Teljessé vált az angol kudarc ausztrál földön
2025. február 1. – Szerző: Krikettgalaxis
Száz százalékos teljesítménnyel, 16–0-ra Ausztrália nyerte meg a 2025-ös női Hamvak sorozatot, miután az utolsó mérkőzésen, a teszten már a harmadik napon nagy különbséggel, több mint egy játékrésszel legyőzték Angliát. Így Ausztrália férfi és női csapata egy napon, majdnem egyszerre aratott játékrészes győzelmet a Föld két távoli pontján – amúgy egy házaspárral a soraikban.

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
Miért nem zárta le vajon Ausztrália a játékrészét tegnap? – sok szurkolót ez a kérdés nem hagyott aludni az éjjel, de igazi választ nem tudott rá senki. Vagyis amikor a nap végén Beth Mooney már nagyon közeledett a 100-ashoz, akkor lehetett azt mondani, hogy esetleg azt várják, hogy meglegyen neki. De bőven előtte is logikusnak tűnt volna a lezárás, mégsem tették meg. De végülis még két nap volt hátra, így még nem égett a ház – ha már nagyon úgy érezték volna, hogy fogy az idő, bármikor megtehették volna ma is a lezárást. Ehhez persze az kellett volna, hogy sokáig bent legyenek ma az ütőseik: erre pedig minden esély meg is volt, hiszen tegnap az egész napot végigütötték mindössze 4 kapu elvesztésével, így aztán 120 játszma után 422/5-re álltak, Anglia 170-es eredménye után...
Mint írtuk, Mooney már a százas kapujában állt: tegnap azonban csak 98 sikerült neki, míg társa, Tahlia McGrath egyelőre 9-en állt. Az első játszmában mintha nyomai lettek volna egy kis idegeskedésnek Mooney részéről: két labdát is elhibázott, egyszer pedig elindult futni, de visszafordult – végül a 6. labdából beütött egy duplát, és megnyugodhatott: ő lett a világon a 4. nő (két angol és egy dél-afrikai után az első ausztrál!), akinek mindhárom nemzetközi formátumban van már százasa! Ez eddig nem pont a terv szerint ment, de az eredmény elérkezett. És bizony a folytatás sem éppen az ausztrál elképzeléseknek megfelelően alakult: a 125. játszmában máris elvesztették a mai első kapujukat, amikor McGrath egy nagy ütéssel próbálkozott, de csak a zárt középhez sikerült ütnie Sophie Ecclestone labdáját. Egy játszmával később Kim Garth a kapushoz élezett egy Lauren Filer-labdát, majd a 128-adikban Mooney kétszer is igen közel került a búcsúhoz: először a bíró szava mentette meg egy meg nem adott LKE videózásánál, aztán pedig egy elkapást nézegetett a harmadik játékvezető, hogy vajon nem ért-e le a földre a labda a mozdulat során, és úgy állapította meg, hogy de, leért (annyira azért nem volt egyértelmű). Ezeken viszont már nem sok múlt, mert újabb, érvényes kapuk érkezetek gyors egymásutánban a folytatásban: először is Alana Kingé, aki után tizedik (!) rendűként jött be Ellyse Perry: ő ugyanis első nap a mezőnyben ráesett a csípőjére, és amíg lehetett, pihentették. De nem erőltette meg sokáig magát ma sem: pár labda múlva Mooney-t Filer kidobta, a következő játszmában pedig ő maga ütötte vissza Ecclestone-hoz véletlenül az eldobott labdát, a dobó pedig (5-ös zsákmányt szerezve ezzel) elkapta: Ausztrália viharos gyorsasággal összeomlott ma, csupán 440-re jöttek föl azok után, hogy 422/5-tel indultak!
Persze a 440 így is hatalmas pontszám volt: 270-nel vezettek. A harmadik játékrészre Perry egyébként nem jött ki a mezőnybe, kijött viszont ütni a két angol nyitó, Tammy Beaumont és Maia Bouchier. És ahogy az első mai ausztrál kapura, úgy az angolra sem kellett sokat várni: Bouchier pocsék Hamvakja tovább folytatódott, amikor a 4. játszmában, mindössze 1 futás megszerzése után Darcie Brown kiváló labdája eltalálta a földbe gyökerezett lábú ütős középső karójának tetejét. Összeomlást azonban ez a kapu nem indított el: Beaumont és Heather Knight, ha nem is mindig magabiztosan, de már elvezette a csapatot a teaszünetig. Közben egy elég érdekes dolog történt: a 13. játszmában még semmi gond nem volt a videóbírózással (akkor egy elkapásgyanút utasított el), de a 14-edikben, amikor LKE-re is ki akarták kérni az ausztrálok, kiderült, hogy a rendszer nem működik – hát igen, a gazdag Ausztráliában, a nagy MCG-ben is előfordulhat ilyen. Emiatt viszont a pályán hozott ítélet, a neski, érvényen maradt, és a játszma végén 30/1-gyel köszöntött be a szünet.
