Az utolsó helyezett lényegében elütötte a KKR-t a továbbjutástól
2025. május 7. – Szerző: Krikettgalaxis
Igencsak bosszúsak lehetnek a Kolkata Knight Riders szurkolói: csapatukat úgy győzte le a Chennai Super Kings, hogy utóbbiak ezzel a győzelemmel már semmire sem mennek, de a liláknak ez még igen sokba kerülhet: most már amellett, hogy kettőből kettőt kötelező lesz megnyerniük, még rengeteg másik eredménynek is pont megfelelően kellene alakulnia, hogy továbbjuthassanak...

A kép szerzője: MrPanyGoff (Flickr), licenc: CC BY 2.0
Szegény Super Kings talán a legjobb játékával legutóbb hozakodott elő, amikor már régen késő volt, mert már eldőlt, hogy úgysem juthatnak tovább. Ez viszont figyelmeztetés volt mai ellenfelük számára is: a pontokat még téttel hajszoló Kalkutta érezhette, hogy nem szabad fél vállról venni ezt a találkozót sem, hiába voltak a sárgák 7 ponttal mögöttük a tabellán. A címvédő liláknak most minden egyes apró pontra nagy szükségük volt, hiszen 3-ra voltak a még rájátszást érő 4. helytől, ahol a náluk eggyel többet játszó Mumbai tanyázott. De előttük volt még a Delhi is az 5. helyen, és mivel a Delhi és a Mumbai még fog játszani egymással, így a Knight Ridersnél arra nem számíthattak, hogy majd mindkét riválisuk csak vereségekkel fejezi be a szezont...
A találkozóra az Eden Gardensben került sor, egy majdnem pont középen levő sávon, amely elég furcsának tűnt: egy kissé tapadósnak, de néhol keményebb foltokkal, vagyis igencsak kétsebességes, azaz ütésre nem túl könnyű volt. Talán arra számítva, hogy később még tovább romlik, a pénzfeldobást megnyerő Kalkutta az ütéssel való kezdést választotta. Csapatukban egy cserét hajtottak végre: Venkates Ajjar helyét Manís Pánde vette át, míg a sárgáknál három változás is volt: Sekh Rasíd, Sam Curran és Dípak Húdá is kimaradt a legutóbbi kezdőből, helyükre pedig Devon Conway, Ravicsandran Asvin és egy abszolút újonc, a 26 éves kapus–ütős Urvil Patel került.
Már az első játszma is érdekesen alakult ma: Rahmánulláh Gurbáz egy négyessel nyitott, de 4 nullással folytatta. Aztán a következőt ugyanő egy hatossal indította, de megint nullás jött utána – majd a kiesés: Ansul Kambodzs labdáját pont a középpályáshoz ütötte. Az újonnan beálló Adzsinkja Raháne egy szerencsés négyessel kezdett, majd beütött pár magabiztosabb határt is, de a 4. játszma végén úgy tűnt, mára neki is itt a vége: magasra felütött labdáját azonban Matísa Patirana elejtette. Ezek után aztán végre beindult a már kezdetektől fogva pályán levő, de eddig keveset csináló Sunil Narine is, és az erőfölény végére 67/1-ig hozták föl a csapatot. A következő játszmák viszont egyértelműen a sárgákéi voltak: egyrészt egyetlen egy határ sem született, másrészt a 8-adikban Núr Ahmad Narine-nal és a helyére bejövő Angkris Raghuvansíval is végzett. Igaz, közben Raháne, 9-edikként a világon, átlépte az összesített 5000 IPL-futást, de ez most nem annyira vigasztalta őt: a félidő felénél látott 87/3 visszaesésnek számított a nemrégi álláshoz képest. Ezek után ugyan Raháne egy hatossal megtörte a hosszú határcsendet, de ezennel egy újabb ilyen időszak vette kezdetét, ami egészen a 15. játszmáig kitartott. Közben ráadásul, miután Raháne megúszott egy kifutást, a következő Ravindra Dzsadedzsá-dobásból már kiesett: érdekesség, hogy ezzel Dzsadedzsá megszerezte 141. kapuját a csapat színeiben, amivel egyedüli CSK-csúcstartóvá vált. A pontokat lassan gyűjtögető Pánde mellé egyébként Andre Russell jött be, aki a 15. játszmát megfűszerezte egy 4–4–6-tal, a következőt pedig egy 6–4-gyel, sőt, a 17-edikben is volt még két határja, de utána kiesett, és a legvégét pedig nem tudta eléggé megnyomni a csapat: az utolsó két játszmában is csak 16 futást szedtek össze, amivel egy olyan átlagos 179-ig jutottak el.
