Előbb dél-afrikai, aztán ausztrál örömök a tesztvébé döntőjének első napján
2025. június 11. – Szerző: Krikettgalaxis
Elkezdődött a tesztrajongók által egyik legjobban várt idei mérkőzés, a világbajnoki döntő, ahol Ausztrália és Dél-Afrika küzd egymással semleges, angol pályán. Az első nap a dobóké volt: előbb Dél-Afrika örülhetett, mert 212-re tudták korlátozni az ellenfelet, de a második játékrészben ők is hamar elvesztettek már 4 embert.
Piros krikettlabda (illusztráció)A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
A krikett csúcsa a teszt. A teszt csúcsa a tesztvilágbajnokság. A tesztvilágbajnokság csúcsa a döntő. Szeretettel köszöntjük olvasóinkat a csúcsok csúcsának a csúcsán: a tesztvilágbajnokság döntőjén!
Sok kritika fogalmazódott meg a torna lebonyolításával kapcsolatban, amelyek amúgy szerintünk is jogosak. A csapatok számára ugyanis nem egyforma nehézségű volt az út a döntőig: mindenki különböző számú mérkőzést játszott különböző ellenfelek ellen, és végül az számított, hogy ezeken ki milyen arányban aratott sikereket. Dél-Afrika például csak 12 mérkőzés alapján végzett az első helyen, míg Ausztrália 19-et játszott, hogy végül a második helyre fusson be, és míg Dél-Afrika például csak kétszer játszott Indiával, Angliával pedig egyszer sem, addig az ausztrálok mindkét erős ellenféllel 5-ször–5-ször kerültek szembe. De hát mondjon jobbat, aki tud, persze úgy, hogy az bele is férjen a túlzsúfolt krikettnaptárba! Voltak, akik tettek ilyen-olyan javaslatokat, de legyünk őszinték: azok ellen is lehetett érveket felhozni, így egyelőre ezt kell szeretni, ez van.
Érdekesség, hogy bár a londoni Lord’sban most először kerül sor tesztvébédöntőre, de Ausztrália és Dél-Afrika nem először találkozik ezen a számukra idegen, vagy jelen esetben semleges pályán: 1912-ben ugyanis már összecsaptak ugyanitt! Bár az a hármas torna, amelynek keretein a mérkőzése sor került, nem volt valami sikeres, és többé nem ismétlődött meg, de mégis egyfajta távoli őse lehetett a mai tesztvilágbajnokságnak. Akárhogy is: a lényeg, hogy 113 év után újra e két válogatott küzdött meg egymással a krikett otthonában
, a Lord’sban.
Dél-Afrika első hat rendű ütőse ugyanaz volt, mint ami januárban, Pakisztán ellen már bevált, az ausztrálok viszont meglepő módon egy kicsit felbolygatták az ütősrendjüket: Marnus Labuschagne-t jelölték az egyik nyitónak, Cameron Greent pedig 3. rendűnek. Green nincs olyan állapotban, hogy dobni is tudjon, de ott volt vésztartalék sebes dobónak Beau Webster – a fő dobók között pedig megkockáztatták Josh Hazlewood játékát, aki pedig nemrég még vállsérülése miatt pihent.
Érdekes módon mostanában Angliát is eléggé száraz időjárás sújtotta, így a talaj is eléggé ki volt száradva. A csapatokat szalmasárga színű dobósáv fogadta, ami szép jövőt jósolt a pörgető dobóknak (persze még nem mára), bár az előrejelzések a későbbi napokra már jósoltak egy kis csapadékot. A pénzfeldobást választó Dél-Afrika a dobást választotta: bár Temba Bavuma kapitány is úgy látta, hogy most még jó a talaj az ütésre, de a borult égbolt miatt döntött így – de aztán Pat Cummins, az ausztrál kapitány is elárulta, hogy ő is örül, hogy így alakult, hogy ők üthetnek először.