A pár pedig tea után is tovább menetelt. A 20. játszma volt az első, amikor pörgető dobó is megjelent ellenük: Ashleigh Gardner, majd igen hamar a másik végről is megjelent egy lassú dobó, méghozzá Alana King – és már most eláruljuk, hogy a meccs hátralevő része őróluk szólt. Ez eleinte csak abban nyilvánult meg, hogy igen nehezen ment ellenük a pontszerzés, de a 30. játszmában egy ennél fontosabb dolog is történt: Gardner megszerezte a mai első kapuját, a 32-nél tartó Knight ellen, aki pont a rövid belsőhöz ütötte a labdát: edzésen sincsenek könnyebb elkapási lehetőségek, mint ez. A 4. rendű Nat Sciver megpróbált valami lendületet hozni a lelassult angol haladásba, de ez csak rövid ideig sikerült neki: bár 17 labdából 3 négyest is ütött, de aztán King is feliratkozott a mai kapuszerzők közé, miután LKE-t érően találta el őt: 100/3, és Anglia elég nagy bajba került. És nem kellett sokat várni a további lecsuszamlásra sem: King a 37. játszmában egy igazi világklasszishoz méltó balra csapódó pörgő labdával találta el Sophia Dunkley kapuját – ahogy Ian Bishop kommentátor fogalmazott: egy ilyen dobást Shane Warne is élvezettel nézett volna! De Gardner sem akart lemaradni Kingtől: ha szépségben nem is, de eredményességben pedig a 40. játszmában utol is érte: Danni Wyatt a hátsó keresztlábhoz élezte a dobását. Már csak Beaumont állt az ausztrálok útjában a sorvég előtt, ő pedig már az 50-hez is nagyon közel állt – de a következő játszmában egy elég lagymatag ütőmozdulatával a saját kapujára ütötte King labdáját. És hogy teljes legyen a vendégnyomor: a 46. játszma végén, éppen a vacsora előtti utolsó dobásból Gardner ismét 3–3-ra egyenlített Kinggel szemben, amikor Amy Jones a kapushoz élezte a labdáját. Így a szünet 117/7-nél zajlott le, és már nagyon gyanús volt, hogy ma véget fog érni a találkozó.
De azért időben még elnyúlt egész sokáig, ugyanis a sorvégi ütősök mindannyian szívósan, bár kevés eredménnyel játszottak. A szívósságot mutatja, hogy a következő kapu csak az 53. játszmában született, de közben a kevés eredményt bizonyítja, hogy ezalatt csak 5 futás jött össze. A játék és az eredmény már kevés izgalmat tartogatott, az ausztrál szurkolók egy része leginkább azon izgult, hogy vajon az ezzel párhuzamosan zajló férfi teszt ér véget előbb, vagy ez? Mindkettőn ugyanis sűrűn fogytak az ellenfél kapui, és Ausztrália itt is, ott is a játékrészes győzelem küszöbén állt. Az 58. játszmában ez a női meccs került előnybe, mert itt akkor már a 9. kapu is elveszett – és bár ezek után a két Lauren, Filer és Bell egy igen hosszú, több mint 10 játszmáig kitartó társulást alkotott, végül ha csak kevéssel is, de valóban ez a mérkőzés fejeződött be előbb. Alyssa Healy tehát egy picit korábban örülhetett, mint férje, Mitchell Starc!
A Hamvakat tehát nem csak hogy megvédte az ausztrál csapat, de elsöprő módon, 16–0-s gázolással védte meg. A sorozat legjobbjának Alana Kinget választották, aki a 3 formátumban összesen 23 kaput szerzett. Ami pedig az angol–ausztrál örökmérleget illeti női tesztben: nos, ott úgy állunk, hogy 53 mérkőzésből 30 döntetlen mellett most már 14-et nyert meg Ausztrália, míg csak 9-et Anglia.