Gyorsan visszavágott a Bengaluru a Pandzsábnak
2025. április 20. – Szerző: Krikettgalaxis
Két nappal az után, hogy a Punjab Kings idegenben legyőzte a Royal Challengerst, utóbbi most máris visszavágott, őrizve a furcsa statisztikájukat, miszerint otthon mindig kikapnak, máshol mindig nyernek.
A Bengaluru-palota Bengaluruban (illusztráció)A kép szerzője: Basavarajmin21 (Wiki Commons), licenc: CC BY-SA 4.0
Ellép a Pandzsáb vagy csatlakozik a tolongáshoz a Bengaluru? Ez volt itt a kérdés. A tabella ugyanis igen érdekesen festett e találkozót megelőzően: az első négy együttesnek mind 10–10 pontja volt, köztük a Kingsnek is, míg utánuk éppen egyedüli 8 pontosként következett a Royal Challengers. Ha megint valami olyasmi történt volna ma is, mint éppen két nappal ezelőtt, vagyis a Pandzsáb behúzta volna ezt a meccset is, egyeduralkodóvá válhattak volna a tabellán – csakhogy ez most az ő otthonukban volt, idén pedig az RCB idegenben megállíthatatlannak bizonyult. Minden előzmény adott volt tehát egy újabb izgalmas összecsapásra.
A játék az 1-es számú, nem éppen középen elhelyezkedő sávon zajlott, ahol legutóbb mindkét résztvevő csapat 200 fölé jutott. Mivel délutáni meccs volt, elég nagy forróság uralkodott a helyszínen, de azért itt és most jóval elviselhetőbb volt, mint mostanában néhány más indiai helyszínen.
A pénzfeldobást a vendégek nyerték, és a dobást választották. Összeállításukon annyit változtattak most, hogy Liam Livingstone helyét Romario Shepherd vette át, míg a PK-nál most egyszerre kezdett a múltkor le- illetve becserélt Judzsvendra Csahal és Prabhszimran Szinh, viszont Harprít Brár nem.
A két nyitó ütős Prijáns Árja és Prabhszimran Szinh volt, akik számára az első néhány játszma meglehetősen hullámzóra sikerült: az elsőben (amikor Bhuvnesvar Kumár nem a görbülésre játszott, hanem például a sebesség variálásával taktikázott) csak 2 futást szereztek, de a másodikban 17-et, és Szinh utána már Kumár ellen is beütött három négyest. Az első kiesés az 5. játszmában érkezett el, amikor a 22-nél tartó Árját elkapták, de az erőfölény végéig más már nem esett ki, így az állás ekkor 62/1 volt: ez kifejezetten jónak tűnt, mert a pálya inkább a lassú kategóriába tartozott. De az első kaput is szerző Krunál Pándjá a következő dobásból megszerezte a másodikját is, kihasználva, hogy most már több mezőnyjátékos lehetett kívül: ez az elkapás is a mélységben született meg. A Kings számára rosszul kezdődő időszak aztán tovább is nyúlt: most 4 játszmán át nem ütöttek egyetlen határt sem, sőt, Pándjá elkapóként is csatlakozott a kapukban közreműködő játékosokhoz, méghozzá egy látványos, gyors futás közbeni mozdulattal – sőt, aztán Nehal Vadherá is kiesett még ebben a szakaszban, amikor társával, Josh Inglisszel egy futási kísérlet során nem értették meg egymást, és valahogy mindketten ugyanazon a sávvégen kötöttek ki... A félidő felénél így 79/4-es állást láthattunk, ahonnan aztán Inglis és Sasánk Szinh indította meg a felzárkózást. Ők ketten a 13. játszma végére 111-ig jöttek föl, de ezek után Szujas Sarmá pillanatokon belül két ausztrál ütőst is kidobott: előbb Inglist, majd a helyére bejövő Marcus Stoinist, ez pedig eléggé megtörte a Kings lendületét. Igaz, az utolsó társulás, Sasánk Szinh és Marco Jansen már végigvitte a félidőt, de szinte csak szimplákat ütöttek végig (nem kis részben azért, mert a dobóknak számos jorki sikerült), és ha nem lett volna például Jansen utolsó dobásból szerzett hatosa, akkor még 157-ig sem jutottak volna el. És bár múltkor ugyanitt a Pandzsáb egy sokkal alacsonyabb célt is megvédett, azért arra nem biztos, hogy nagy tétben fogadtak az emberek, hogy ez még egyszer sikerül, még egy annál magasabb, 157-es eredménynél sem.
Bár a védés felé már a második félidő első játszmájában tettek egy nagy lépést: Phil Salt egy húzási kísérlet során beleélezett Arsdíp Szinh dobásába, a kapus pedig elkapta. Viszont most Virát Kohlí, a másik nyitó ütős mellé megérkezett a csereként beállt Devdatt Padikkal, ők pedig sokkal (sokkal) tovább bírták, mint Salt, folyamatosan csökkentve a Kings esélyeit. Bár Kohlí ellen a 2. játszma végén volt egy LKE-gyanú miatti videózás, de a labda mellément volna, de azon kívül magabiztosan játszottak, és az erőfölény végéig 54/1-ig jöttek föl. (Érdekesség, hogy volt közben egy olyan ütés, amiből 4-et futottak.) Nem könnyítette a PK dolgát, hogy közben kapitányuk, Srejasz Ajjar rosszul érezte magát, és elhagyta a pályát: helyettese amúgy Stoinis volt. Nem rajta múlt, de a társulást a félidő feléig sem sikerült megtörniük: addigra már 88/1-nél jártak, és Padikkalnak már csak 1 futás hiányzott az 50-eséhez. Az rögvest meg is lett neki, sőt, utána még hozott egy 6–4-et is, és csak ezek után esett ki – de már elég későn a hazaiak nézőpontjából, mert ekkor már csak 49 futás hiányzott a vendégeknek 45 labdából. Igaz, azt sem mondhatjuk, hogy a Bengaluru valami óriási agresszivitással tört volna előre, de azért Kohlínak is meglett az 50-ese, majd miután megúszott egy kifutást (amikor ő maga elindult egy másodikra, de társa, Radzsat Pátídár nem), tovább folytatta a haladást, és már az sem számított szinte semmit, hogy Pátídárt rövidesen elkapták: Kohlí 73-neskiig vitte, a kergetés pedig a 19. játszmában sikerrel véget ért.
Vagyis folytatódott a Royal Challengers különös sorozata: már a 8. maccsükön is igaz maradt, hogy idegenben mindig nyernek, otthon meg soha.