A himnuszok után egy kis tűzijáték következett, majd a Nemzetközi Krikett-tanács elnöke, Dzsaj Sáh szólaltatta meg a stadion kis, a kezdést jelző harangját, és végre indulhatott a játék! A másik nyitó a már említett Labuschagne mellett Usman Khawaja volt, akik máris felkapcsolt világítás mellett néztek szembe a csillogó Dukes labdával. Érdekesség, hogy ebben a kétéves világbajnoki ciklusban ez már a hetedik (!) különböző nyitó párjuk volt az ausztráloknak. Az első pont egy rossz extrából született meg a 4. játszmában, de rögtön utána már jött az első igazi futás is, méghozzá egy dupla, amit idővel 3 újabb dupla követett: az első szimpla csak a 7. játszmában érkezett el. De ami fontosabb: ugyanez a játszma hozta meg az első kiesést is: Kagiso Rabada dobását a 20 labdából pont nélkül álló Khawaja a katonához élezte. És még ugyanez a játszma hozta meg az első határt, egy 4-est is, méghozzá Greentől – aki két dobás múlva, még mindig a 7. játszmában máris búcsúzott: ő is csak beleélezett, és a második katona, Aiden Markram elvetődve, éppen a föld fölött el is kapta: álomkezdés az afrikaiaktól! Ezek után kicsit normalizálódott a játék, és olyan tipikus, nyugalmas tesztmeccset láthattunk, apróbb lehetőségekkel, egészen a 18. játszma végéig, amikor is Marco Jansen is feliratkozott a kapuszerzők listájára: most Labuschagne ért bele nagyon-nagyon finoman, és a változatosság kedvéért ezúttal a kapus lett az elkapás végrehajtója. A következő ember Travis Head volt: ő ugyan csak egy közepes IPL-szezont hagyott maga mögött, de előtte tesztben nagyon villogott. A 22. játszmában az első komolyabb esély viszont nem ellene, hanem Steven Smith ellen következett, de hiába kértek videózást a dél-afrikaiak az LKE-gyanúra, a bíró szava
megmentette az ütőst. Viszont hiába ez a szerencse: a 24. játszmában Head is a kapushoz piszkált egy (amúgy nem túl veszélyes) Jansen-labdát, így az állás 67/4-re változott: ebben a pillanatban akkor megtartották az ebédet is.
Ebéd után a felhőzet már szakadozni kezdett, és átvitt értelemben Ausztráliára is egy kicsit kezdett ráragyogni a Nap: Smith ugyanis egész jól folytatta. Igaz, az új ember, Webster gyorsan LKE-veszélybe került, de a játékvezető nem adta meg, és megint bíró szava lett belőle. Sőt, a 29. játszmában ugyanőt már szabályos LKE-be is csapdázták, csak a bíró ezt sem adta meg, és még maguk a dobók sem hittek benne, talán azt hitték, beleért, így most meg nem kértek DFR-t! De miután ezeket túlélték, a 33. játszmában egyszerre lett meg Smith 50-ese és a csapata 100-asa is, amivel az ütős egy elég mellékes
, de érdekes rekordot is megdöntött: ez már a 18. teszt-legalább-50-ese (50-es plusz 100-as) volt angol pályán, ami a legtöbb egy nem hazai játékos részéről. Dél-Afrika a 37. játszmában hívta be a mai első pörgető dobóját, Keshav Maharajot, de Smithen, aki 6 futást szerzett ebből az első játszmából, nem tudott kifogni ő sem. Hamarosan, talán már kissé kétségbeesésükben (bár még nagyon rossz helyzetben nem voltak), a dél-afrikaiak elpukkasztottak egy videózást is, de ez elég butaság volt, mert egyértelmű volt, hogy nem történt kiesés... Történt viszont a 42. játszmában: ezúttal Markram volt a dobó, az áldozat pedig a nagy hal, Smith, aki elrontott egy ferde hajtást, élezését pedig Jansen, az első katona, egy kis zsonglőrködés után valahogyan el tudta kapni. Hamarosan egy újabb sikertelen DFR-kikérést láthattunk az afrikaiaktól, ráadásul ahogy a Nap is kisütött, a körülmények is egész ütősbaráttá váltak: nem is csoda, hogy Webster a 47. játszmában már 50-est ünnepelhetett, és Alex Carey is jól indult el. Így aztán az 50. játszma végén megtartott teánál 190/5 volt az állás: ez az utolsói időszak egyértelműen az ausztráloké volt.
