Új-Zéland ENN-ben is hárommal volt jobb
2025. április 5. – Szerző: Krikettgalaxis
Ahogy NH20-ban, úgy ENN-ben is hárommal több meccset nyert meg az új-zélandi válogatott, mint Pakisztán – utóbbiak szempontjából azonban kis szépséghiba, hogy ezúttal nem 4–1, hanem 3–0 lett az eredmény.
Jellegzetes új-zélandi táj valahol Canterbury régióban (illusztráció)A kép szerzője: Phillip Capper (Flickr), licenc: CC BY 2.0
Ha valaki csak úgy önmagában rajong a krikettért, bizonyára örömmel vette ez a sorozatot is. De aki már egy kis értelmet is keresett mögötte, annak már lehet, hogy aprócska kérdőjelek kezdtek zümmögni a feje körül: minek is kell most ENN-t játszani, mikor a következő torna ebben a formátumban majd 2027-ben lesz? De talán mégis volt értelme. Pakisztán önbizalmat próbálhatott meríteni (elvégre papíron ez a legerősebb formátumuk), Új-Zéland pedig új arcokat próbálhatott ki, ha már egyszer legjobbjaik úgyis az IPL-ben voltak. A vendégeket persze nem sújtotta
ilyesmi: ők (sajnos) ki vannak tiltva az indiai bajnokságból. De hamarosan kezdődik a PSL, és ott bizonyára sokukkal találkozhatunk: csakúgy, mint számos új-zélandival is, ugyanis közülük meglepően sokat megvásároltak a pakisztáni ligában szereplő klubok. De ne szaladjunk ennyire előre, most még csak az ENN-eknél tartunk.
Az első mérkőzést Napierben rendezték, és annak ellenére, hogy a bevezetőben csak Új-Zélandnál emeltük ki, hogy kísérletezhet új emberekkel, végül ők csak kettő, míg Pakisztán három ENN-újoncot avatott. A legérdekesebb személy talán Muhammad Abbas volt, aki Pakisztánban született, de az új-zélandiak játékosa volt... Rajta kívül csapatában Nick Kelly mutatkozott még be, míg a vendégeknél Ákif Dzsáved, Mohammad Alí és Uszmán Hán. A dobást választó Pakisztán az elején még reménykedhetett, hogy most valóban eljöhet az ő idejük: az első három rendű hazai ütős ugyanis alacsony pontszámokkal esett ki. Csakhogy utána a 4. rendű Mark Chapman egészen 132-ig meg sem állt, és az őt követő két ember, Daryl Mitchell és Muhammad Abbas is 50 fölé jutott. Ráadásul utóbbi 25 labdából szerezte meg az 50-et, amivel a világ leggyorsabb ötvenesét szerezte a debütánsok első meccseit tekintve! És igaz, hogy a 40. játszma után megindult a földcsuszamlás, és rövid időn belül 6 kaput is szereztek a dobók, de Új-Zéland így is 344-et teljesített. Igen ám, de a kergetés során ezúttal a vendég ütősök sem voltak túl bátortalanok: pont megfelelő sebességgel haladtak (még jobban is, mint Új-Zéland időarányosan), és ritka látvány volt egy-egy kiesés. Amikor a 39. játszmában is még csak 3 elvesztett emberrel álltak, Bábar Ázam pedig már 78 futásnál tartott a szintén stabil Szalmán Ága mellett, akkor már azt is kijelenthettük, hogy bizony ők állnak jobban. Ekkor viszont egy hatalmas összeomlás indult meg: a 39–45. játszmákban kiesett az utolsó hét ember, és végül ebből is egy sima, 73 futásos új-zélandi győzelem kerekedett ki. Dobóik lényegében egyenletes teljesítményt nyújtottak: mindenki szerzett egy-két kaput, és bár Nathan Smith 4-et is, de abból hármat a sorvég ellen.
