Az eső vette el az SRH továbbjutási esélyeit
2025. május 5. – Szerző: Krikettgalaxis
Na jó, legyünk őszinték: saját maguk korábbi gyenge játéka a fő oka annak, hogy idén nem jut rájátszásba a Sunrisers Hyderabad, de matematikailag valóban a mai meccset egy félidő után megszakító eső tette ezt biztossá. Pedig a Delhi Capitals egy igen alacsony célt állított fel, így legalább ma meglett volna a narancsok lehetősége az esély életben tartására...

A kép szerzője: Hari Om Prakash (Wiki Commons), licenc: CC BY-SA 3.0
Van egy csomó jó és szép dolog Delhiben, de az ember, ha sok időt tölt el ott, azért gyakran megkönnyebbül, amikor elhagyja a várost. Már csak a hőség, a zsúfoltság és a légszennyezettség miatt is. De most, amikor a Delhi Capitals csapata hagyta el otthonát, és utazott Haidarábádba, talán más okok miatt örülhettek: hazai pályájukon ugyanis eddig négy meccsből csak egy kiszenvedett szuperjátszmás győzelemre telt tőlük három vereség mellett. Márpedig most igazán nagy szükségük lett volna a két pontra: a remek szezonkezdés után egészen az 5. helyig szorultak vissza, ami már nem ér továbbjutást.
A Sunrisers rájátszásba jutására már csak matematikai esély volt: ha ezzel együtt minden hátralevő meccsüket megnyerik, akkor is csak 14 pontjuk lesz, miközben két csapatnak már most többje van annál, kettőnek pedig pont annyi... Szóval a továbbjutásról ők már gyakorlatilag letehettek, felszabadultan játszhattak, és talán tervezhették, próbálgathatták, hogy jövőre mit csinálnának másként.
A meccs pont a középső sávon zajlott: ez egy teljesen fűmentes, vörös talajú, kemény sáv volt, ütésre kiváltképp alkalmas. Ennek ellenére a Sunrisers nem mert (?) ütéssel kezdeni, hiába nyerték meg a pénzfeldobást: talán visszaemlékeztek rá, hogy utoljára március 23-án hagyták el győztesen a pályát úgy, hogy nem kergettek. A csapatukat viszont jócskán megváltoztatták a legutóbbi meccsükhöz képest: Mohammad Samí, Nítís Kumár Reddí (aki ma nem érezte jól magát) és Kamindu Mendisz is kimaradt, és bekerült Abhinav Manohar, Ésán Málinga és az a Szacsin Bebí, aki 2021-ben játszott utoljára az IPL-ben. A Delhinél pedig Mukes Kumár helyett kapott szerepet (idén először) a Sunrisers korábbi kiválósága, Thangaraszú Natarádzsan.
Az ütést Karun Nájr és Faf du Plessis kezdte, a dobást pedig Pat Cummins, aki idén eddig eléggé híján volt az igazán jó teljesítményeknek. Ma viszont az első labdából kiejtéssel kezdett: Nájr egy picikét ért csak bele a labdába, a kapus, Ísán Kisan pedig elkapta. De nem csak emiatt volt ma gyenge a fővárosi kezdés: például azért is, mert nem jöttek a nagy pontértékű ütések – igaz, a talajon látszott, hogy segíti az extra nagy pattanást, így annyira mégsem volt ütősbarát, mint eleinte hinni lehetett. A 3. játszma pedig hasonlóan indult, mint az első: ezúttal Du Plessis élezett bele egy Cummins-labdába, amit ismét Kisan kapott el. És igaz, hogy ezek után Abhisek Porel beütötte a meccs első határját (egy 4-est), de aztán megint visszaesett a pontszerzés, az 5. játszma pedig ismerős jelenetekkel kezdődött: Cummins dob, az ütős beleér, Kisan elkap. Igaz, Porel itt most nem élezett, hanem szinte függőlegesen az égbe gyertyázta a labdát, a kapus pedig a rövid hátsó keresztlábon aláhelyezkedett és begyűjtötte (nem is volt olyan könnyű!). Ezek után megint jött pár 4-es, majd még az erőfölényben Harsal Patel is eredményes volt, de Cummins azért ebben a kapuban is játszott egy fontos szerepet, ezúttal elkapóként, Aksar Patel ellen. 6 játszma után az állás 26/4 volt, ez eddig teljes csőd a Capitals részéről! De mégsem, ez rossz kifejezés. Nem lehetett teljes
, mert ezek után még tovább mélyült, és ha teljes lett volna, akkor nem mélyülhetett volna. Történt ugyanis, hogy a 7. játszmában csak 3 szimpla jött össze, a 8-adikban pedig csak egyetlen egy, miközben Dzsajdev Unádkat Kisan mai negyedik elkapásának segítségével kiejtette Kannaur Lokes Ráhult is: érdekesség, hogy az IPL teljes történetében ez volt az első eset, amikor egy csapatból az első 4 rendű ütőst mind-mind a kapus kapta el! De térjünk vissza ide: Vipradzs Nigam még a 10. játszmában egy 6-ossal és egy 4-essel szépített egy kicsit, de a félidő felénél így is csak 47/5 volt állás, azaz – fogalmazzunk óvatosan – majdnem teljes csőd. De hamarosan Nigam is búcsúzott, méghozzá egy katasztrofális kifutás során: Tristan Stubbs az ütése után futott egy duplát, csak ezzel az volt a bökkenő, hogy közben Nigam egy futás után teljesen megállt, így a két ütős egy végen kötött ki – végül Nigam feláldozta a kapuját a tapasztaltabb ütős érdekében. Mivel tehát a 6. kapu is elveszett, és a Delhi még szinte sehol sem tartott, kénytelenek voltak kihasználni a cseréjüket, és behozták Ásútos Sarmát. És ha a többiek nem, hát legalább Stubbs és ő összehozott végre egy egész jó társulást: a 17. játszma végére átlépték a 100 futást, majd még szorgosan gyűjtögették tovább a pontokat, és végül mindketten 41-gyel zártak: Sarmá kiesett a legvégére, míg Stubbsnak 41-neskije lett. De a Capitals így is csak 133-ig jutott el, és a pálya azért egyáltalán nem tartogatott démonokat
, ahogy mondani szokás. Szóval: a Sunrisersnek jó esélye volt a mai sikerre.
Csakhogy a szünetben, nem sokkal 21 óra után elkezdett esni az eső, ami hamarosan igencsak fel is erősödött, így látszott, hogy jó ideig nem folytatódhat a játék. 22:30 körül az eső már elállt, már csak a pocsolyákat kellett volna valahogy felszárítani: ennek érdekében két szürcshenger is munkába állt, és a pályamunkások is megfeszítetten dolgoztak, de minden hiába: az egész talaj túlságosan átázott, és már nem volt idő, hogy játékra alkalmas állapotba kerüljön. A meccset lefújták, a csapatok 1–1 pontot kaptak, a Sunrisers pedig hivatalosan is lemondhatott a rájátszás reményeiről.