A tea utáni időszak viszont a legkevésbé sem. Az 52. játszma elején Carey jóformán elajándékozta a kapuját: egy meggondolatlan fordított söprése mellément, így az ütője alatt átsuhanó labda (amit egyébként Maharaj dobott) becsapódott a láb- és a középső karójába. De ez még semmi: Rabada pillanatokon belül kidobta Cumminst is, akinek a külső éle mellett elszállt a labda, majd rövidesen ugyanő a már 72-nél tartó Webstert is kiejtette. Rabada így 331 kapura jött föl, amivel megelőzte a dél-afrikai ranglista 4. helyén álló legendát, Allan Donaldot! A következő két játszma aztán két újabb kidobást hozott, egyet Jansentől, és még egyet Rabadától, aki így tehát 5-ös zsákmánnyal zárt – Ausztrália pedig 190/5-ről 212/10-re omlott be!
A második negyedet Aiden Markram és Ryan Rickelton kezdte ütésben, és Mitchell Starc dobásban. Utóbbi pedig már az első játszmában lecsapott: begörbülő labdájával Markram nem tudott mit kezdeni, és úgy ért bele, hogy az a saját kapujában kötött ki. Rickelton hamarosan egy gyönyörű, 4-et érő nyílt hajtással vágott vissza Starcnak, de az 5. játszmában megint Starcé lehetett volna az öröm – csak éppen a Wiaan Mulder által megélezett labdát Carey, a kapus elejtette, holott ezt a falusi kiscsapatok amatőr kapusainak is illett volna elkapni... De Mulder is nehezen találta a helyét, a futásai nem gyűltek, csak Rickelton haladt előre – őt viszont Khawaja már sikerrel kapta el a 9. játszmában, 16 ponttal, miután belepiszkált Starc kifelé görbülő labdájába. A folytatásban is teljesen hiányzott a kezdeményezés a dél-afrikai ütőjátékból: a 12.4-es labda után például a két pályán levő ütősnek, Muldernek és Bavumának összesen 1 futás állt a neve mellett, miközben már 47 (!) labdával néztek szembe összesen... Nem baj, idő volt még elég, és ez is egy taktika, hogy fárasszák a dobókat. Csakhogy ahhoz, hogy ez a taktika nyerő legyen, az is kell, hogy az ütősök ne essenek ki – márpedig ez most nem teljesült: a 16. játszmában Cummins talált be Mulder kapujába, miután az ütős mindenféle lábmunka nélkül, rosszul helyezkedve próbált belehajtani a labdába. 19 játszma után 29/3 volt az állás: eddig tartott a kizárólagos gyors dobás, most jött meg a lassú Nathan Lyon – igaz, csak egyetlen játszma erejéig, aztán máris visszatértek a gyorsak. De ők sem sokáig, mert 22 játszma után véget ért a mai játék. Csakhogy ebben a rövid hátralevő időben az ausztrálok még egy utolsó ütést is bevittek ellenfelüknek: Hazlewood is feliratkozott a kapuszerzők közé, amikor labdája sikeresen kikerülte Tristan Stubbs védekezésre tartott ütőjét, és a kapuban kötött ki. A napot aztán David Bedingham két egymás utáni 4-ese zárta: ez adhatott még némi reményt a dél-afrikaiaknak, hogy holnapra talán megjöhet a lendület a játékukba, mert ez a mostani 43/4, ami 169-es hátrányt jelentett, nem nézett ki éppenséggel túl jól.
