A titánok nyerték a 2025-ös IPL eddigi legdrámaibb meccsét

2025. május 6. – Szerző: Krikettgalaxis

Ha csak tényszerűen leírjuk, hogy ma este a Gujarat Titans elhozta a két pontot a Mumbai Indians otthonából, akkor szinte nem is mondtunk semmit. Mert volt itt még sérülés, rekordhosszú játszma, elejtett elkapások, az utolsó pillanatban elálló eső, mezőnybüntetés, két kritikus hiba a legvégén – és persze ide-oda hullámzó esélyek, szóval, minden, amitől a krikett a világ legszebb sportja! (A sérülést persze kivéve.)

A Hathíszinh dzsainista templom Ahmadábádban (illusztráció)A Hathíszinh dzsainista templom Ahmadábádban (illusztráció)

A kép szerzője: Kalyan Shah (Wiki Commons), licenc: CC BY-SA 3.0

Ezzel együtt még 15 meccs volt hátra a csoportkörből: nagyjából mindenkinek három, és még heten küzdöttek a négy továbbjutó helyért. Talán az egyik legélesebb küzdelmet pont az a két csapat vívta, amelyik ma csapott össze egymással: az MI és a GT is 14 ponttal rendelkezett, amivel a 3. és a 4. helyen álltak. De azért a titánoknak mégis volt némi előnye: ők voltak az egyetlen csapat a 10 közül, akiknek még 4 mérkőzés állt rendelkezésükre.

Itt, Mumbaiban elég nedves idő volt, bár a kezdés előtt éppen sütött a Nap, viszont a levegő páratartalma magas volt, és az előrejelzések újabb záporokról, kisebb esőkről szóltak. A játékra használt sávról a szakértők úgy vélekedtek: ma is sok futást tartogathat, és érdemes rajta dobással kezdeni.

A pénzfeldobást a Gudzsarát nyerte, és ők is úgy látták, dobni érdemes előbb. Összeállításukban egyet változtattak a múltkori meccsükhöz képest: Vásingtan Szundar helyére Arsad Khánt tették be, vagyis hiába vált elérhetővé mára a büntetését letöltő Kagiso Rabada, egyelőre még nem vetették be. A Mumbai pont ugyanazt a 11-et küldte ma is pályára, amelyeket legutóbb.

Az ütést Ryan Rickelton és Rohit Sarmá kezdte, de Mohammad Szirádzs már a második labdából kiejtette a dél-afrikait, a negyedikből pedig majdnem Will Jackst is, csak akkor Száín Szudarsan elejtette a lehetőséget a rövid extra fedezeten. És ez bizony sokba is került a csapatnak, mivel Jacks ezek után nagy menetelésbe kezdett – nem úgy, mint Sarmá, akinek még a 4. játszma közepén is csak 7 futása volt, és ekkor ki is esett az amúgy igen takarékos Arsad Khán-játszma során. A következő ütős Szúrjakumár Jádav volt, aki ellen egy újabb elejtést láthattunk, ezúttal Ravisrínivászan Száí Kisor részéről, és mint hamarosan kiderült, ezt sem úszták meg olcsón a titánok. És még az erőfölény vége előtt Szirádzs is elejtett egy nagyon könnyűt Jacks ellen, így 6 játszma után 56/2 volt az állás. A 9. játszmában Jádav ismét átvette a vezetést a szezon futásranglistáján, így majd megkaphatta a narancs sapkát, de ami ennél is fontosabb, még egy ideig bent is maradt a pályán. A 10. játszmában mindkét ütős túlélt egy videózásos LKE-esélyt, így a félidő fele 89/2-vel érkezett el, ami jó alap volt egy magas MI-pontszám felépítéséhez. Csakhogy a 11. játszmában már végre sikerült egy elkapás a Gudzsarátnak, így Jádav búcsúzott, majd, bár Jacks közben átlépte az 50-et és ő is megúszott még egy videózást, utána 53-nál már Rásid Hán dobásából ő is kiesett, a Mumbai pedig egyre jobban elkezdett berogyni. A 13. és a 14. játszmában is elvesztettek egy újabb embert, a 11. játszma eleje után pedig legközelebb csak a 16-odikban tudtak határt ütni, de utána megint sokáig nem. Még Corbin Bosch két egymás utáni hatosa volt az a 20. játszma elején, ami egy érezhetőt lökött a csapaton, de így is csak 155-ig tudtak elvergődni, pedig korábban ennél sokkal többre látszottak hivatottnak... Ráadásul a két hatos után Boscht a sisakján is eltalálta egy labda, amitől talán egy kisebb agyrázkódást is kapott, mert hamarosan végleges cserével lecserélték Asvaní Kumárra, és ez nem a szokásos meccsenkénti egy csere volt: azt arra használták el, hogy Rohit Sarmá helyére Karn Sarmát hozták be.

