt, de például említést érdemel Kagiso Rabada, aki azt a két kapuját egy, ráadásul szűz játszmán belül szerezte, vagy éppen Nosthush Kenjige és Ehszán Ádil, akik mindketten 2,33-as gazdálkodással dobtak. A Los Angeles-iek becsületét (ha maradt még olyan) talán csak Unmukt Csand mentette meg, aki egyedül több mint a felét szerezte az együttes összpontszámának: de ez is mindössze 26 futást jelent! A többiek eredménye közül a legnagyobb pontszám a 6 volt.

A Knight Ridersnek jócskán össze kell szednie magát, ha nem akar a tabella alján végezni – igaz, még eléggé az elején vagyunk, és mindössze 2 ponttal is nagyon föl lehet jönni... De ahhoz jobb játék kellene. Az MI-nek pedig nagyon jól fog még jönni a végelszámolásban a most jócskán megnövelt NFA.


Alapból nem látható kép
×