A bajnokesélyes simán verte a bajnokot

2025. március 1. – Szerző: Krikettgalaxis

Két nap alatt a második mérkőzését is megnyerte a Delhi Capitals a WPL-ben, bebiztosítva ezzel, hogy az első háromban fog végezni 2025-ben – és négyből negyedik hazai vereségét szenvedte el a Royal Challengers Bengaluru, amely így egyelőre le is csúszott a továbbjutó helyekről.

Újdelhi egyik nevezetessége, a hatalmas India-kapu (illusztráció)Újdelhi egyik nevezetessége, a hatalmas India-kapu (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Kicsit érdekes a WPL-meccsek időbeli elosztása: ma megint az a Capitals játszott ugyanis, akik tegnap is, ráadásul annak ellenére, hogy ők voltak az egyetlen csapat az 5-ből, akik már 6 mérkőzésen is túlvoltak. Abban viszont talán nincs meglepetés, hogy ellenfelük az RCB volt: ez volt ugyanis az utolsó meccs a bengalurui szakaszban – holnap pihenőnap következik, amikor is a csapatok átutaznak Lakhnauba, ahol hétfőtől folytatódik a küzdelem. A Royal Challengers számára eddig nem sok jót hozott a hazai pálya (konkrétan háromból három vereséget), így most nagy szükségét érezhették, hogy legalább a búcsújuk szép legyen saját közönségüktől. A Capitals viszont listavezetői pozícióját szerette volna tovább erősíteni, és kicsit szétszakítani az elég sűrű tabellát.

Az, hogy milyen nagy meccs volt ma várható, egy érdekes statisztikából is látható volt: egyrészt játszott ma a WPL történetének két legtöbb futást szerző ütőse, Meg Lanning és Ellyse Perry is, valamint a 2025-ös szezon négy (!) eddigi legeredményesebb dobója, Renuká Szinh, Georgia Wareham, Jess Jonassen és Annabel Sutherland is! Nem volt itt viszont a bengaluruiaknál Premá Rávat (aki az elmúlt meccsen egyetlen játszmát dobott, 19 futásért), így az ő helyére visszakerült Ektá Bist, illetve a Delhinél Titász Szádhú, a közepes sebességű dobó, akinek a helyére egy pörgető érkezett: az abszolút WPL-újonc Srí Csaraní.

A Capitals a dobást választotta (mint mostanában mindig minden csapat), így ütni Szmriti Mandháná és Danni Wyatt érkezett meg az elején. A gyors labdákból viszont igen hamar kijött a görbülés, így nem volt könnyű dolguk: Mandháná nem is bírta tovább a 2. játszmánál, amikor Sikhá Pánde végzett vele. Ellyse Perry viszont sokkal jobban szállt be: először is az 5. játszmában ledolgozta azt a 12 futásnyi hátrányt, amivel Meg Lanning mögött volt az összesített történelmi ütősranglista 2. helyén, majd, miután az erőfölény 45/1-re végződött, még egy újabb hatost is beütött. Utána viszont Wyatt a kapushoz élezett egy labdát, így Perrynek új társa érkezett: Rághví Bist. Bár a félidő feléig már egyikük sem szerzett újabb határt, de legalább ki sem estek – annak ellenére, hogy amúgy volt egy kifutási esély a 10. játszmában, amikor Bist csak egy hajszállal ért be a vonala mögé. Az állás így 10 játszma után 63/2 volt, ami nem túl sok, de utána Perry ezt megdobta még egy hatossal és egy négyessel, aztán végre Bist is ütött egy maximumot – szóval azért csak lépdeltek fölfelé és fölfelé, ha nem is veszett sebességgel. A 14. játszmában Perrynek már az 50-es is meglett: idén már a negyedik! Ennél többje még senkinek sem volt egy idényen belül a torna történetében. Aztán viszont pillanatokon belül több nagy veszélyt is túléltek az ütősök: volt itt bíró szavás LKE, mezőnyhiba miatt nem teljesült kifutás és olyan labda is, ami csak egy hajszállal kerülte el a kaput. Végül a 17. játszmában az újonc Csaraní megszerezte első, sőt, első két kapuját, Bistet és az új ember Ricsá Ghost is kiejtve, majd pár labda múlva Kaniká Áhúdzsá is kihullott. Végül a játékrészt a két ausztrál, Perry és Wareham fejezte be, de nem túl sok újabb futással: az RCB így csak 147-ig jutott el.

A kergetést Saifálí Varmá és Meg Lanning kezdte el: Lanningnek tehát máris itt volt az esély, hogy újra visszaelőzze Perryt összesítésben. Ám már az első játszmában majdnem le kellett mondania erről, mert egy LKE-gyanú miatt videózást kértek ellene, de szerencséjére kiderült, hogy a labda mellément volna. A 3. játszmában hasonló eset történt, de még szorosabb: akkor a kaputalálat már bíró szava volt, de mivel elsőre sem adták meg, így Lanning ezt is megúszta. Nem úgy azt a labdát, amit kettővel később dobott Renuká Szinh: abból elkapták őt, ráadásul ez a játszma szűz is lett, így a 18 dobás utáni 5/1 már azt mutatta: még bőven megnyerheti ezt a hazai csapat. De aztán szinte percről percre csökkenni kezdett ennek az esélye: Varmá és a 3. rendű Jess Jonassen ugyanis egész másmilyen játékot hozott, mint Lanning: már az erőfölény végéig beütöttek 7 darab 4-est, 41/1-re jőve föl, aztán a félidő feléig még 5-öt, így akkor máris 83/1 volt, és most már egyértelműen a fővárosiak felé billentek az esélyek. Ráadásul a játék képe, ha változott is, nem az RCB javára: most már hatosok is vegyültek a határok közé, és előbb Jonassen, majd igen hamar Varmá is elérte az egyéni 50-est. A csapat rohamosan közeledett a célhoz, és ettől senki sem tudta őket eltántorítani: Varmá 80, Jonassen pedig 61 futással fejezte be a meccset, amikor a 16. játszmában megnyerték azt. Érdekesség, hogy ez a 146-os társulás lett a WPL történetének legtöbb futást gyűjtő akárhányadik kapus párja egy második félidő során!

A nagy győzelem megerősítette a DC első helyét: ők már 4 ponttal vezetnek a második helyezett előtt, igaz, már csak egyetlen mérkőzésük van hátra a csoportkörben. Aztán jöhet a rájátszás: ahova ezennel be is jutottak. A Royal Challengers azonban lecsúszott a 4. helyre, és mivel már eggyel több meccsük van, mint a körülöttük levő csapatoknak, így igen nehéz helyzetben találhatják magukat!


Alapból nem látható kép
×