Ez az alacsony cél jó esélyeket adott a titánoknak, ám azért az nem nagyon fért volna bele így sem, hogy túl hamar elvesszenek valakit. Márpedig ez történt: Szudarsan már a második játszma elején a kapushoz piszkált egy Trent Boult-labdát, így megvolt az álomkezdés az MI-nek. De a másik nyitó, Subman Gil és a 3. rendű Jos Buttler már nem adta magát ilyen könnyedén – bár a pontokat nagyon lassan szerezték. Közben a város egyes részeire porvihar érkezett meg, és itt is feltámadt a szél: valószínűleg ez sodort valamit Gil szemébe a 3. játszmában, ami azonban nem sokáig zavarta meg őt. Hamarosan az eső is ijesztegetni kezdett, de a szemerkélés miatt ekkor még nem állt meg a játék: az erőfölény végéig 29/1-gyel jutottak el az ütősök. De nagyot segített nekik a 8. játszmában az ellenfél dobója, Hárdik Pándjá, aki 3 széleset és 2 túllépéses rosszat is dobott amellett, hogy túl takarékos sem volt: a játszma így 11 dobásból állt, ami az IPL-csúcs beállítását jelentette. A 10. játszma végén még mindig ez a két ütős volt bent, de még mindig nem gyorsultak be túlzottan: az állás 68/1 volt ekkor. A 12. játszma ismét egy kisebb érzelmi hullámvasutat hozott: előbb Tilak Varmá ejtett el egy elkapást Gil ellen, aztán viszont a videóbíró a visszájára fordított egy meg nem adott elkapásgyanút Buttler ellen. Viszont ekkor behozták csereként Sherfane Rutherfordot, aki hamarosan egy 4–4–6-tal hálálta meg a bizalmat, majd még egy 6-ost is beütött, így amikor a 14. játszma végén, 107/2-nél a felerősödő eső miatt megszakadt a játék, bőven a GT volt előrébb a DL-eljárásban. De nagyjából fél óra szünet után lehetett folytatni, itt a folytatásban pedig teljesen megváltozott minden. Újra megjött Dzsaszprít Bumráh, és kidobta a már 43-nál tartó Gilt, majd Boult is végzett Rutherforddal, aztán megint Bumráh csapott le, és Kumár is beszállt a kapuszerzők sorába: a Gudzsarát egyik pillanatról a másikra félig összeomlott, így a 18. játszma végére, nem sokkal éjfél előtt 132/6-on álltak. Ekkor azonban megint elkezdett esni az eső: ha most vége lett volna, már a Mumbai nyert volna a DL-eljárás alapján. Ez a pillanat pedig egyre jobban közeledett: az utolsó időpont, amikor még folytatni lehetett volna a játékot, 0:30 volt – de 0:11-kor még mindig szemerkélt. Viszont a következő percekben elállt, és még pont volt annyi idő, hogy le tudják vinni a ponyvákat, és az utolsó pillanatban belevághassunk egy egy játszmásra lerövidült folytatásba – ahol egyébként a Mumbai mezőnybüntetést kapott az eddigi lassú játéka miatt... Ebben az egy játszmában 15 futás jelentette volna a titánok győzelmét, 14 a holtversenyt. A dobásokat Dípak Csáhar végezte, és mindjárt az első labdáját Ráhul Tevátijá 4-esre, egy szimpla után a harmadikat pedig a 8. rendű Gerald Coetzee 6-osra ütötte: a vendégeknek 4 futás kellett 3 labdából. A következőből megint csak egy szimpla született – viszont utána megszólalt a sziréna, ami azt jelezte, hogy Csáhar túllépett a vonalon, így a dobás rossz: súlyos hiba! A következő dobásból így a GT máris egyenlőre hozta föl a pontszámokat – de utána Coetzee elhibázott egy nagy ütést, és elkapták: így 1 dobás maradt arra, hogy 1 futást bezsebeljenek a sötétkékek, és elkerüljék a szuperjátszmát. Csáharral a 9. rendű Arsad Khán állt szemben, aki valahova a nyílt közép felé továbbította a labdát, és természetesen futni indult. Pándjá közben megkaparintotta a labdát, és nem is volt túl messze, nem is volt rossz szögben, nem oldalról kellett ráhajítania a kapura, és mégsem találta el azt: az ütősök befejezték a futásukat, és megnyerték a meccset a Gudzsarátnak!

Hűha, ez aztán nem semmi volt! És akkor még léteznek emberek, akik szerint a krikett unalmas? Na, hagyjuk őket fanyalogni, térjünk vissza ide! Győzelmével a Titans 16 pontra jött föl: ugyanennyije van a Bengalurunak is, de az NFA-juk a gudzsarátiaknak jobb, így most ismét ők állnak a tabella élén. A Mumbai lecsúszott a 4. helyre, ráadásul egy meccsel többet játszva, mint a körülötte levők, így rájuk még nagy küzdés (és számolgatás) vár a folytatásban!


Alapból nem látható kép
×