Néhány kisebb szabályváltozás a nemzetközi meccsekre vonatkozóan
2025. június 16. – Szerző: Krikettgalaxis
Egyelőre csak a férfiaknál, de a következő napoktól bevezetnek néhány újdonságot: az egynapos nemzetközi meccseken nem végig két labdát használnak majd egy félidő során, illetve előre meg kell nevezni, hogy esetleges fejsérülés esetén ki lesz a cserejátékos.

A kép szerzője: YellowMonkey/Blnguyen (Wiki Commons), licenc: CC BY-SA 3.0
Az ENN mérkőzéseken eddig úgy volt, hogy a félidő elejétől fogva mindkét sávvégről egy-egy új labdát használtak, így a játékrész végére azok mindössze 25 játszmányi életkorúak
voltak, ami kevesebb taktikázási lehetőséget jelenthetett a dobók számára. Mivel a szabályhozó testületeknél is érezték, hogy manapság túlzottan felborult az egyensúly az ütősök javára, ezért azt találták ki, hogy 34 (!) játszma elteltével az egyik labdát kivonják majd a forgalomból: a dobó csapat választhat majd, hogy melyiket szeretnék megtartani. A szabály július 2-án már érvénybe is lép.
A másik változás minden nemzetközi formátumra vonatkozik, de egyelőre szintén csak a férfiakra. Eddig úgy volt, hogy ha valaki fejsérülést (agyrázkódásgyanús sérülést) szenved, akkor engedélyezett a végleges cseréje egy ugyanolyan poszton játszó játékosra: ez a bejövő ember ugyanúgy üthet, dobhat vagy kapuskodhat, mint az eredeti, nem csak mezőnyjátékot végezhet, mint egy sima helyettesítő játékos. Mostantól viszont szigorúbbak lesznek a tekintetben, hogy a bejövő játékos tényleg azonos pozíciójú legyen: most már a mérkőzés kezdete előtt a felügyelőnek be kell nyújtani (neki pedig jóvá kell hagynia) a listát, amely egy kapus, egy ütős, egy mindenes, illetve egy-egy lassú és sebes dobó nevét tartalmazza, és ha valóban lesz majd ilyen sajnálatos sérülés, akkor a listán szereplő ember jöhet majd be. Erre leginkább azért volt szükség, mert idén januárban óriási vihart kavart egy Anglia elleni NH20-as meccsen, amikor India a megsérült Sivam Dube helyére Harsit Ránát hozta be, holott Dube inkább ütős mindenes, Ráná pedig kifejezetten dobó mindenes, vagy talán méginkább egyszerűen sima dobó – aztán pedig Ráná három kaput is szerzett. Bár a cserét akkor is jóvá kellett hagynia a felügyelőnek, de talán ha előre le kell adni, akkor jobban megelőzhetők lesznek az ilyen vitás esetek. Egyébként ha a cserejátékos is megsérül, és őt is le kell cserélni, akkor majd lehet választani olyan embert is, aki nem volt a listán (továbbra is a felügyelő jóváhagyásával), de azért ilyen eset reméljük, szinte soha nem történik majd. Ez a szabályváltozás egyébként a holnap kezdődő Srí Lanka–Banglades teszten már érvényben is lesz, ENN-ben szintén június 2-től, NH20-ban pedig július 10-től.