A második meccsre Hamiltonban került sor, de az új helyszín nem hozott sok újdonságot a játék képébe, és az sem, hogy Chapman sérülés miatt ma már nem volt itt. Bár az például új volt, hogy Rhys Mariu személyében egy újoncot avattak a hazaiak, aki ráadásul nyitó ütős volt, így mindjárt az első másodpercekben bemutatkozhatott. Nem pont neki köszönhetően, de Új-Zéland egyébként viszonylag jó sebességgel kezdte meg a pontszerzést, viszont a középső játszmák hosszú időszakára kicsit visszaestek. Igaz, minden ütősük (később a sorvég kivételével) elérte a két számjegyű eredményt, de a többség elég lassan gyűjtötte a pontokat. Végül a 7. rendű Mitchell Hay lett az, aki kiemelkedett közülük: ő 99-neskivel fejezte be a félidőt, és ütési aránya is 120 fölött járt. Viszont a csapat összességében egy kicsit 300 alatt maradt, ami esélyt adott a vendégeknek a sikerre. De ez az esély hamar elszállt: magas rendjük könnyedén megadta magát, az első 5 rendű ütősükből senki még csak a 10-ig sem jutott el, és így a sorsuk megpecsételődött. És igaz, hogy Fahím Ásraf segítségével a középső játszmákban sikerült gyorsítaniuk (ő maga 73-ig menetelt), de ez még bőven kevés volt. A 25. játszmában Hárisz Roufot fejbe (sisakba) találta egy labda, ami miatt agyrázkódás gyanújával vissza is vonult, viszont a helyére becserélt Naszím Sáh igen jól szállt be: sorvégi létére négy-négy hatossal és négyessel 50-est szerzett. De, ahogy fogalmaztunk az előbb: ez is bőven kevés volt: Ben Sears 5-ös zsákmányának is köszönhetően Pakisztán a 42. játszmában elfogyott, Új-Zéland 84 futással nyert.
A harmadik találkozó helyszíne Mount Maunganui volt, ahol előző nap 80 mm eső zúdult le, a pálya pedig, hiába a mostani szép, napos idő, még nem gyógyult meg
teljesen, ezért a kezdést halasztani kellett, a mérkőzést pedig 42–42 játszmányira rövidítették. Új-Zélandnál ezúttal pályára lépett Tim Seifert, aki 2019-ben játszott utoljára ENN-t, más meglepetés viszont nem volt egyik csapatban sem. A pénzfeldobáskor Pakisztán a dobást választotta. Dobójátékuk ma már szemmel láthatóan jobb volt, mint eddig, és ez sokáig az eredménylapon is megmutatkozott: bár a magas rendű ütősök nagy része ma is viszonylag sokáig eljutott, de többnyire igen lassan, és csak a 6. rendű Michael Bracewell volt az egyetlen, aki igazán rá tudott kapcsolni, ő is főleg a legvégén. Ő egymaga 6 darab 6-ost ütött, így közel 150-es aránnyal jutott el 59 futásig, mire a játékrész utolsó labdájából kiesett egy Ákif Dzsáved-dobásból – Dzsáved egyébként 4-es zsákmányig jutott ma. A kergetés elején Pakisztánt máris egy csúnya sérülés sújtotta: Imám ul-Hak ütés után teljesített egy szimplát, de a mezőnyből kifutás érdekében visszahajított labda sisakon találta, ami miatt megszédült, és kiskocsin kellett levinni a pályáról. Utána viszont egész stabilan kezdett játszani Pakisztán, és úgy tűnt, az utolsó 20 játszmának 1 vesztett kapuval vághatnak neki, a cél pedig akár simább is lehet, mint egy szokásos Húsz20-as meccsen – de végül még pont előtte elvesztettek egy kaput, a folytatásban pedig ismét megindult a láncolat, és hiába ért el Bábar Ázam 50-est, a csapat megint idő előtt elfogyott, ezúttal 43 futással lemaradva. Ben Sears pedig megint 5 kaput szerzett: ezzel ő lett az első új-zélandi dobó a világon, aki két egymás utáni ENN-ben ötös zsákmányt szerzett!
A két válogatott közti örökmérleg férfi ENN-ben azonban még így is Pakisztán felé húz: 122 meccsből 61-et nyertek ők, 57-et Új-Zéland, míg egyszer holtverseny volt, háromszor pedig nem született eredmény.
