Két teljes játékmenet elmaradt Srí Lankában a teszt 3. napján

2025. január 31. – Szerző: Krikettgalaxis

A gállai teszt harmadik napján az ebéd előtti időszakban Ausztrália két ütőst tudott kiejteni, de aztán eleredt az eső, ami miatt több játék nem is zajlott. Srí Lanka elkezdhet reménykedni: ha még két napot kihúznak, meglehet a döntetlen.

Eső (illusztráció)Eső (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Két nap után jó esély kínálkozott az ausztrálok számára, hogy játékrészes győzelmet arassanak: a második napot 610-es előnyben fejezték be úgy, hogy rövid idő (15 játszma) alatt 3 Srí Lanka-it is kiejtettek a második negyedben.

Ma innen folytatódott a találkozó: Dinés Csandimál 9, míg Kamindu Mendisz 13 futással volt bent. A játék 9:50-kor, vagyis 10 perccel az eredetileg tervezett kezdés előtt indult. A sávtalaj tegnap óta tovább száradt, újabb repedések nyíltak fel rajta, de azért az egyik végről ma délelőtt is Mitchell Starc próbálkozott a maga gyors dobásaival – talán hogy újabb lábnyomokat mélyítsen a földbe? A másik végről Nathan Lyon kezdett, aki ellen Csandimál a 18. játszmában 3 négyest szerzett – aztán a 21-edikben kiderült (ha eddig valakinek kétségei lettek volna), hogy Starc nem csak lábnyommélyítésre alkalmas: máris kiejtette Mendiszt. Bár az igaz, ez a kiesés inkább az ütős hibája volt, mint a dobó érdeme, de ugyanúgy számít... A 23. játszmában Csandimált hastájékon találta el egy labda, ami miatt ápolásra is szükség volt, de tudta folytatni: és elég jól is folytatta. Starc helyére hamarosan Matthew Kuhnemann állt be, majd Lyont Todd Murphy váltotta, de a játék képe nem sokat változott: az ütősök ma magabiztosabbak voltak, mint tegnap este, és az összesített pontarányt is több tizeddel növelték azóta: a 32. játszma végén megtartott ivószünetre pedig például már a 100 pontot is átlépték. Tegnap viszont kétszer is előfordult, hogy egy ivószünet utáni játszmában kiesett egy-egy ausztrál ütős – és ma ez a hazaiakkal is megtörtént! Három dobással a szünet után Kuhnemannak is szinte odaajándékoztak egy kaput: ezúttal Dhanandzsaja da Szilvá lépegetett ki túl messzire, és mivel nem találta el a labdát, így a kapusnak könnyű dolga volt a leverésben. Az még vigasztalhatta valamennyire a Srí Lanka-iakat, hogy ezek után Csandimál hamarosan megszerezte az 50-esét, és az is, hogy az utolsó valódiütős-pár, Csandimál és Kuszal Mendisz ismét stabilan, sőt, néha kifejezetten bátran folytatta, Mendisz még egy hatost is megeresztett a 41. játszmában – igaz, aztán 42 játszma után eleredt az eső, így a játékot megszakították, egyben ebédszünetet is rendeltek el. Az állás ekkor 136/5 volt, ami 518-as ausztrál vezetést jelentett.

Az eső miatt a teljes második menet elmaradt, 14:30-tól egy előrehozott teát is megtartottak, majd úgy tervezték, ez után, 14:50-kor folytatódhat a játék. De a szemerkélés újra elkezdődött, a pályát pedig ismét letakarták (pedig előtte már a ponyvákat is levitték). 15:30 táján a játékvezetők, bár az eső addigra elállt, úgy döntöttek, ma már nem folytatódik a játék. Sajnos holnapra újabb esőket jósolnak – bár ez Srí Lanka számára akár jó hír is lehet: talán így kihúzzák döntetlenre?


Alapból nem látható kép
×