2026-ban is marad a krikett az Ázsia-játékok programjában

2025. május 6. – Szerző: Krikettgalaxis

Bár sokáig nagy volt a bizonytalanság, mi lesz a krikett sorsa az Ázsia-játékokon, de most már végre eldőlt, méghozzá pozitívan: 2026-ban is marad a programban. A döntés valószínűleg összefüggésben áll azzal, hogy 2028-ban az olimpián is lesz krikett.

Ázsia térképe (illusztráció)Ázsia térképe (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Az Ázsia-játékok egyfajta mini-olimpia az ázsiai országok számára: ezt is négyévente rendezik meg és számtalan különböző sportág szerepel rajta. A krikett 2010 óta szinte állandó vendég volt: csak a 2018-as kiadásból hagyták ki, viszont felmerült, hogy a Japánban rendezett 2026-osból is ki fogják.

A hónapokon át tartó bizonytalanságnak végül az Ázsiai Olimpiai Tanács múlt hétfői döntése vetett véget: ekkor dőlt el, hogy a vegyes harcművészetekkel együtt a krikett is be- vagy visszakerült a programba, méghozzá a nyílt vízi úszás kárára.

A hírről először a Tocsigi prefektúrában kiadott Simocuke Sinbun című újság számolt be: ez az a terület, ahol a japán krikett központja, Szano városa is található. Ám az Ázsia-játékok helyszíne nem itt, hanem Aicsi prefektúrában lesz, ami közel 300 km-re található Szanótól, így hiába vannak, akik a szanói pályát javasolják a krikettesemények helyszínéül, nem valószínű, hogy az lesz a megoldás. Úgy tudni, inkább Nagoja külvárosában több egymás melletti baseballpályát alakítanak át krikettpályává, legalább a rendezvény idejére.

Az Ázsia-játékokra 2026. szeptember 19-től október 4-ig kerül majd sor. Az első két alkalommal a krikettmeccseket még nem ismerték el hivatalos nemzetközi meccsnek, de 2023-ban mind a női, mind a férfi torna találkozói NH20-nak számítottak. Akkor egyébként mindkét nemben India diadalmaskodott.


Alapból nem látható kép
×