A Csennai 2018 óta nem kergetett le soha legalább 180-as célt, így most már-már történelmi tettre kellett készülniük. Ám az első játszma kiábrándíthatta őket: nagy reménységű fiatal játékosuk, Ájus Mhátre ezúttal kacsázott. Viszont bejött a helyére az újonc Urvil Patel: róla tudni kell, hogy a 2024–2025-ös Szajd Musták Alí-trófea legtöbb hatosát szerző ütőse volt. Most azonban egészen a második vele szembeni dobásra várni kellett, mire beütött egy maximumot, ejnye! De aztán a következő játszmában hozott még kettőt, majd miután a még mindig 0 futáson álló másik nyitó ütős, Conway egyébként kiesett mellőle, a negyedik játszmában egy negyedik hatost is bemutatott: 2025-ben csapatából ennyi még senkinek sem sikerült az erőfölényben! De a mókának itt volt a vége, a következő dobásból elkapták, majd az 5. játszma a lehető legváltozatosabb kimeneteleket hozta: 0–6–4–2–1–kapu... Ezzel egyébként Ravicsandran Asvin esett ki, sőt, a következő játszmában Dzsadedzsá is, miután ráütötte a pár perce még ápoláson áteső Varun Csakravartí labdáját a saját kapujára – így az erőfölény 62/5-re végződött, és minden esély a lilák mellett szólt. Innen azért Dewald Brevis és a becserélt Sivam Dube még fölhozta a vendégeket a félidő felére 93/5-ig: ez a 93 már szép volt, csak a per öt nem igazán. A következő, azaz a 11. játszma azonban mindent felborított. Szegény Vaibhav Arorá dobásaiból Brevis egy 6–4–4–6–6–4-et püfölt, hirtelen 123/5-re javítva, és így már az a per öt sem volt annyira vészes, hiszen innentől már alig több mint dobásonként 1 futás hiányzott a Csennainak! Viszont az imént egyébként élete első IPL-50-esét begyűjtő Brevist a 13. játszma elején Csakravartí kiejtette, és sem Dube, sem a még Kalkuttában is közönségkedenc Mahendra Szinh Dhoní nem igazán tudta jó ütemben gyűjtögetni a futásokat. De azért ezzel együtt is leküzdhető tartományban maradt a hiány: 2 játszmával a vége előtt például 18 futás kellett a szuperkirályoknak. Ekkor Dube még beütött egy hatost, de Arorá gyorsan kiejtette őt is és a helyére bejövő Núr Ahmadot is, így az utolsó játszmára 8 futás hiányzott a vendégeknek, 2 megmaradó kapuval. Az első dobást Russell jorkira próbálta meg dobni, de elvétette a távot, és röpte lett belőle: azt pedig Dhoní köszönte szépen és kirepítette a pályáról. Az izgalmak ezzel véget értek, a hátralevő 2 futást nemsokára begyűjtötték a sárgák, és behúzták a mérkőzést.
Ezzel a CSK még mindig maradt az utolsó, de egy fokkal már szebb, hogy nem 2, hanem 3 győzelmük van. A Knight Riders viszont már csak a matematikában bízhat: közel nulla, bár pozitív az esélyük a továbbjutásra.