A rövidebb formátumban még simább lett a karibi siker
2025. február 1. – Szerző: Krikettgalaxis
Míg nemrég ENN-ben csak 2–1-re, addig most, a tét nélküli NH20-as sorozaton 3–0-ra győzte le a karib-térségi női válogatott Bangladest: az első két meccsen nagy különbséggel, harmadjára, felforgatott csapattal kisebb különbséggel.

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
Ha már egyszer a vébéselejtező miatt elutazott a bangladesi csapat Saint Kitts szigetére, miért ne játszhatnának csak úgy levezetésként egy kis NH20-as sorozatot is, igaz? Így gondolkodtak azok is, akik kitalálták, hogy játsszanak: így aztán 5 nap terjedelmében valóban meg is rendeztek három, különösebb tét nélküli találkozót, mindegyiket a basseterre-i Warner Parkban.
Az első mérkőzésen az ütést választó Banglades nehezen lendült játékba: igaz, hogy az első játszmában még 10 futás is összejött nekik, és igaz az is, hogy amúgy nem sok kaput vesztettek az egész meccsen, de az idő legnagyobb részében elég alacsony aránnyal ütöttek. Ezen csak a 8. játszmában bejövő, 4. rendű Nigár Szultáná tudott érdemben változtatni: ő viszont külön dicséretet érdemel, mert innentől kezdve már a félidő végéig ki sem esett, és 130 fölötti aránnyal szerzett 53 futást, miközben például Sármin Áktár, aki az idő legnagyobb részében a társa volt, csak 37-ig jutott 90-es aránnyal. A csapat összpontszáma végül egy közepes vagy átlag alatti 144 lett. A második félidőben aztán az ENN-ben már bizonyított Qiana Joseph–Hayley Matthews pár gyorsan megmutatta, hogy ez a 144 valóban inkább átlag alatti, majd a játékrész közepén történt két gyors kiesés után Matthews mellé Deandra Dottin került, aki pedig 22 dobás alatt 7 hatost is ütve szinte pillanatok alatt, már a 17. játszmára lerendezte a mérkőzést. A bangladesi dobók közül csupán Fáhimá Khátun teljesített jól: az említett két kiejtés is az ő nevéhez fűződik, és amellett még volt egy szűz játszmája is. De hiába, így is 8 kapuval a hazaiak nyertek.
A második találkozón a vendégek már a dobást választották, de ez sem jött be nekik. Szereztek azért kapukat, de nem sűrűn, és például az elsőnél a két nyitó ütős már 53-nál tartott. Később Joseph 63-ig is eljutott, méghozzá mindössze 36 labdából, de Dottin is bemutatott egy elképesztő 49-et, 20 dobásból... És az első 6 rendű ütős közül rajtuk kívül is mindenki két számjegyű eredményt mutatott fel, miközben a dobók szinte mind elég pazarlók voltak: ma Rábejá Khán volt a kivétel, aki két kapuját 6,5-ös gazdálkodással szerezte. De a karibiak így is 201-et teljesítettek az első félidőben, ami annak ellenére is túl sok volt Bangladesnek, hogy például a kergetés első játszmája három darab széles dobással kezdődött, és végül 15 futás gyűlt össze benne. Később ugyanis nem hogy 15 pontra nem voltak képesek egy játszmában, de 10-re is csak egyszer, az esetek többségében pedig legfeljebb 5-re... Itt még a legpazarlóbb karibi dobó gazdálkodása is sokkal jobb (5,25) volt, mint a legtakarékosabb bengálié, így végül a vendégek csak 95 futásig jutottak el, vagyis óriási különbséggel, 106 futással kaptak ki.
A sorozat tehát megvolt a hazaiaknak, a harmadik alkalomra így bátran beküldhettek olyan játékosokat, akik eddig kevesebb szerepet kaptak a válogatottban, és pihentethettek kulcsembereket. Ennek persze meg is lett az eredménye: nyertek ugyan, de már jóval nehezebben. A dobással még semmi gond nem volt: Bangladesnél csak egyetlen ütős, Nigár Szultáná lépte át a 30 futást, de ő sem sokkal, és ő is lassan, további egy a 20-at, még ketten a 10-et, és ennyi: a még csak most 7-edszer válogatott Jannillea Glasgow vezérletével, aki 3 kaput is szerzett, a karibiak 104-re korlátozták őket. Az ütéssel azonban ma a hazaiaknak is meggyűlt a baja: főként azért, mert sem Qiana Joseph, sem Hayley Matthews nem volt ott. Az egyik nyitó Djenaba Joseph volt, aki 2023 óta most először játszott NH20-at, a másik a felléptetett Nerissa Crafton: de ők csak 10, illetve 5 futást értek el. Sőt, a lejjebb levő játékosok sem villogtak igazán, még a tapasztaltabbak sem, itt is csak egy 27-es volt a legjobb pontszám, és mindenki szintén lassú volt, így egészen a 19. játszmáig elnyúlt a kergetés – de azért csak sikerült, 5 kapuval.
Ez pedig azt jelenti, hogy ebben a formátumban továbbra is 100%-os a Karib-térség mérlege Banglades ellen: ezekkel együtt eddigi mind a 7 meccsüket ők nyerték.